Hogyan látjuk magunkat a jövőben?

Jövőbe látni ugyan nem tudunk, de a jövőben látni magunkat mindannyiunk képessége - olyan emberi vonás, amelyben lehet, hogy egyetlen másik fajjal sem osztozunk. Amerikai kutatók először vizsgálták képzeletünk e rendkívüli teljesítményét az agykutatás legkorszerűbb módszereivel.

Memória, tanulás, amnézia: több mint egy évszázada intenzíven kutatott dolgok. Az emlékezetkiesésről szinte mindenki tud valamit. Ám azt már kevesen tudják, hogy az amnéziások számára a jövő is "elképzelhetetlenné" válik; hogy esetleg azt sem tudják megmondani, mit fognak csinálni holnap. A jövőről való képzetalkotásunk az emlékezetben gyökerezik, sőt - a Karl Szpunar (Washington Egyetem, St. Louis, Missouri) által vezetett kutatás eredménye szerint - teljes mértékben a múlt "agyi apparátusára" támaszkodik.

Tervezett jövő - látható jövő

Szpunar szerint többféleképpen is rendelkezünk a jövőnkkel. Először is megtervezzük, mit fogunk tenni, és elővételezzük (anticipáljuk), mi fog történni. Ezek a homloklebeny teljesítményei: a homloklebenyi sérültek egy része, noha sok szempontból megőrzi korábbi intelligenciáját, nincs tekintettel cselekvései következményére, és képtelenné válik a tervszerű életvezetésre.

A jövőre irányulás másik módja, hogy elképzeljük, miként zajlik majd le a holnapi vacsora a vendégekkel, vagy látjuk magunkat, ahogy majd sportolunk, kirándulunk vagy pihenünk. De ide tartoznak azok az ábránd- vagy rémképek is, amelyek saját jövőnkkel kapcsolatosak.

Mely agyterületek összjátéka révén tudunk jövőnkről képeket alkotni? Ennek eredtek nyomába a kutatók a funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat (fMRI) nevű agyi képalkotó eljárás segítségével. 21 egyetemistát kértek fel arra, hogy feküdjenek be egy kis "időutazásra" az "agyszkennerbe", mely láthatóvá teszi agytevékenységük változásait.

Az alanyokat arra kérték, hogy képzeljenek el nyolc lehetséges jövőbeli szituációt, melyeket címszavakban jelöltek meg, úgymint születésnap, eltévedés stb. 10-10 másodpercet adtak mindegyikre.

Hogy a kutatók kideríthessék, mit tesz az agy a jövő elképzelésekor, amit máskor nem, szükség volt összehasonlító vizsgálatra is. Ehhez nem lett volna elég azt mondani a résztvevőknek, hogy "csak feküdjenek nyugodtan", mert ilyenkor mindenféle képek bevillanhatnak, köztük jövőre vonatkozók is. A kutatók ezért olyan kontrollfeladatokat találtak ki, amelyekkel meggátolták a jövőre való gondolást. Ugyanazon hívószavakat használva arra szólították fel az alanyokat, hogy a múltból idézzenek fel egy emléket; egy másik sorozatban pedig arra, hogy Bill Clintont képzeljék el az adott helyzetben.

Múlt és jövő: kéz a kézben

Mindebből két összehasonlítás is adódott. Az egyik: mennyiben más az agytevékenység, ha saját életünkről alkotunk képeket - legyenek azok múlt- vagy jövőbeliek -, mint ha egy nem személyes ismerős életéről? A másik: mennyiben különbözik a múltra és a jövőre való irányulás?

Az első eredmény: 23 agyterület aktívabb, ha a magunk életével foglalkozunk, mint ha például Clintonéval. A másik és meglepőbb eredmény, hogy a múlt és jövő aktivitási mintázata e 23-ból csak 8 területen tér el. A többi 15 területé annyira egyező, hogy a kettőt ezek alapján nem lehetne megkülönböztetni.

Az egyik ilyen terület a prefrontális lebeny (a homloklebeny elülső része), amelyről ismert, hogy a legmagasabb szintű értelmi tevékenységek - logikus gondolkodás, kreativitás, tervezés, stb. - székhelye - és az új eredmények szerint az időben való navigálásé is. Azután a nyakszirti lebeny, a látás központja: itt tárolódnak múltunk azon képei, amelyeket jövőképeink alapanyagaként is felhasználunk.

Különös módon ugyanolyan aktivitást mutatott a középső halántéklebeny is, az önéletrajzi emlékezet színhelye - ez sérül a legtöbb amnéziásnál, akik sok mindent tudhatnak a világról úgy általában, de azt, hogy kivel beszélgettek egy órája telefonon, képtelenek felidézni. Vagy a hátsó cinguláris kéreg, melyről többek közt R. J. Maddock (California Egyetem, Davis) bizonyította 2001-ben - szintén fMRI-vel, csak itt a címkék nem események, hanem ismerősök nevei voltak -, hogy a személyes emlékek sikeres felidézésekor aktiválódik.

Mi magyarázza az ilyen mértékű - és a kutatókat is meglepő - egyezést? Szerintük az, hogy jövőnk lehetséges forgatókönyveit hajlamosak vagyunk ismerős helyszínekre és szereplőkre írni. Igazolásként említik, hogy az alanyok jövőbeli helyszínként gyakran választottak olyan megszokott környezetet, mint az otthon vagy az egyetem, szereplőként pedig a család vagy a baráti kör tagjait.

A fentiek alapján már jól magyarázhatók azok a fejlődés-, klinikai- és neuropszichológiai tények, amelyek részben e kutatás apropójaként is szolgáltak. Nemcsak a fejlődéslélektanból tudjuk, hanem tapasztalatból is, hogy első néhány évünk emlékei mennyire szórványosak. Ezt nevezik "gyermekkori amnéziának", melynek oka, hogy az önéletrajzi emlékezet agyterületei ilyenkor még éretlenek. Úgy tűnik, a kisgyerekek jövőjükről sem tudnak még képet alkotni - pontosabban: nem látják magukat a jövőben. Éppígy a jelenben élnek az amnéziás betegek is, akiknél ezen agyterületek sérültek; sőt olykor depressziósoknál is megfigyeltek hasonlót.

Mozgásban a jövő

Az adatelemzés második fázisában a kutatók azt a nyolc agyterületet vizsgálták, amelyek nagyobb aktivitást mutattak a jövőre, mint a múltra való gondolás során (olyan terület ugyanis nem volt, amely a múltnál lett volna aktívabb). Az aktívabbnak talált területek (oldalsó premotoros kéreg, baloldali precuneus, középső-hátsó fali lebeny és hátsó kisagy) a szakirodalom szerint a saját test mozgásának perspektivikus elképzelésében vesznek részt.

Amikor tehát saját magunkat képzeljük el a jövőben, ezt döntően mozgássorok formájában tesszük - mondják a kutatók. Ezekben az elemek régiek - korábban végrehajtott cselekvések -, de a teljes cselekvéssor mégis új, még nem tapasztalt. Ezért is lehet szükség több idegi aktivitásra a jövő, mint a múlt elképzeléséhez.

A jövőre való gondolás kétségtelenül segíti az alkalmazkodást (adaptív előnnyel bír), s minden bizonnyal hozzájárult a Homo sapiens evolúciós sikeréhez. Bár La Fontaine meséjében a hangya már nyáron is készül a télre, mi ugyanezt tudatosan tesszük, és többféle forgatókönyvvel is számolunk. Szpunar szerint az sem lehetetlen, hogy épp azért vannak ilyen élénk és részletgazdag emlékeink, hogy agyunk rendkívül hatékony időgépe ezekből építse fel lehetséges jövőnk képeit.

Jakabffy Éva