Napjainkban közel 900, a Neptunusz környékén illetve annál messzebb keringő égitestet, úgynevezett Kuiper-objektumot ismerünk. Legnagyobb és leghíresebb képviselőjük a Plútó, amelyet sokáig nagybolygóként kezeltek. Ennek a távoli égitest-zónának a tagjai az óriásbolygók körül is megtalálhatók, ugyanis közülük többet is befogott, és holdjává tett a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz.
Ezek egyike lehet a Phoebe, a Szaturnusz egyik holdja, amely belső társaihoz képest ellentétes irányban és azoknál elnyúltabb pályán járja körbe a bolygót. Ez alapján már régóta feltételezték, hogy befogott égitest lehet, azaz a Szaturnusz utólag tette holdjává és kötötte magához gravitációs terével. A kérdés, hogy a Naprendszer belső részeiről erre tévedt kisbolygót, avagy egy távolabbról befelé sodródott Kuiper-objektumot kapott el a gyűrűs bolygó.
Ennek eldöntésében segített a Cassini-űrszonda, amely a Szaturnusz elérése előtt, 2004. július 11-én haladt el a Phoebe mellett. Az ekkor végzett mérések alapján a korábban ismertnél pontosabban sikerült tömegét és sűrűségét megbecsülni, ebből pedig belső összetételére következtetni. Felszínén az infravörös spektrométer mérései vasat, kötött vizet illetve szén-dioxidot, nitrilt és cianidot, valamint egyéb szerves molekulákat azonosítottak.
Kiderült, hogy Phoebe a pályája mellett egyéb jellemzőiben is különbözik a kisebb szaturnuszholdaktól. Sokkal inkább hasonlít a legjobban ismert Kuiper-objektumra: a Plútóra, mint a gyűrűs bolygó körüli társaira. A Phoebe sűrűsége 1,6 g/cm3 körüli, ami közeli a Plútó, és a Neptunusz körül keringő, szintén befogott Kuiper-objektumból holddá lett Triton sűrűségéhez. Az óriásbolygók körül felfedezett befogott holdak érdekes lehetőséget adhatnak majd a jövő űrszondáinak, amelyek egy-egy gázóriás körül keringve sok befogott kisbolygót és Kuiper-objektumot látogathatnak végig.