Közelkép a Rheáról - a hét asztrofotója

Vágólapra másolva!

Néhány napja a Cassini-űrszonda 500 km-re haladt el a Szaturnusz Rhea holdja mellett. Minden korábbinál jobb felbontású képein főleg kráterek látszanak, emellett néhány tektonikus repedés is megfigyelhető a felszínen.

Vágólapra másolva!

Cassini-űrszonda Mars kisbolygó felszín űrteleszkóp Marson Plútó Szaturnusz űr NASA JPL Enceladus Tejútrendszer Titán (hold)Hold Rhea

A Rhea 1528 km-es átmérőjével a Szaturnusz második legnagyobb holdja. Sűrűsége 1,33 g/cm³, ennek alapján tömegének közel egyharmadát adják kőzetek és kétharmadát vízjég. Feltételezett belső összetételét, felszínének mintázatát és fényvisszaverő képességét, valamint kötött tengelyforgását tekintve a Szaturnusz egyéb kísérői közül legjobban a Dionéra hasonlít. A Rheát sok kráter borítja, amelyek eloszlása alapján két területtípus határolható le rajta. Idősebb vidékein 40 km-nél nagyobb kráterek is előfordulnak, míg a többi területen fiatalabb a felszín, de ezek a területek is több milliárd évesek, amelyek mind a hold egyenlítői-, mind pedig sarkvidékein előfordulnak. A Rhea tengelyforgása kötött, mindig ugyanazt az oldalát mutatja a Szaturnusz felé, vezető féltekéje pedig valamivel világosabb, mint a követő oldala.

A Cassini 2005. november 26-án, 7,3 km/másodperces sebességgel, 500 km-re haladt el a hold mellett. Az ekkor végzett mérései és felvételei sok régi kérdést segítettek tisztázni az égitesttel kapcsolatban. Korábban, még a Voyager-szondák felvételein néhány hosszanti, világos sávot azonosítottak a felszínen. Ezek eredete akkor még bizonytalan volt, sokan néhány kráterből kidobott világos anyagsávoknak tekintették őket. A Cassini új és részletes képei alapján kimondhatjuk, hogy töréses szerkezetekről van szó, amelyek kiterjedt tektonikus aktivitáshoz kapcsolhatók.

Az óriásbolygók apró holdjainak felszínén látható tektonikus szerkezetek főleg a belsejükben lévő vízjég fázisátalakulásaival kapcsolatban keletkeztek. Elsősorban a folyékony víz jéggé fagyásakor lép fel térfogatváltozás, ami szétrepeszti a külső kérget, de emellett a nagy nyomású, speciális jégállapotok egymásba alakulása is létrehozhat ilyen képződményeket. Az eltérő kristályszerkezetű jégváltozatok sűrűsége ugyanis nem mindig azonos. Ha a sűrűbb változat egy kisebb sűrűségű felett alakul ki, az a szilárd jégben lassú, áramló mozgást generál, amely a ridegebb külső kéregben töréseket okozhat. Az alábbiakban három képen mutatjuk be a Rhea érdekességeit.

Az első képet 21 felvételből összeállították össze, amelyeket 2005. november 26-án rögzített a szonda, miközben a holdtól mért távolsága 79 190 km-ről 58 686 km-re csökkent. Az ábrázolt korong centruma a d.sz. 0,4^o és ny.h. 171^o környékére esik. Jobbra fent a nagyméretű Tirawa nevű becsapódásos medence látható.

Forrás: NASA JPL SSI

A Rhea korongjának 21 felvételből összeállított mozaikképe. A kép nagyméretű változatának letöltése (fotó: JPL, NASA)

Forrás: NASA JPL SSI

A második felvétel (jobbra) 85 méteres felbontású, amelyet a holdtól 620 km távolságból készített a Cassini-szonda, a sűrűn kráterezett nyugati félgömbről, méghozzá ferde rálátással.

A kép legnagyobb részén egy 90 km átmérőjű, lepusztult kráter található (d.sz. 8,5^o, ny.h. 154,9^o), amelynek fala jobb oldalt húzódik. Itt a fal lejtőjén lefelé irányuló világos sávok is látszanak, amelyek omlásos, illetve csuszamlásos képződmények lehetnek.

Az éles körvonalú, kisebb kráterek között enyhén hullámzik a domborzat, ami idős, de mára lepusztult becsapódásnyomokkal magyarázható. Mindezek mellett a kép jobb alsó részéről felfelé egy keskeny, vonalra emlékeztető képződmény halad, amely egy töréses szerkezet vagy egy becsapódásos kráterlánc lehet.

A harmadik képen a Rhea egyik nagyméretű, 50 km-es kráterét látjuk, mindössze 500 km-ről fotózva. Ez az egyik legrészletesebb képünk a Rheáról, felbontása 34 méter körüli. Korábbról tudjuk, hogy a kráterből világos sugársávok ágaznak ki, amelyek világos színét egyrészt a kidobott és visszahullott anyag adja. Emellett a nagyobb szemcséik visszahullásakor újabb, világos kráterek keletkeztek a felszínen. Az ilyen sugársávok magas napállásnál látszanak jól, de itt lapos szögben érkeztek a napsugarak a területre, ezért nehéz őket észrevenni. Legkönnyebben a képen felül és középen vehetünk észre néhányat közülük, amelyek átlósan jobbra felfelé haladó sötét és világosabb sávokat alkotnak. Emellett a kráterperemen kívül, a kép jobb felén több szokatlan elnyúlt képződmény is sejthető. Ezek szintén a kirepült és lerakódott törmeléktakaróhoz kapcsolódnak.

Forrás: NASA JPL SSI

Érdemes továbbá megfigyelni, hogy a kráternek a Nap felé (balra) lejtő meredek belső pereme a kedvező megvilágítás miatt mennyivel világosabb a többi területnél. Az egész képet tekintve igen egyenetlen a legkisebb kráterek eloszlása. Ez arra utal, hogy azok nem külön-külön keletkeztek, hanem kisebb csoportokban visszahullott, úgynevezett másodlagos kráterek lehetnek. Ezeket egy nagyobb becsapódás után visszahulló törmelékek halmazai ütötték.

A Cassini-űrszonda 2007. augusztus 30-án 5087 km-re fog elhaladni a Rhea mellett - azaz többé nem fogja megközelíteni annyira, mint most novemberben tette.