Science Café végre Budapesten is

Vágólapra másolva!
A budapesti Science Café-ban brit tudósok, kutatók izgalmas témafelvezető előadásait követően kávéházi környezetben bárki bekapcsolódhat a beszélgetésbe egy csésze kávé vagy egy pohár bor mellett. Január 25-én 17 órától Kate Soper angol nyelvű előadására kerül sor a Merlin Színházban, ahol társadalmunk természetfogalmát vizsgáljuk meg a klímaváltozás kérdésköre kapcsán, magyar tolmácsolással.
Vágólapra másolva!

Az ökológiai válságra született válaszként sokan megfogalmazták félelmüket a természet pusztulása és elvesztése miatt. Vitatott ugyanakkor, hogy mit is értünk a természet fogalmán, illetve voltaképpen mi is számít természetesnek egy technikailag ennyire ellenőrzés alatt tartott és az ember által ennyire megváltoztatott világban. 2007. január 25-én 17 órától a budapesti Merlin Színházban Kate Soper angol nyelvű előadás (Towards Postconsumerism: nature, culture and the politics of consumption - A fogyasztáson túl: természet, kultúra és a fogyasztás politikája) mindezekből kiindulva az ember és természet kapcsolatának korábbi felfogásaihoz viszonyítva, azokkal ütköztetve egy zöldebb politika számára levonható tanulságokat tekinti át. Az előadó amellett érvel, hogy korántsem a természethez való visszatalálásunk a probléma, hanem hogy sikerül-e olyan életmódot választanunk, ami ökológiailag üdvös, s egyúttal tiszteletben tartja egyedülállóan emberi igényeinket, örömeinket és képességeinket. Felhívja a figyelmet az emberi gyarapodásról szóló új gondolatok jelentőségére és egy fenntarthatóbb fogyasztásra épülő jobb élet lehetőségére.

Forrás: cafescientifique.org

Kate Soper filozófiát tanít a Londoni Metropolitan Egyetem Európa Változását Kutató Intézetében. Írásai elsősorban a természet fogalmának vizsgálatával és környezeti kérdésekkel foglalkoznak. Legutóbbi munkái: What is Nature? Culture, Politics and the Non-Human, London, Blackwell, 1995; To Relish the Sublime? Culture and Self-Realisation in Postmodern Times, London, Verso, 2002 (with Martin Ryle). Jelenleg a fogyasztói társadalom kutatásával és az alternatív hedonizmus témakörével foglalkozik.

Science Café Budapest - A fogyasztáson túl: természet, kultúra és a fogyasztás politikája
Időpont: 2007. január 25. 17.00-19.00
Helyszín:
Merlin Színház, 1052 Budapest, Gerlóczy u.4.
Szervezés:
British Council
Szakmai kapcsolat: Környezeti Társadalomkutatók

A Science Café jelenleg a tudománynépszerűsítés egyik legkedveltebb modellje, az Európai Bizottság szerint a tudomány és a társadalom párbeszédének egyik legsikeresebb nemzeti példája szerte Európában. A lényege, hogy a résztvevők kötetlenül beszélgethetnek a világ leghíresebb tudósaival, úgy, hogy a kávézó közben megmarad kávézónak, nem lesz tudományos előadóterem. A meghívott előadó először röviden felvázolja kutatási területét és összegez néhány fontos felmerülő kérdést, ezután beszélgetés keződhet a tudós és a közönség közt. Az érdeklődőknek lehetőségük van arra, hogy akár személyes kérdéseket is feltegyenek a kutatónak motivációiról, támogatási hátteréről vagy akár a karrierjéről.

A Science Café műfajt Duncan Dallas, a BBC korábbi tudományos műsorszerkesztője 1998-ban indította útjára egy borozóban Leeds városában, majd a sorra felbukkanó hasonló magánkezdeményezések országos szervezetbe tömörültek, és a Wellcome Trust alap támogatása mellett folytatták működésüket. Ma mintegy húsz brit kávézóban működő Café Scientifique hálózat nemzetközi meghonosítására a brit oktatást, művészeteket és tudományt külföldön népszerűsítő British Council tesz egyre sikeresebb kísérletet. Nagy-Britannia mellett ma már a világ számos pontján megjelentek a Café Scientifique rendezvények: Finnország, Norvégia, Olaszország, Belgium az első európai államok, ahol a British Council bevezette, de már Észtországban is működik Science Café.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!