A murénák széles körben ismertek éles fogaikról és ragadozó természetükről. Mindeddig azonban nem tudták pontosan a biológusok, hogy a megragadott zsákmányt hogyan képesek szájukból gyomrukba juttatni, hiszen - ellentétben a többi ragadozóhallal - tekintélyes szívóerőt nem képesek kifejteni. Sok ragadozóhal, amikor a zsákmány előtte úszik, szájüregében vákuumot képez rágóizmai hirtelen megfeszítésével. Így a vízzel együtt a zsákmányt is bekaphatja. Más halak először fogaikkal ragadják meg áldozatukat, majd gyomrukat kitágítva szívják be a halat nyelőcsövükbe.
A murénák életmódjuk miatt nem képesek vákuumot teremteni szájüregükben. Ehhez ugyanis jelentős helyre lenne szükségük fejük körül, ők azonban a korallzátonyok szűk repedéseiben várakozva lesnek áldozataikra. Rita Mehta és Peter Wainwright, a Kalifornia Egyetem kutatói megvizsgálták a murénák zsákmányszerző viselkedését, és meglepő jelenségre bukkantak, amelyről a tekintélyes Nature című tudományos folyóirat szeptember 6-i számában publikálták cikküket.
Körülbelül harmincezer halfajról tudták korábban is, hogy garatjukban egy második állkapoccsal rendelkeznek, azt azonban nem sejtették, hogy egyes fajok ezt az állkapcsot előre tudják nyújtani. Általában e második állkapcsok csak korlátozott mozgásra képesek, fő feladatuk a táplálék aprítása. A kutatók több kísérletet végeztek, amelyek során röntgenfelvételeket készítettek a murénák koponyájáról és állkapcsaikról, valamint gyorskamerával videóra rögzítették a zsákmányolás és a nyelés folyamatát. A felvételeket később lelassítva, kockáról-kockára elemezték. Úgy találták, hogy a muréna először az elülső állkapcsában ülő tűéles fogakkal ragadja meg áldozatát. Ezek a fogak, hasonlóan sok más ragadozó hal fogazatához, hátrafelé állnak: hegyük a garat felé mutat. Így a zsákmány nem tud kihátrálni a muréna szájából, hiszen megakad a fogakban.
Amint biztonságosan rögzítette áldozatát állkapcsai között, a muréna kitátja hátulsó állkapcsát. Ez nyugalmi helyzetben koponyája mögött helyezkedik el, ilyenkor azonban egészen a szájüregig előrenyúlik, ott megragadja a prédát, és a garat felé húzza, így a muréna már könnyedén le tudja azt nyelni. Az egész folyamat csupán néhány tizedmásodpercet vesz igénybe. Mark Westneat, a chicagói Természettudományi Múzeum munkatársa szerint ez egy igen különös viselkedés. A kutató, akinek szakterülete a korallzátonyok halainak táplálkozása, még sohasem találkozott hasonló jelenséggel.
A kígyók, amelyek nem közeli rokonai a murénáknak, testfelépítésük azonban hasonló, ugyanezzel a problémával találták magukat szemben evolúciójuk során. Vékony testalkatuk miatt gyakran előfordul, hogy prédájuk szélesebb, mint saját testük. Ők egy másik módját fejlesztették ki az ilyen zsákmányállatok lenyelésének: állkapcsaik jobb és baloldali részei nem kapcsolódnak mereven egymáshoz, így nagyobbra képesek tátani a szájukat. Amikor a zsákmány már részben szájüregükben van, mindig csak az egyik oldalát tartják szorosan, míg a másik oldalon "továbbléptetik" állkapcsaikat.
Mehta és Wainwright tovább folytatják kutatásaikat; jelenleg arra keresik a választ, hogy pontosan mennyire képesek a murénák előrenyújtani állkapcsaikat. Elmondásuk szerint ez a jelenség egy újabb példája annak, hogy az evolúció során a különböző fajoknál mennyire sokféle megoldás születhetett egy feladatra, például a táplálkozásra és a zsákmányszerzésre.