Óriáshullámok

Időnként harminc méter magas hullámok is megjelennek az óceánokon. Létezésüket sokáig a sellőkhöz és tengeri szörnyekhez hasonlóan a képzelet játékának minősítették, de ma már műholdak radarfelvételei szolgálnak bizonyítékul. Intenzív kutatómunka kezdődött a jelenség megértése érdekében, és a kutatók reményei szerint tíz év múlva már megbízható előrejelzéseket is kaphatunk.

Régi mesék és új megfigyelések

A tengerészek már századokkal ezelőtt is meséltek gigantikus, félelmetes hullámokról, a 20. században pedig vitathatatlan megfigyelési adatokat rögzítettek róluk. A The New York Times egy csokorra való történetet gyűjtött össze óriáshullámok és hajók találkozásáról. 1933-ban a Csendes-óceán északi részén egy amerikai hajó legénysége 34 méteresre becsülte a rájuk támadó hullámot. 1966-ban a New York felé hajózó olasz Michelangelo óceánjárón a vízszint felett 24 méter magasságban ütött lyukat egy óriáshullám. 1995-ben újév napján az Északi-tengeren egy olajfúró platformon lézeres magasságmérővel 26 méteresnek találták az óriáshullámot. 2000 februárjában egy brit kutatóhajó Skóciától nyugatra egy viharban 29 méteres hullámmagasságot mért. 2005 áprilisában a Norwegian Dawn nevű óceánjáró került bajba az USA keleti partjánál, Georgia közelében. A hullámok a 10. emeletet is elérték, az egyik utas szerint a hajó úgy hánykolódott, mint egy dugó a fürdőkádban.

A beszámolók ellenére sokáig szkeptikusan fogadták a híreket a szakemberek. Nehéz egy hánykolódó hajóban reszketve pontosan felbecsülni a hullám magasságát - mondták. A hullámok keletkezését leíró matematikai modell tízezer évenként mindössze egyetlen egy óriáshullám megjelenését prognosztizálta. Az ellentmondás feloldására szisztematikus adatgyűjtésbe kezdtek, műholdak megfigyelési adatait elemezték. A MaxWave program keretében egyetlen háromhetes időszak radar-adataiban 10 darab, legalább 25 méter magas hullám megjelenését észlelték. A radarmegfigyelések nem fedték le a teljes óceáni felszínt, így a megfigyelési adatok alapján úgy becsülik, hogy bármely időpontban körülbelül tíz óriáshullám létezhet egyszerre.

Az óriáshullámok kialakulása

Az óriáshullámok nem hasonlítanak a cunami hullámaira. Tengerrengés után a hullámok csak a partközelben nőnek nagyra, az óriáshullámok viszont nem jönnek partközelbe, hatalmas méreteiket a nyílt vízen mutatják meg. Néhány helyen gyakoriak, másutt soha nem fordulnak elő. Ott jelennek meg sűrűbben, ahol erősek a tengeráramlások - ilyen helyek például az Agulhas-áramlás Dél-Afrika mellett, a Kuroshio-áramlás Japán mellett és a Golf-áramlat az Egyesült Államok keleti partjánál és a Bermuda-háromszögben.

Hatalmas hullámok keletkeznek, ha az erős áramlat széllel vagy szembe mozgó hullámokkal találkozik. Az áramlás átformálja a hullámokat, kisebb lesz a távolság a hullámhegyek között, és ezzel együtt megnő a hullámhegyek magassága. A nyugatra tartó Agulhas-áramlás például gyakran találkozik erős keleti széllel, és itt a szokásos hullámok között rendszeresen megjelenik egy-két óriáshullám - ezt néhány tankhajó már alaposan megszenvedte.

Az áramlás és a szél kölcsönhatása mellett más okai is lehetnek az óriáshullámok létrejöttének. Két, különálló vihar keltette hullámok találkozásánál is felléphetnek, ha a hullámhegyek éppen úgy találkoznak, hogy erősítik egymást. Egymástól független hullámok találkozásánál is megjelenhetnek, de a számítások szerint a hullámok találkozása (interferenciája) útján keletkezett óriáshullámok néhány másodpercig, maximum percekig tarthatnak. Ez tehát nem magyarázhatja a megfigyelések szerint órákon át tartó, nagy távolságokat megtevő hullámóriások megszületését, viselkedését.

Mit lehet tenni? Tovább erősíthetjük a hajók kritikus részeit, de a legjobb az lenne, ha elkerülhetnénk az óriáshullámokkal való találkozást. Ehhez viszont tudnunk kell, hogy mikor és hol fenyegetnek legközelebb. A szakemberek abban bíznak, hogy talán már egy évtized alatt annyi ismeretet gyűjtenek össze az óriáshullámokról, hogy időben figyelmeztetni tudják majd a hajósokat.

Jéki László