A legnagyobb homoszexualitás-vizsgálat elhalványítja a géneket

Angol és svéd kutatók végezték el az eddigi legnagyobb ikervizsgálatot, amely azt kívánta feltárni, milyen tényezők befolyásolják a nemi irányultságot. Az eredmény azt mutatja, hogy a főszerepet a véletlenszerű környezeti tényezők, az egyéni tapasztalatok játsszák, a genetikai háttér szerepe kisebb a vártnál, a családi és társadalmi hatások szerepe pedig igen csekély - a férfiaknál szinte nem is kimutatható.

Génjeink az esetek többségében nem "sorsot", csak valószínűséget jelentenek, és a környezeti tényezők szerepe általában ugyanolyan fontos hatással bír egy-egy tulajdonság kialakulásában - főleg, ha olyan komplex dologról van szó, mint a szexuális orientáltság. A londoni Queen Mary Egyetem és a stockholmi Karolinska Egyetem kutatói a közelmúltban számoltak be a homoszexuális viselkedéssel kapcsolatos kutatásaikról az Archives of Sexual Behavior című folyóiratban.

Egypetéjű és kétpetéjű ikrek

A Dr. Niklas Langström által vezetett kutatócsoport felnőtt (20-47 éves) svéd ikerpárok első igazi populációs alapú vizsgálatát végezte el. Az egypetéjű és a kétpetéjű ikrekkel kapcsolatos tanulmányokat gyakran használják arra, hogy elkülönítsék egy adott sajátosságért felelős genetikai és környezeti tényezőket. Míg az egypetéjű ikreknek valamennyi génje azonos és (általában) ugyanazon a környezeten osztoznak, addig a kétpetéjű ikreknek csak a környezetük közös, ám génjeiknek csupán a fele megegyező. Ennek alapján, ha egy tulajdonságot illetően nagyobb hasonlóságot figyelnek meg az egypetéjű ikreknél, mint a kétpetéjűeknél, az arra utal, hogy az adott tulajdonságért részben genetikai tényezők felelősek.

A vizsgálatba 3826 azonos nemű ikerpárt (7652 egyént) vontak be. Többek között megkérdezték őket arról, hány ellenkező és hány azonos nemű szexuális partnerük volt életük folyamán. A vizsgált személyek összesen 7 százalékának volt már azonos nemű szexuális partnere.

A nőknél a helyzet összetettebb

Az eredmények azt mutatták, hogy a férfiak homoszexuális viselkedésében fellelhető különbségek (vagyis az, hogy egyes férfiaknak egyáltalán nem voltak azonos nemű szexuális partnereik, másoknak viszont volt egy vagy több) 35 százalékban írhatók a genetikai tényezők számlájára. A környezeti tényezők tehát a tanulmány szerint jóval fontosabbak ebből a szempontból (65%).

Ami a nőket illeti, a genetika már csak körülbelül 18 százalékát magyarázta az eltérésnek, a környezetei hatások azonban árnyaltabban jelentek meg. Eszerint a nem közös (vagyis egyénspecifikus) környezeti hatások a nemi irányultság 64 százalékáért, a közös tényezők (társadalmi attitűdök, az ikrek közös családi, szülői háttere) pedig a fennmaradó 16 százalékáért tehető felelőssé.

A tanulmány tehát egyrészt azt mutatja, hogy a genetikai befolyás fontos, de nem olyan mértékű tényező, mint azt eddig általában gondolták, másrészt azt, hogy a nem közös környezeti tényezők, vagyis az egyéni tapasztalatok, az egyént ért hatások a meghatározók. Utóbbi kategória egyébként igen széles spektrumot ölel fel: ide tartoznak az egyént ért pszichikai és élettani hatások, traumák (például balesetek, erőszak, betegségek), a közösségek hatása, a szexuális tapasztalatok, de még a magzati fejlődés folyamán ható faktorok egy része vagy a születési körülmények is.

Fontos kiemelni, hogy nőknél az öröklődésnek nagyjából ugyanannyi a befolyása a nemi irányultságra, mint a közös környezeti tényezőknek, míg az utóbbiaknak a tanulmány szerint nincs hatásuk a férfiak szexuális viselkedésére.

A kutatók szerint az alkalmazott módszer pontosabb képet ad a férfiakról (a férfiak pszichológiai irányultsága és szexuális viselkedése nagymértékben összefügg egymással), mint a nőkről (akiknél jobban elkülönülnek egymástól a szexualitás ezen elemei). Ennek ellenére a tanulmány szerzői meg vannak győződve arról, hogy vizsgálatuk a nemi irányultság genetikai és nem genetikai összetevőinek az eddigi legelfogulatlanabb becslését adja.

"Ez a tanulmány lehűti azokat a várakozásokat, amelyek abban bíztak, hogy mi egyetlen 'meleg-gén' vagy egyetlen környezeti változó után kutatunk. A szexuális orientációt befolyásoló faktorok meglehetősen összetettek" - mondta a tanulmány társszerzője, Dr. Qazi Rahman.

Miért van egyáltalán genetikai hatás?

A homoszexualitásért konkrétan felelős génváltozatokat a mai napig nem azonosítottak, de a korábbi eredmények alapján is bizonyos, hogy a genetikai háttér szerepet játszik e viselkedésforma kialakulásában. Egypetéjű ikrek esetében például külön neveltetés mellett is nagyobb valószínűséggel lesz mindkét ikertestvér homoszexuális, mint a nem-iker (genetikai állományukban különböző) testvérek között. A fiúk a homoszexualitásra való hajlamot általában az anyjuktól öröklik, jelezve, hogy ez egy öröklődő anyai hatás, amelynek hátterében például az ivari X-kromoszómán lévő genetikai faktorok állhatnak.

Egyelőre csak keresik a hajlamosító genetikai faktorokat, amelyek az X-kromoszómán lehetnek

A heteroszexuális egyedek nem elhanyagolható időt fordítanak a szexre, ám ennek általában meg is van az eredménye: az utód. Ezzel szemben a homoszexuálisok esetében mindez nem eredményez reprodukciót, ezáltal a viselkedésforma kialakulásáért felelős génváltozatok sem öröklődnek át direkt módon a következő nemzedékre. A homoszexualitásnak tehát evolúciós értelemben valamilyen más, közvetett módon kell kifizetődnie, és biztosítania azt, hogy a génváltozatai fennmaradjanak a populációban.

Az egyik legelterjedtebb magyarázat szerint a homoszexualitást okozó génváltozatok előnyösek is lehetnek a szaporodáshoz. Eszerint ezek a génváltozatok szexuálisan antagonisztikus módon működnek, azaz amikor nőben fejeződnek ki, akkor növelik, amikor viszont férfiban, akkor csökkentik a termékenységet. Ez olyan jellegzetesség, amelyből az egyik nem előnyt húz a másik kárára (részletesebben lásd korábbi cikkünkben, illetve a keretes írásban).

Meleg-gének és nagy mellek

A szexuális orientáció génjével az a probléma, hogy a homoszexualitást kódoló génnek hamar ki kellene szelektálódni. Ennek ellenére a modern populációban jelentős számban mégis jelen van. A férfiak mintegy 4%-a kétségtelenül meleg, vagy kisebb százalékban biszexuális. Mivel általában a melegek kisebb valószínűséggel nemzenek utódokat mint a nem melegek, az előfordulási gyakoriság folyamatos csökkenésével a gén kudarcra van ítélve, hacsak nem hordoz valamilyen kompenzáló előnyt. ... Mivel az X-kromoszóma kétszer annyi időt tölt a nőkben, mint a férfiakban, egy a női termékenységre nézve előnyös nemi antagonista gén akkor is fenn tud maradni, ha az a férfiak termékenységére kétszeresen ártalmas. Tételezzük fel, hogy a ... keresett gén határozza meg a pubertás életkort a nőkben, vagy legalábbis a mellek méretét (emlékezzenek, ez csak gondolatkísérlet). Mindezek a jellemzők befolyásolhatják a nők termékenységét. A középkorban a nagy mellek több tejet jelenthettek, esetleg gazdagabb férjet, akinek gyermekei kisebb valószínűséggel haltak meg csecsemőkorban. Ha ugyanennek a génnek ugyanez a verziója a férfiak termékenységét azáltal csökkentette, hogy a fiúkat a hasonneműek iránt vonzotta, a gén a lányokban továbbra is fennmaradhatott. (Részlet Matt Ridley Génjeink c. könyvéből - Akkord Kiadó, 2002, Budapest).