Férfias pályák - a nők helyzete a tudományban

Bár a nők felsőoktatáson belüli száma az 1950-es évek óta folyamatosan emelkedik, a tudományos intézetek munkájában jóval kisebb arányban vesznek részt, mint arra az értelmiségen belüli arányukból következtethetnénk. Az úgynevezett "ollódiagram" által leírt jelenség Magyarországra is érvényes: bár az ország sok fiatal női és férfi tehetséget képez, a nők az idő múlásával fokozatosan "elfogynak" a kutatói pályáról. Három sikeres, műszaki területen alkotó kutatónőt kérdezünk arról, befolyásolta-e pályájukat az, hogy egy hagyományosan férfiak uralta tudományterületen tevékenykednek.

Kurutzné Kovács Márta - építőmérnök, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építőmérnöki Kar, Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék, egyetemi tanár, akadémikus

- Miért választotta foglalkozásául ezt a szakterületet?

Vidéken, Balatonfüreden nőttem fel, ott érettségiztem a Lóczy Lajos Gimnáziumban, egy akkor alapított, nulláról indult középiskolában. Ennek ellenére kiváló tanáraink voltak, akik mind a humán-, mind a reáltudományok terén remekül palléroztak bennünket. Jellemző, hogy a 28 fős osztályunkból 22-en egyetemi vagy főiskolai diplomát szereztünk, ki azonnal, ki kerülő úton, de előbb-utóbb diplomás lett.

Hogy én mérnök lettem, véletlen. Orvos, számtantanár, irodalmár is szerettem volna lenni, annyifelé nyitották ki az érdeklődésünket a tanáraink. Egyszer édesapám mérnök barátja sokat mesélt a statikusok munkájáról, így a Műegyetemre jelentkeztem. Jó tanuló voltam, kitüntetéses diplomát szereztem, így bent tartottak gyakornoknak, akkor ez volt az egyetemi oktatói ranglétra kezdő foka, nem a doktoranduszi státusz.

- Mit gondol, befolyásolta-e pályáját ezen a hagyományosan férfiak uralta területen, hogy Ön nő?

Furcsa, összetett kérdés, nem tudom röviden megválaszolni. Amikor friss diplomásként elosztottak minket tanszékekre, engem a rettegett Cholnoky professzor Mechanika tanszékére helyeztek. Az idős professzor felháborodottan tiltakozott. "Erre a tanszékre nő még nem tette be a lábát!" - mondta, de a dékáni döntés megmásíthatatlan volt. S alig telt el néhány hónap, nagyon megkedvelt. Mindössze pontosan, szépen és megbízhatóan kellett dolgoznom. Csodálatos korszak volt az, amikor a számítástechnika forradalma hazánkba is betört, és átalakította a mechanikát, az analitikus módszerekről a numerikus módszerek felé terelte. Ebben résztvenni egy fiatal oktatónak, kutatónak csodálatos dolog volt!

Így történt, hogy én is elindultam a ranglétrán, és mindenféle disszertációt megírtam, és doktori fokozatot megszereztem, amit a régi és új rendszerben egyáltalán megszerezni lehetett. Végül professzor és akadémikus lettem. Magam is alig hittem el, hogy ott állok az egyetem legnagyobb előadótermében a katedrán a Szilárdságtan, vagy a Tartók statikája előadásokon, ott, ahol valamikor nagy professzoraim előadásait ámulva hallgattam. Ráadásul tanszékvezetőként egy olyan tanszéken, ahol szinte csak férfiak dolgoznak, hiszen ez - ahogy a kérdés is említi - hagyományosan férfiak uralta terület.

Mindebben semmi szerepe nem volt annak, hogy nő vagyok. Lehet, hogy azért, mert két fiútestvér között nőttem fel, és időközben nekem is három fiam született, így egész életemben négy férfit szolgáltam otthon, minden külső segítség nélkül. Ma - egyelőre- ugyanennyi fiú-unokám van, részben kint, részben még a menyeim pocakjában. Ezért nekem a férfiakkal szót érteni igazán nem volt nehéz, hiszen a tanszékvezetés is egyfajta szolgálat, amiért cserébe mindig megkaptam a kollégáim tiszteletét, s ami még fontosabb, a szeretetét is.

- Minek tulajdonítja sikeres pályáját?

Elsősőrben a jó családi háttérnek köszönhetek mindent. Férjem is a Műegyetem professzora, de ha kellett, pelenkázta a fiait. A másik előny, hogy gyalog 15 percre lakunk az Egyetemtől, így soha nem kellett időt vesztegetnem a közlekedésre. A harmadik adottság genetikai: fele annyi idő alatt végzem el a munkámat, mint mások, legyen az főzés-takarítás, vagy éppen disszertáció-bírálat. És ami a legfontosabb: minden munkát örömmel végzek, úgy sokkal jobban is megy!

- Ajánlaná fiatal nőknek a műszaki pályát?

Az "igazi" műszaki pályához nem tudok hozzászólni. Az egyetemi oktatás egészen más, mint mérnökként dolgozni "kint" az iparban. A tervezés valószínűleg való a nőknek, de a kivitelezés kevésbé, bár lehet, hogy ott is vannak kivételek. Az egyetemi oktatást annak való, aki magával tudja ragadni a hallgatóit, és le tudja bilincselni a figyelmüket a legnehezebb levezetéseknél is, aki közérthetően meg tudja magyarázni a legelvontabb összefüggéseket is, aki a figyelő szemek visszajelzéseit fel tudja fogni, és úgy tud játszani az esetleg több száz hallgató figyelmének érzékeny húrjain, mint egy hangszeren. Aki ennek birtokában van, annak megadatik a legnagyobb öröm: a tanítás csodája, akár nő, akár férfi.