Látványos hold- és földfotók a japán Selene űrszondától

A Hold körüli pályán keringő japán SELENE szonda sikeresen tesztelte kameráját, és látványos fotókat sugárzott a Földre. Az amerikai Apollo-program óta nem örökítették meg, amint bolygónk felkel, illetve lenyugszik a Hold látóhatárához képest.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a japán SELENE szonda körülbelül két hónapja sikeresen elindult kísérőnk felé. Pár nap múlva megtörtént a pályára állás is, amely jelenleg is alakul még. Az űreszköz az elmúlt héten kisebb pályaváltoztatásokkal folyamatosan módosította keringési útvonalát, amely jelenleg a Hold felszíne felett közel 100 km magasan vezet, és mindkét pólus felett elhalad. Bár a rendszeres tudományos programját még nem kezdte meg a szonda, több érdekes információt is hazasugárzott, amelyeket a műszerek tesztelése során nyert.

Jelenleg a nagylátószögű kamerával készült felvételei alapján lehet a Hold felszínét vizsgálni. Legelső képei az északi sarkvidék krátereit mutatták, nagyjából annak a határvonalnak a környékén, amely a Földről látható oldalt és a tőlünk nem megfigyelhető túloldalt elválasztja. A HDTV jelzésű detektor képein közel 10 méteres felszíni részletek is elkülöníthetők.

Az alábbi kép az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja) északnyugati peremvidékét mutatja. Jól látható, hogy míg a jobboldali részt a sötét holdi bazaltláva kiterjedt síksága borítja, a balra lévő, magasabb és világosabb területek kimagasodnak a megszilárdult lávatengerből. A kedvező rálátás révén jól tanulmányozható a lávaelöntés jellege. A magas vastartalmuk miatt olvadt állapotban az olajhoz hasonlóan hígan folyó holdi bazaltlávák látványosan körbefolyták a kiemelkedéseket. Kitöltötték a nagyobb kráterek belsejét, de meghagyták azok világos, kiemelkedő peremét alkotó sáncfalát.

Az Oceanus Procellarum peremvidéke. A kép nagyméretű változatának letölése (JAXA, NHK)

Az első felvételeken több nyoma is látható a Holdon egyébként nem túl gyakori tektonikus, töréses szerkezeteknek. Az alábbi kép közepe táján a 109 km átmérőjű Repsold-kráter figyelhető meg, amely idős kora miatt erősen lepusztult állapotban van. Az aljzatán felhalmozódott bazaltos lávákat több repedés is látványosan átszeli, közülük a legfeltűnőbb a 300-400 méter mély, a kráter átmérőjénél is hosszabb Repsold-hasadék.

A Repsold-kráter és a benne futó törések. A kép nagyméretű változatának letölése (JAXA, NHK)

Az alábbi kép szintén az északi sarkvidéket mutatja a Holdon. A terület magas szélességen helyezkedik el, ezért igen lapos szögben érkezik ide a napfény. Emiatt a tereptárgyak hosszú árnyékot vetnek, és a kráterek aljzata gyakran sötétségben van - ez ad elméleti lehetőséget rá, hogy a térségben a mély kráterek aljzatán vízjég halmozódjon föl. A kép közepén, az előtérben egy viszonylag fiatal kráter látszik, amelynek éles peremét a kozmikus erózió (főleg becsapódó meteorikus testek) még nem tudta lekerekíteni.

A Hold északi sarkvidéke, ahova lapos szögben ékeznek a napsugarak (JAXA, NHK)

Elsőként az amerikai Apollo-program keretében örökítették meg, amint bolygónk felkel, illetve lenyugszik a Hold látóhatárához képest. Ilyen felvételeket azóta nem készítettek, egészen mostanáig. Bolygónk egyébként a Holdról nézve négyszer akkorának mutatkozik az égen, mint a Hold a Földről figyelve, és sokkal fényesebb is annál.

Míg a Hold körüli pályáról gyakori látvány a földkelte és a földnyugta, a Hold felszínéről ritka kuriózumnak számít. Ennek oka, hogy a Hold tengelyforgása kötött, ezért mindig ugyanazt az oldalát mutatja felénk. Ha a Holdnak a Föld felé néző oldalán állnánk, kék bolygónkat az égen közel mozdulatlan objektumként láthatnánk. A valóságban azonban a Hold tengelyforgása nem teljesen kötött, ennek megfelelően a Földről nézve kicsit "billeg" kísérőnk, és hol az egyik, hol a másik oldalán látunk egy kicsit túl a peremén. A jelenséget librációnak nevezik, ennek eredményeként hosszabb időtartam alatt a Földről nézve a Hold felszínének összességében 59%-a látható.

Sorozatfelvétel a lenyugvó Földről. A kép nagyméretű változatának letöltése (JAXA, NHK)

A fentiekből adódóan a Föld is kicsit mozogni látszik a Hold egén. Ezért ha a Holdnak a Fölről látható peremén állnánk, onnan figyelve kék bolygónk periodikusan, lassan felkelne, majd megállna, és ugyanott visszanyugodna. Földkelte és földnyugta tehát a Hold felszínén csak egy viszonylag keskeny sávból látható. A SELENE holdszonda azonban kering körülötte, ezért minden egyes fordulatakor egy földkeltét és egy földnyugtát tud megfigyelni, ahogyan az az alábbi filmeken is látható.

Egy másik szonda is fotózta a Föld-Hold párost

Rosettacikkünkben

A Föld és a Hold a Rosetta-szonda felvételén (ESA)

A Rosetta egy Philae névre keresztelt leszállóegységet is visz magával, amelynek létrehozásában Magyarország is közreműködött. A leszállóegység fedélzeti számítógépének programját, valamint az energiaellátó rendszerét nálunk fejlesztették ki, emellett magyar közreműködéssel készültek el a mágneses tér és a plazmakörnyezet jellemzőit mérő detektorok is.