Elszunnyadt a Tempel-1

A földfelszíni megfigyelések alapján a Deep Impact becsapódása után csak átmenetileg nőtt meg a Tempel-1 üstökösmag anyagkibocsátása.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a nagy földi távcsövek és a bolygónk körül keringő űrteleszkópok majd mindegyike a Tempel-1 üstököst és a becsapódás következményeit vizsgálta. Akkor a robbanást követően az összes megfigyelő az aktivitás növekedéséről számolt be. Az egyik nagy kérdés az volt, mennyire marad tartós ez az anyagkibocsátás. Bár az első eredmények nincsenek teljes összhangban, úgy tűnik, nem jött létre új aktív terület a mag felszínén, legfeljebb átmenetileg történt fokozott anyagkibocsátás a becsapódás helyén.

Az 5,1 méteres Hale Teleszkóppal készült megfigyelések alapján a Deep Impact becsapódása után néhány perccel ötszörösére nőtt a kóma, azaz az üstökös légkörének infravörös sugárzása. Ezt a kirepült anyagfelhő hozta létre, amelyet jól el lehetett különíteni, és az első mérések alapján kb. 320 km-ig jutott a magtól. Ez természetesen csak egyetlen adat, ami az eltérő méretű és különböző hullámhossztartományban dolgozó távcsöveknél nem feltétlenül egyezik meg. Később, amikor az üstökös tengelyforgása nyomán a becsapódás helye újra a Nap felé tekintett, még mindig látható volt egy anyagfelhő a becsapódás számított helye felett. Ez vagy az eredetileg kirepült felhőből maradt meg, vagy olyan friss anyag volt, ami a becsapódás aktívvá vált helyéről repült ki.

Az ESO (Európai Déli Obszervatórium) szakemberei által, a becsapódást követően 10 nappal tartott megbeszélés alapján azonban úgy fest, hogy a becsapódást követő napokban a kóma belső részében látott felhő az eredeti robbanáskor kirepült anyag maradéka volt. A VLT rendszerrel a Deep Impact találata előtt és után készült felvételeken a felszínről kiáramló anyagsugarak helyeztét elemezték. Kiderült, ezek mindvégig nagyjából ugyanazokról a területek indultak ki. Az esemény tehát nem "rázta meg" az üstökösmag egészét. Bár úgy tűnik, a robbanás után még órákig áramlott ki gáz és por a frissen keletkezett kráterből, olyan központ nem alakult itt ki, ami az üstökösök aktivitásában döntő szerepet játszik.

A becsapódás után 40 perccel (balra) és két nappal később (jobbra) készült kép az üstökösmag környezetéről az 1,7 mikrométeres infravörös hullámhosszon (fotó: Caltech/JPL)

Az ESO 10 méteres Kueyen teleszkópjával 10 éjszakán keresztül végzett megfigyelési kampány nyomán a fent említett egyik aktív terület viselkedését követték nyomon. Az adatokból nem csak egyszerű kémiai összetételt, de néhány izotóp előfordulási arányát is meg lehet majd állapítani. Az eddigi jelek alapján a kirepült por elsősorban az üstökösmag felszínéről származott.