A kutatók Eocursor parvus néven ismertették az ősmaradványt a Proceedings of the Royal Society c. lapban. Az esetlen mozgású Eocursor - latin neve szabad fordításban "korai kis futót" jelent - későbbi rokonaival ellentétben egy róka nagyságú, fürge állat lehetett. Az új lelet azért tekinthető különösen fontosnak, mert segítségével bepillantást nyerhetünk a növényevő Ornithischia csoport kialakulásának körülményeibe. Ez ugyanis a legteljesebb Ornithischia-maradvány, amelyet a triász időszaki képződményekben eddig felfedeztek. A korábbi néhány lelet hiányos és erősen vitatott volt, így szinte alig tudtak valamit a csoport korai evolúciójáról. Az Ornithischiák számos jellemző tulajdonsága az Eocursornál jelenik meg először, ilyen például a hátrafelé irányuló medencecsont.
A jó megtartású Eocursor-példányt még 1993-ban találták Dél-Afrikában, de csak mostanában vizsgálták meg tudományos alapossággal. A koponya mellett a csontváz számos egyéb eleme is megőrződött (csigolyák, mellső végtagcsontok, csípőcsont, lábcsontok). A kutatók ezeket részletesen összehasonlították a világ más részeiről előkerült korai Ornithischia-leletekkel. Vizsgálataik szerint az Eocursor primitív dinoszaurusz volt, amely növényeket fogyasztott levél alakú fogaival. Szokatlanul nagy mellső végtagjaival meg tudta markolni az ágakat is. Hátsó lábának csontjai viszont nagyon hosszúak, ami arra utal, hogy gyorsan tudott két lábon rohanni, hogy megmeneküljön a ragadozóktól.
A paleontológusok ezek alapján átrajzolták a dinoszauruszok törzsfájának legalsó ágait, és kimutatták, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a primitív Ornithischiák. Véleményük szerint a korai Ornithischiák kevés fajjal képviseltették magukat, a csoport később terjedt el világszerte, mint azt eddig gondolták. Csak azután jelentek meg nagyobb számban és nagyobb területen, hogy előnyt tudtak kovácsolni a többi növényevő őshüllő tömeges kihalásából, amely a triász időszak végén következett be, mintegy 200 millió évvel ezelőtt.