A himbák és a mundurukúk - kulturális különbségek az emberi magatartásban

Az emberiség benépesítette a Föld szinte minden részét, így az emberi csoportoknak túlélésük érdekében igen eltérő ökológiai viszonyokhoz kellett alkalmazkodniuk. Más képességek váltak fontossá a sivatagi népek életében, mint az amazóniai őserdő indiánjai számára. Minthogy az ember képességei is az evolúció során alakultak ki, az egymástól távol élő népcsoportok viselkedési jellegzetességei eltérő utakon fejlődtek. Cikkünkben áttekintjük az emberi magatartásban rejlő kulturális különbségeket.

Az ipari társadalmakban élő ember napjainkban kevéssé érzékeli, milyen hatással van életére a természeti környezet. A technológiai fejlődés vívmányai segítségével az ember úgy alakítja környezetét, hogy az számára ideális legyen, így egy új tulajdonsággal rendelkező személy nem jut jelentős szaporodási előnyhöz. Az emberi populációban sokkal lassabban terjednek el új jellegek. Nem volt ez mindig így. Az újkőkor csoporttársadalmaiban, amikor száz-százötven főt számláló, egymással nagyon ritkán érintkező csoportok népesítették be a Földet, az ökológiai környezet alapvetően befolyásolta egy-egy közösség túlélési esélyeit, így a népcsoportok viselkedési jellegeiben eltérések alakultak ki. Az emberi evolúció azóta lelassult, így még mindig őrizzük a kőkorban (neolitikumban) kialakult viselkedési jellemzőinket.

Szexuális stratégiák

Talán a szexuális stratégiákban fedezhetők fel legkönnyebben a kultúrák közötti különbségek. Az állatok párosodási rendszereihez hasonlóan (lásd A csapodár csalogány című cikkünket) az emberi kultúrák is különböznek a többnejűség elfogadásában. Martin Daly és Margo Wilson, a kanadai McMaster Egyetem kutatói 849 emberi közösséget vizsgáltak meg, amelyek közül 708-ban megengedett volt a többnejűség (84 százalék), míg csupán 137-ben (15,5 százalék) volt a monogámia az egyedüli törvényes kapcsolati forma. Találtak négy olyan kultúrát is, ahol a poliandria volt uralkodó - a tehetős nők férfiháremet tartottak. Ezek az adatok azonban félrevezetőek lehetnek a felületes szemlélő számára, ugyanis az emberek többsége azokban a kultúrákban is monogám kapcsolatban él, ahol egyébként megengedett a többnejűség. Több feleséget tartani igen költséges dolog, ezt a luxust csak a gazdag emberek engedhetik meg maguknak. A háremet tartó férfiaknak természetesen több gyermekük születik, így ők, anyagi forrásaik folytán, rátermettebbek kevésbé vagyonos társaikhoz képest. A képet tovább árnyalja, hogy azokban a társadalmakban is megjelenik a poligámia, ahol elvileg tilos a többnejűség (például a zsidó-keresztény kultúrkörben), házasságon kívüli kapcsolatok formájában.

Mint azt Geoffrey Miller, az Új-Mexikói Egyetem evolúciós pszichológusa kimutatta, a többnejűséget megengedő társadalmak a Föld melegebb éghajlatú tájain élnek. Ha az Egyenlítőtől indulva a sarkok felé haladunk, egyre gyakrabban találkozunk monogám kultúrákkal. Ennek oka valószínűleg a neolitikum időszakára jellemző táplálékellátottságban rejlik. A trópusi területeken könnyebben találtak az anyák elegendő élelmet gyermekük táplálására, mint a hidegebb éghajlatú tájakon, így kevéssé szorultak férjük segítségére. A férfiak emiatt több nőt is feleségül vehettek anélkül, hogy nagymértékben csökkentették volna születendő gyermekeik túlélési esélyeit.

Gyógynövények és az intelligencia

Az eltérő természeti és szociális környezet gyakran különböző elmebéli (kognitív) képességeket favorizál, míg másféle adottságok szükségtelenné válhatnak. A 20. század elejétől, az első intelligenciateszteket megalkotásától kezdődően számos vizsgálatban hasonlították össze a különböző népcsoportok intelligenciáját. A korai kísérletek eredményei sorra igazolták a kutatók prekoncepcióját: a teszteken jobban teljesítettek a nyugati (fehér) emberek, mint más kultúrák képviselői. Az elhamarkodott következtetéseik azonban két okból is tévesnek bizonyultak. A korai IQ-tesztek a nyugati civilizációban nevelkedett, angolul jól beszélő emberek számára készültek. A kérdések között sok olyan volt, amelyek helyes megválaszolásához olyan előismeretekre volt szükség, amelyekkel a más kultúrában élők nem rendelkezhettek (akiket a nyelvi nehézségek is hátráltattak). Egy gyakran idézett példa szerint az egyik tesztben egy teniszpálya rajza szerepelt háló nélkül, és a kérdés az volt, mi hiányzik a képről. Ha valaki még sosem hallott a tenisznek nevezett játékról, ez a kérdés megválaszolhatatlan számára, ez azonban nincs összefüggésben az intelligenciájával.

Az aeta törzshöz tartozó férfi készül leadni szavazatát a parlamenti választásokon(Fülöp-szigetek)

A másik ok, amiért sokan kétségbe vonják az intelligenciatesztek alkalmasságát arra, hogy kultúrák közötti elmebéli különbségeket mutassanak ki segítségükkel, az intelligencia eltérő értelmezésében rejlik. A nyugati emberek általában a racionális gondolkodás képességét, a helyes logikán alapuló döntéseket értik rajta. A keleti és az afrikai kultúrákban ezzel szemben sokkal inkább a társas kapcsolatok sikeres fenntartását és a csoporttársakkal való eredményes együttműködést jelenti. Sok, természethez közeli életmódot folytató nép számára nincs valós haszna annak, ha ki tudnak számolni egy másodfokú egyenletet vagy megértik a relativitáselméletet, viszont létfontosságú számukra, hogy alapos ismeretekkel rendelkezzenek élőhelyükről.

Robert Sternberg, az amerikai Indiana Egyetem munkatársa számos tanulmányban vizsgálta az eltérő kultúrkörből származó emberek kognitív képességeit. Egyik kísérletében egy kenyai faluban kért meg gyerekeket arra, hogy töltsék ki az úgynevezett Raven-tesztet (ennek során a résztvevők sorokba és oszlopokba rendezett ábrákat látnak, amelyek valamilyen logikai sort alkotnak, és ki kell találniuk, hogy milyen ábra kerül az utolsó helyre). A kenyai gyerekek rosszul teljesítettek ezen a teszten, emellett viszont a falu környéki erdő számos gyógynövényét fel tudták sorolni, ismerték lelőhelyüket, elkészítésük módjukat és azt, hogy milyen betegségek ellen hatásosak. A gyerekek közül elenyészően kevesen tanulnak tovább, többségük egész életét szülőfalujában éli le. Boldogulásukhoz a természet ismeretére van szükségük, a komplex matematikai összefüggések megértése értéktelen számukra.

Sok meg sok az sok

A logikai műveletek mellett a számfogalomhoz kapcsolódó képességekben is felfedezhetők kultúrafüggő különbségek a népcsoportok között. Míg a fejlett nyugati társadalmakban élő embereknek gyakran százezres-milliós mennyiségekkel kell matematikai műveleteket végezniük mindennapi életük során, addig az esőerdőkben élő, úgynevezett neolitikus csoportokban élő indiánok ilyen hatalmas mennyiségekkel sohasem találkoznak, gyakran szavaik is csak az alacsony számokra vannak. Peter Gordon és munkatársai a Columbia Egyetemről a brazíliai Amazonas-vidék esőerdeiben élő piraha indián törzset vizsgálva azt találták, hogy külön szavuk csak az egyre, illetve a kettőre van, a kettőnél nagyobb mennyiségeket már egyetlen kifejezéssel élve "sok"-nak mondják.

Piraha nők és férfiak rituális tánca

Hasonló szempontból vizsgálta egy másik indián törzs, a mundurukú tagjainak matematikai képességeit Pierre Pica, a francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont munkatársa. A mundurukúknak csak ötig vannak szavaik a számokra, a kettőnél nagyobb mennyiségeket jelölő szavakat azonban inkább csak közelítő értelemben használják. Számos kísérletet végeztek részvételükkel, a feladatuk az volt, hogy megnevezzék azt, hogy hány darab tárgyat mutatnak nekik. Az eredmények szerint gyakran jelölték meg hibásan a tárgyak mennyiségét. Például amikor négy tárgyat láttak, gyakran hármat vagy ötöt válaszoltak. Az öt mundurukú megfelelője hatot, hetet és nyolcat is jelent egyúttal, sokkal inkább jelent "néhányat", mint egy konkrét számot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a számosságról alkotott fogalmaik lennének kevésbé fejlettek, mint a fejlett nyugati társadalmakban élő embereké. Pica és munkatársai összehasonlították a mundurukúk és a franciák becslési képességeit, és nem találtak közöttük lényeges különbséget. Tapasztalataikat alapján a kutatók úgy vélik, hogy bár a matematikai műveletek sikeres végrehajtásához elengedhetetlen az, hogy pontos elnevezésekkel illessék a számokat, de a becsléshez és közelítő számításokhoz erre nem feltétlenül van szükség. Az esőerdőben élő indiánok emellett, hasonlóan a kenyai gyerekekhez, mélyreható ismeretekkel rendelkeznek élőhelyükről, szinte minden ismert madárfajt ők is különböző néven neveznek.

Gyakran a matematikai képességeket mérésére alkotott tesztek sem adnak megfelelő képet az eltérő kulturális hátterű gyerekek adottságairól, amint az David Carraher, a brazíliai Pernambucói Egyetem munkatársának kutatásaiból kiderült. A brazil nyomornegyedek utcáin élő gyerekek, ha járnak iskolába, ott általában rosszul teljesítenek a matematikaórákon. A kutató arra lett figyelmes, hogy ennek ellenére az utcán minden gond nélkül elboldogulnak a bonyolult pénzügyi műveletekkel is. Miközben némi pénzt próbálnak keresni, üzleteket kötnek egymással ,kölcsönt vesznek fel, hiteleznek más utcagyerekeknek, kereskednek különféle árucikkekkel. Eközben kamatot számolnak, árrést határoznak meg, teljes árukészletek értékét számítják ki, és alig hibáznak e műveletek során. Carraher úgy véli, hogy az iskolai absztrakt matematika feladatok értelmetlenek számukra, ezért nem képesek azokat helyesen megoldani. A valós számításoknak azonban tétjük van, és eredményük kézzelfogható.