Kép: Stephen Hawking előadása Brüsszelben

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: EPA

Stephen Hawking kozmológus a Brüsszeli Szabadegyetemen tartott nyilvános előadást A Világegyetem eredete címmel május 20-án. Az esemény a Nemzetközi Solvay Fizikai és Kémiai Intézet szervezésében jött létre

A világ egyik legnagyobb élő tudósaként tisztelt Hawking legutóbb azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy súlytalansági repülésen vett részt. A szinte teljesen lebénult, 64 éves tudós zuhanórepülése tízezer méter magasan kezdődött egy speciálisan átépített Boeing 727-200-as fedélzetén, 45 fokos szögben. Hawkingnak 30 másodpercig sikerült a súlytalanságot átélnie: kiemelkedett a tolószékből és lebegett. A pilóták nyolcszor ismételték meg a zuhanást, így a fizikus összesen 4 percet tölthetett súlytalanságban.

Az 1942-ben született Hawkingot a laikus nagyközönség is jól ismeri. Tudományos témái (általános relativitáselmélet, fekete lyukak, Ősrobbanás, a Világegyetem története) érdeklik az embereket, és ő maga is sokat tett ezen érdeklődés kielégítéséért. Az idő rövid története c. könyve minden bestseller-rekordot megdöntött, magyar kiadása is nagy siker. Mindössze 32 éves volt, amikor a brit tudományos akadémia, a Royal Society tagjává választotta, 1977-től egyetemi professzor Cambridge-ben. 1979 óta a matematika Lucas-professzora, ezt a posztot töltötte be valaha Isaac Newton is.

Forrás: EPA

Hawking még egyetemista volt Oxfordban, amikor nem sokkal 21. születésnapja után kiderült, hogy egy különleges, gyógyíthatatlan degeneratív idegrendszeri elváltozásban (amyotrophiás laterosclerosis, Lou Gehrig-kór) szenved. Önvallomása szerint korábban unta az életet, de ahogy tudomást szerzett betegségéről, élvezetet talált abban, hogy él. Megnősült, három gyermeke született. 32 éves koráig képes volt önállóan étkezni, segítség nélkül lefeküdni, felkelni.

Korábban:

Stephen Hawking súlytalanságban

Stephen Hawking: Mégsem teljesen feketék a fekete lyukak

Hawking fogadást nyert a Higgs-bozonok rovására

Stephen Hawking beszédszintetizátora

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!