Az új találmány nem is az első "önmásoló" robot - mondja a tervező, Hod Lipson. A korábbi gépek azonban nagyon egyszerűek - gyakran csak kétdimenziósak - voltak. A bonyolultabb berendezések legfeljebb számítógépes szimulációkban léteztek, nem a valóságban. Lipson robotja, amely négy, egymásra helyezett kockából áll, rugalmas, háromdimenziós szerkezet. Több kockából sokkal bonyolultabb robotok is építhetők.
A kutatók olyan gépekről álmodnak, amelyek automatikusan javítják önmagukat, ezért veszélyes környezetben, például az űrben is használhatók. Lipson robotja még nem tart itt, de már egy lépéssel előbbre jár az önjavító masinák felé vezető úton. A robot kockáinak éle 10 centiméter, a kockák átlósan ketté vannak vágva, és a két fél foroghat egymáson. Így a robot megváltoztathatja alakját. Ha kockákat tesznek köré, perceken belül legyártja saját mását.
A másolat készítéséhez az "anyarobot" lehajol, és legfelső kockáját leteszi maga mellé az asztalra. Ez lesz a "lányrobot" alapja. Az anya ezután egy új kockát vesz fel az asztal felületén levő kontaktusokból táplált elektromágnessel, és a lány alsó kockájára helyezi. A folyamat közben a lány is lehajol, hogy segítsen az anyának a kockát felhelyezni, ha már nehéz elérni a lány tetejét. Végül két, négykockányi oszlop áll egymás mellett.
A tervező szerint a kockák a DNS elektronikus változatai: van bennük egy mikroprocesszor, amelynek memóriája őrzi a robot tervrajzát, és utasításokat tartalmaznak a másoláshoz. Ennek az információnak a módosításával - várhatóan - sok különböző alakú és méretű gép is előállítható. Egy több száz kis kockából álló robot rengeteg alakot fölvehet.
A gépeknek természetesen korlátai is vannak. Nem teremtik meg maguknak a "táplálékot" vagy az építőanyagot, s ha a szükséges kockák nincsenek a megfelelő helyen a megfelelő időben, az építkezés leáll. A következő lépés ezért a kettőződés tanulása evolúciós elvek alapján.