Gejzírek az Enceladuson - a hét asztrofotója

A Cassini-űrszonda minden korábbinál izgalmasabb képeket készített a Szaturnusz Enceladus nevű holdjáról. Az új felvételeken egyértelműen látható, hogy a hold felszínén lévő, feltehetőleg vulkáni központokból vízmolekulák repülnek ki az űrbe.

Az Enceladus holdat a Voyager-felvételek óta tekintik kiemelten fontos objektumnak. Felszínének fiatal területei múltbéli aktív geológiai folyamatokra utalnak, az égitesthez közeli E-gyűrű anyaga szintén az holdról származik. A Cassini-űrszonda fő célpontja, a Titan után ez a második részletesen tanulmányozandó hold a Szaturnusz rendszerében.

Az űreszköz az égitest déli sarkvidékén fiatal területeket azonosított, ahol a "Tigriskarmolásoknak" nevezett törések szabdalják a felszínt. Itt sok helyütt igen finom törmelékborítás ("jégpor") is megfigyelhető. Sikerült megállapítani azt is, hogy az Enceladus ritka légkörének anyaga a törések helyéről repül ki. Mindezeken túl a kérdéses terület lényegesen melegebb a környezeténél.

A fentiek alapján a kutatók jogosan várták, hogy a térségben aktív jégvulkánok, úgynevezett kriovulkánok lehetnek, amelyeken keresztül a felszínről anyag távozik el. A várakozás beigazolódott: első alkalommal sikerült kitörési felhőket közvetlenül is lefotózni a területen. A Cassini több felvételen is megörökítette a jelenséget.

A mellékelt fekete-fehér képek hátsó megvilágításban, 209 400 km távolságból mutatják a kilövellt anyagot. A felvétel készítése idején a szonda és a Nap egymással 148 fokos szöget zárt be. A hátsó megvilágításnak nevezett geometriai helyzet révén a finom szemcsék világosan láthatók.

A kilövellt felhő szerkezete a lenti hamisszínes felvételen még jobban követhető, ahol a ritkább és halványabb részek is megjelennek. Bár a szemcsék legsűrűbben a felszíntől kb. 100 km-ig jelentkeztek, távolabb is egyértelműen jelen voltak - legalább 400 km-ig sikerült őket követni. A kirepülő anyagsugarakat létrehozó, feltételezett felszíni képződményeket többen gejzíreknek nevezték el - noha a jelenség mibenléte még messze nem tisztázott. Az elmúlt egy évben a Mimas és a Tethys Szaturnusz-holdakról készített képeken hasonló képződményeknek, kirepülő anyagnak nyoma sem mutatkozott.

A felszín több kitörési központjából kirepülő anyagsugarak hátsó megvilágításban. A kép felbontása 1 km körüli, főleg az Enceladus árnyékos oldalát mutatja. A kép nagyméretű változatának letöltése (fotó: NASA, JPL, SSI)

Egy gyenge gravitációjú égitesten sok folyamat létrehozhat keskeny sávban kirepülő részecskefelhőt - hasonlóan például egy üstökösmaghoz. Elképzelhető, hogy a kitörési központok lapos felszíni területek, ahonnan robbanásszerű hevességgel távoznak el a H₂O-molekulák. Ugyanakkor a "hagyományos" teória is lehetséges: a felfelé emelkedő olvadék (esetünkben folyékony víz) teteje a felszínre, a világűr vákuumjába jutva folyamatosan robban, hasonlóan a nagy nyomású és forró gázokat tartalmazó, felszínre kerülő földi lávákhoz. Ha az utóbbi eset fedi a valóságot, a gejzír kifejezés akkor is csak durva közelítésként alkalmazható - a folyamat jellege ugyanis alapvetően eltér a földi gejzírek működésétől.

Hamisszínes felvétel, amely a kitörési felhők ritka, távoli részét is mutatja (fotó: NASA, JPL, SSI)

Korábban:
Hatalmas gázbuborék az űrben - a hét asztrofotója
Új térkép a Titanról - a hét asztrofotója
Páratlan képek egy bizarr kisbolygó felszínéről - a hét asztrofotója
Látványos galaxis egy új óriástávcsőben - a hét asztrofotója
Az űrteleszkóp képe a Holdról - a hét asztrofotója
Egy napfolt részletei - a hét asztrofotója
Egy káprázatos galaxis - a hét asztrofotója
Egy óriási gömbhalmaz - a hét asztrofotója
Galaktikus karambol - a hét asztrofotója
A Plútó új térképe - a hét asztrofotója
Az első földönkívüli hegymászás - a hét asztrofotója
A Tejútrendszer önarcképe - a hét asztrofotója
Galaktikus állatkert - a hét asztrofotója
Ragyogó hófolt a Marson - a hét asztrofotója
Jégsziklák az Enceladuson - a hét asztrofotója
Gigantikus homokdűne - a hét asztrofotója
Kék napnyugta a vörös bolygón - a hét asztrofotója