A OneGeology elnevezésű globális programon, amelynek célja a világ első digitális geológiai térképének elkészítése, 79 nemzet földtudományi és számítógépes szakemberei dolgoznak együtt. A program ugyanazt valósítja meg az alattunk húzódó kőzetekkel kapcsolatban, amit a Google a földfelszínről készült térképeivel. Az UNESCO és hat másik nemzetközi koordináló testület által támogatott OneGeology az ENSZ által "A Föld Nemzetközi Évének" nyilvánított 2008-as év vezető programja.
A 2008. augusztus 6-án, a norvégiai Oslóban megrendezett 33. Nemzetközi Geológiai Kongresszuson ismertetett program legfőbb célkitűzései, illetve eddigi eredményei a következők:
Nagy-Britannia a maga kőzettani csupaszságában
Bár a Föld lecsupaszított felszíne a laikusok számára is érdekes látnivaló, a program keretében elérhető különböző geológiai térképek összessége leginkább szakmai tekintetben számíthat érdeklődésre. "A geológiai térképek nélkülözhetetlen eszközei a természeti erőforrások - például a víz és az ásványkincsek - fölkutatásának, és a Földdel kapcsolatos természeti csapások - például földrengések, vulkánkitörések - elleni védekezés megtervezésének - érzékeltette a program jelentőségét az egyik főkoordinátor szakember, Ian Jackson, a Brit Geológiai Szolgálat műveleti főnöke. A 21. században olyan kihívásokkal is szembesülnek az egyes nemzetek, mint például a tengerek emelkedő szintje vagy a hulladékkezelés (nukleáris, illetve háztartási) problémája. "Egyre fontosabb azon kőzetek ismerete, amelyeken élünk, s e tudás megosztása döntő jelentőségű a globális környezetváltozás idején" - emelte ki Ian Jackson a Science Daily hírportálon megjelent beszámolóban.
"Ha ellátogat a OneGeology honlapjára, bárki hozzájuthat a bolygó különböző területeiről származó geológiai térképekhez, az egész bolygó áttekintésétől kezdve az egyes országok kőzeteinek nagyobb léptékű térképeiig. Arra is lehetőségünk nyílik, hogy a OneGeology oldalairól átugorjunk a kapcsolódó nemzeti weblapok nagyobb felbontású alkalmazott térképeire és adataira. Magyarországot a programban Magyar Állami Földtani Intézet képviseli.
A Fuji környékének kőzetei