Krízis vagy hisztéria? - Emberiség és energia

Ha a tisztelt olvasó a címben feltett kérdésre írásomban sommás választ keres, valószínűleg csalódni fog. Annak ellenére, hogy felhalmozott tudásunk minden másodpercben elképesztő mértékben bővül, csekély kockázattal jár az a kijelentés, hogy az emberi faj előtt álló hasonlóan átfogó kérdésekre talán soha nem adható kielégítő válasz. Ez persze nem jelenti azt, hogy válaszkísérletek elképesztő garmadája ne jutna el az egész, fél- és áltudományos írott és elektronikus sajtó segítségével a mindennapi katasztrófajelentésekre éhes bulvármédia-fogyasztótól a legmagasabb szintű döntéshozók asztaláig. Kísérletet legfeljebb arra tehetünk, hogy összefoglaljuk az emberiségre vonatkozó jelenlegi népesedési és energiafogyasztási adatokat és idézünk azon óvatos jóslatokból, melyek a közeljövő várható trendjeit próbálják megbecsülni.

A következőkben a Természet Világa Jánosi Imre: Krízis vagy hisztéria? - Emberiség és energia c. cikkének szövegét változtatás nélkül közöljük, a szerkesztőség engedélyével.

Az ásványi olaj iparszerű kitermelése az 1850-es évek végén kezdődött. Az Amerikai Egyesült Államok szövetségi adóhatósága már 1866-ban sürgette szintetikus üzemanyagok előállítását, ami az 1890-es évekre teljes mértékben kiaknázottnak vélt petróleumot lett volna hivatott kiváltani. [1] A hasonlóan rövid távú "katasztrofális hiány"-jóslatok évtizedenként újra és újra felbukkantak, a tény viszont az, hogy a kitermelés és a felhasználás az előző évszázad során egyre gyorsuló ütemben növekedett. A fejlett ipari országokban a szinte kizárólag szénlapú energiatermelést a XX. század második felére jórészt felváltotta az olaj és a földgáz széles körű használata. Ennek a fokozódó egyoldalúságnak a kockázatára figyelmeztetett az 1973-as első és az 1979-es második olajválság, azonban a globális fogyasztási adatokat szemlélve ennek sem látható komolyabb hatása, talán a növekedés sebessége esett valamelyest (1. ábra). Ma a világ energiaszükségletének nagyjából 40 százalékát fedezi az összes, nem olaj- vagy gázalapú forrás (szén, atommaghasadás, biomassza, víz, közvetett vagy közvetlen napenergia és a föld belső hője).

1. ábra

Az első ábrán feltüntetett időszakban a világ népessége szinte pontosan a duplájára nőtt (2. ábra). Annak ellenére, hogy ezt a kettőződést lényegében a kevésbé fejlett gazdaságú országok produkálták, jól látszik, hogy az energiafogyasztás ennél nagyobb mértékben bővült.

Ez a tendencia azzal magyarázható, hogy időközben az általános jólét, szokásos módon az egy főre jutó nemzeti össztermék- (GDP-) egységekben kifejezve, szintén növekedett (persze óriási egyenlőtlenségekkel). Az empirikus elemzések pedig egyértelműen azt mutatják, hogy egy országon belül a növekvő életszínvonal a lakosság számához viszonyítva aránytalanul nagyobb mértékű energiafogyasztással jár együtt. A legegyszerűbb közelítő összefüggés szerint a GDP nyolckilencszeres növekedése - például az 1000 dollár/fő/év szintről a 9000 dollár/fő/év jövedelem elérése - az olajszármazékok iránti keresletet durván tizennégyszeresére emeli. Ez a tény világosan érthető: a gazdasági növekedés motorja az ipar és az ezzel járó árumozgatás, de emellett a nagyobb lakásokban többet világítunk és fűtünk (vagy éppen hűtünk), a kerékpárt először motorra, majd autóra cseréljük, ha javul az infrastruktúra, távolabbi munkahelyekre ingázunk és így tovább.

2. ábra

A közeljövő trendjei

Az előrejelzések szerint tizenöt év múlva a nagyjából 8 milliárdnyi világnépesség mintegy 60 százaléka városlakó lesz. Ennél is fontosabb azonban, hogy kb. a lakosság háromnegyede fejlődő országokban él majd, ami Délkelet-Ázsia közelmúltjából vagy Kína és India jelenéből kiindulva óriási többlet-energiaéhséggel párosul majd. Ezért a különböző becslések egyöntetűen azzal számolnak, hogy kéthárom évtizeden belül a jelenlegi globális fogyasztási szint minimum 50 százalékkal emelkedni fog (3. ábra).

Figyelemre méltó, hogy egyetlen mértékadó előrejelzés sem számol az energiahordozók részarányának jelentős átrendeződésével (3. ábra). Persze a hasonló becslések nem tudnak megjósolni hirtelen, lökésszerű változásokat, mint amilyen például az 1986-os csernobili baleset volt. A fejlett országokban ezt követően kialakult nukleáristechnika-ellenesség nem vezetett éppen tömeges erőműbezárásokhoz, de a kapacitásfejlesztések ezekben a régiókban lényegében leálltak, új beruházások nemigen történtek. Az alternatív, megújuló energiaforrásokról manapság egyre többet hallani, de az előrejelzések szerint ezek szerepe a következő évtizedekben a jelenlegi szinten marad, részarányuk nemigen haladja meg az 1 százalékot. Ennek okait a következő fejezetben részletezzük majd.

A kőolaj iránti jövőbeli igény becslésénél nem az elmúlt időszak fogyasztási görbéit extrapolálják, hanem komolyabb számításokat végeznek egy sor gazdasági adat alapján. Ha csak azt nézzük, hogy az Egyesült Államokban ezer lakosra 770, az EU-ban kb. 600 személyautó jut, míg ez a szám Kínában 10 körül van jelenleg, elképzelhetjük, mekkora lesz arrafelé az üzemanyag iránti igény növekedése.

3. ábra

Az igény persze csak a dolog egyik oldala, fontosabb kérdés, hogy kielégíthető-e egyáltalán. Éppen az előző fejezetben említett periodikus hiánypróféciák miatt nagyon óvatosan kell bánni a "meddig tart ki a jelenlegi készlet" kezdetű kérdésekkel. A múltbeli tapasztalatok szerint a technológiák folyamatos fejlődése lehetővé tette a készletek kiaknázását egyre mostohább éghajlati területekről, egyre nagyobb mélységekből, illetve egyre komplikáltabb feldolgozási eljárások mellett. Bizonyos adatok azonban arra a triviális tényre figyelmeztetnek, hogy a fosszilis energiahordozók tartalékai végesek. Egy példa: a világon feltárt új készletek mennyisége a nyolcvanas évektől kezdve folyamatosan csökken - annyira, hogy a kilencvenes években az elfogyasztott mennyiségnek kevesebb mint felét pótolták új feltárások (4. ábra).

4. ábra

A földgázzal kicsit jobb a helyzet. Az újonnan feltárt tartalékok mennyisége a hetvenes évektől kezdődően folyamatosan növekedett, ami a jelenlegi fogyasztási szint mellett kb. 70, a becsült bővülés mellett kb. 40 évre jelent biztos forrást. Az optimizmust fokozhatja az is, hogy a földgázmezők nagy részét ez idáig olajjal együtt fedezték fel, ám ez a becsült potenciális tartalékoknak csak mintegy negyedét jelenti. A technológiai fejlődés ezen a területen is töretlen, például a tenger alatti gázfeltárások csak mostanában kezdődtek el komolyabban.

A kőszén megőrzi jelenlegi meghatározó szerepét (22 százalék az összmérlegben, 3. ábra). Ezen belül az erőművi felhasználás 70 százalékos aránya tovább bővül, elsősorban a feltörekvő régiók növekedését szolgálva. A második legnagyobb kőszénfogyasztó ágazat az acélgyártás (15 százalék), a háztartási felhasználás ezek mellett elhanyagolható (3 százalék) és csökkenő tendenciát mutat. Szerencsére a bizonyított készletek a jelenlegi fogyasztás mellett is vagy kétszáz évig kitartanak.