Bolygónk jövőjéről döntenek az eddigi legfontosabb klímakonferencián

180 ország 10 ezer előadója, aktivistája és újságírója részvételével december 3-án megkezdődött az ENSZ klímakonferenciája az indonéziai Balin. A Föld éghajlatának változásáról valaha is rendezett legjelentősebb tanácskozás célja és feladata, hogy kidolgozzon egy egyértelmű és meggyőző tervezetet, amely majd a 1997-es Kiotói Egyezmény örökébe léphet, megoldási javaslatot nyújtva olyan problémákra is, amelyekre tíz évvel ezelőtt nem gondoltak. Az új nemzetközi egyezményt az ENSZ főtitkára elengedhetetlennek nevezte, s a világ legnagyobb környezetszennyező országait - köztük az Egyesült Államokat, Kínát és Indiát - egyformán csatlakozásra szólította fel.

Bali előzményei

Az ENSZ klímaváltozási testületének átfogó jelentése

A szakma és a közvélemény is izgatottan várta az ENSZ klímaváltozási testülete, az IPCC által 2007. február 2-án közzétett összefoglaló áttekintést, amely egy hatéves munka lezárása (a testület munkája elismeréseként idén Al Gore volt amerikai alelnökkel megosztva megkapta a Nobel-békedíjat). A jelentésnek - amelynek elkészítésében magyar kutatók is részt vettek - az volt a feladata, hogy (ok-okozati összefüggésben), összefoglalja az elkövetkező években várhatóan bekövetkező globális éghajlati változásokat. Az IPCC előre bejelentette, hogy ezentúl erősebb kifejezésekkel fogja illetni az emberi tevékenységek hatását a klímaváltozásra, mint azt korábban tette.

A jelentésben a testület kimondja: nagyon valószínű, hogy a globális felmelegedés okozója az ember, csakúgy mint azt, hogy a globális átlaghőmérséklet előreláthatólag 1,8-4°C közötti mértékben emelkedik majd a század végére.

Mindemellett a jelentés kiemel több olyan területet, amelyet figyelemmel kell kísérni, és amelyek jelentősége ma nagyobb, mint valaha. Ennek oka, hogy a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy számos folyamat bekövetkezhet kisebb átlaghőmérséklet-emelkedés esetén is, illetve hogy a kockázat valószínűleg nagyobb, mint azt eredetileg feltételezték. Ide tartozik a különböző állat- és növényfajok kihalása, az időjárási szélsőségek gyakoribbá válása, vagy a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás problémaköre.

A jelentés szerint az állat- és növényfajok 20-30 százaléka a kihalás szélére juthat, amennyiben a Föld átlaghőmérséklete a XX. század végihez képest 1,5-2,5 fokkal emelkedik. 3,5 fokot meghaladó átlaghőmérséklet növekedés esetén a fajok 40-70 százalékát veszélyezteti majd fokozottan a kihalás, ami minden valószínűség szerint visszafordíthatatlan folyamatokat indítana el.

A testület szerint amennyiben a klímaváltozás ebben az ütemben halad tovább, az időjárási szélsőségek - szárazság, áradások - is gyakoribbá válnak. Minden valószínűség szerint a klímaváltozás következtében a század közepére számos félszáraz éghajlatú területen (így a Földközi-tenger medencéjében, az Egyesült Államok nyugati részén, Dél-Afrikában vagy Észak-Brazíliában) alakulhat ki súlyos vízhiány.

A jelentésben felhívják a figyelmet arra is, hogy a Grönlandon és az Antarktiszon végzett vizsgálatok alapján úgy tűnik, a sarkvidéki jég olvadása (és így a tengerszint emelkedése) is gyorsabb ütemű lesz, mint azt eddig gondolták.

Ózonkonferencia Montrealban

Az 1987-es Montreali Jegyzőkönyv kimondta a klórt és fluort tartalmazó szénvegyületek használatának betiltását. Ezek a vegyületek a sztratoszférába jutva az ultraibolya sugarak hatására elbomlanak, így felszabadulnak belőlük az ózonrétegre veszélyes összetevők, amelyek gyorsítják az ózon bomlását. A gyártás leállításával megszűnt a direkt kibocsátás, és az 1990-es évek közepétől az ózonréteg lassú, de folyamatos regenerációjával együtt a klór-fluoro-karbonok (HCFC-k) csökkenő koncentrációját figyelhetjük meg. A becslések szerint az évszázad közepére a felső légkörben az ózonréteg visszanyerheti a múlt század közepe előtti szintet, és ezzel párhuzamosan a sarkvidékek felett tapasztalható ózonlyuk is megszűnhet.

Jakartában óriásplakátok hívják fel a figyelmet arra a klímakapmányra, amelyet a bali konferencia idejére időzítettek Indonéziában, s amelynek részeként 10 millió facsemetét ültetnek ki szerte az országban

Idén szeptemberben, húsz évvel a Montreali Megállapodás után komoly vállalás fogalmazódott meg az ózonréteg védelmében. Szintén Montrealban, 191 ország környezetvédelmi minisztere, illetve képviselője egyezett meg abban, hogy a '87-es egyezményben leírtakhoz képest tíz évvel hamarabb mondanak le az "ózongyilkos" anyagokról: az iparosodott államok így már 2020-ig, a fejlődő országok pedig 2030-ig beszüntetik a HCFC-k felhasználását. A megállapodás valójában nem csupán az ózonréteg védelmét szolgálja, hanem a globális felmelegedés elleni küzdelemben is kiemelkedően fontos lépés lehet, hiszen a HCFC-k üvegházhatású gázok: némelyikük hatása eléri egy széndioxid-molekula relatív hatásának tízezerszeresét. Egyes feltételezések szerint az 1990-es évek végére ugrásszerűen felgyorsult globális felmelegedésben e gázok hirtelen légköri megjelenésének és felszaporodásának jelentős szerepe van.

Nemzetközi Poláris Év

Valószínű, hogy a felmelegedés a sarkvidékeken hagyja a legnagyobb nyomot. Éppen ezért a klímaváltozás a központi témája annak a nemzetközi kutatóprogram-sorozatnak, amely idén tavasszal indult. Az elmúlt 50 év egyik legnagyobb kutatóprogramja a Nemzetközi Poláris Év (International Polar Year), amely a Déli- és az Északi-sarkvidéken 2009. május 1-ig zajlik majd. Ez a negyedik sarkvidék-kutatási program 1882 óta, ám az első, amelyben az ember és a klímaváltozás kapcsolatát is vizsgálják. A klímaváltozás hatásának vizsgálatait már csak azért is tartják kiemelt fontosságúnak a sarkvidékek esetében, mert az Arktiszon és az Antarktiszon kétszer gyorsabban emelkedik az átlaghőmérséklet, mint a Föld más részein. A sarkvidékek érzékenységét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén negatív rekordot döntött a sarkvidéki jégtakaró kiterjedése: az Északi-sarkvidék elvesztette jégmennyiségének közel 40%-át. A visszahúzódás legerősebben az amerikai és az eurázsiai partvidék mentén volt megfigyelhető. Így történhetett meg, hogy idén teljesen feltárult az Északi-sarkvidék északnyugati átjárója, megnyitva a mindeddig járhatatlan hajózási utat az Atlanti- és a Csendes-óceán között.

Faragó Tibor hangsúlyozta: az éghajlatváltozásnak már most komoly globális hatásai vannak, s ahhoz, hogy ne következzenek be drámai változások, feltétlenül teljesülnie kell az EU által kitűzött hosszú távú célnak: az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátását 2050-re 50%-kal kell csökkenteni az 1990-es szinthez képest. Szinte napra pontosan tíz évvel a Kiotói Jegyzőkönyv alárása után nem kisebb a tét, mint hogy átfogó megállapodás szülessen arról, milyen tárgyalási lépések vezetnek el a Jegyzőkönyvet 2012-ben felváltó új, annál átfogóbb, több problémát érintő egyezmény létrehozásához.