A Neander-völgyiek tengeri emlősökre is vadásztak

Az archeológusok újabb bizonyítékot találtak arra, hogy a Neander-völgyi ember nem volt primitívebb, mint a vele egy időben élt modern ember. A Gibraltár szikláin élő Neander-völgyiek éppúgy képesek voltak fókákat és delfineket zsákmányolni, mint a tengerparton élő Homo sapiensek.

Clive Finlayson, a spanyol Gibraltár Múzeum kutatója és munkatársai arról számolnak be a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat legújabb számában, hogy 60 000-30 000 éves fóka- és delfincsont-maradványokra bukkantak két gibraltári barlangban. Ez az első bizonyíték arra, hogy a Neander-völgyiek nemcsak szárazföldön található táplálékot fogyasztottak, hanem tengeri élőlényeket is zsákmányoltak.

Az archeológusok a Vanguard- és a Gorham-barlangot vizsgálták, amikor az itt lakó Neander-völgyiek hajdani tűzrakó helye mellett rátaláltak az emlősmaradványokra. Egyik-másik csonton vágási nyomok vannak, ami arra utal, hogy a Neander-völgyiek kovakőből pattintott késeket használtak a hús földarabolására. A helyszínen rá is akadtak pár kovakőkésre.

Egészen mostanáig a tudósok nem tudtak választ adni arra a kérdésre, képesek voltak-e a Neander-völgyiek nagy tengeri emlősök elejtésére, mert ez nehezebb feladat, mint a szárazföldi állatok vadászata. Azt tudták, hogy az akkoriban a tengerparton élő modern ember közvetlen elődei fogyasztottak tengeri eredetű táplálékot. Néhány kutató úgy vélte, hogy ez a képesség is bizonyítja, elődeink felsőbbrendűek voltak, mint a Neander-völgyiek. Ez a vélekedés azonban - az új fölfedezések tükrében - lassanként teljesen a mítoszok világába kerül.

A kutatók nem tudják biztosan, hogyan ejtették el a Neander-völgyiek a tengeri állatokat. Arra gondolnak azonban, hogy valószínűleg bunkókkal leütötték a parthoz a borjadzás miatt közel merészkedő fókákat. Ez a képesség megköveteli az évszakok ismeretét, és a fókák borjadzási idejének előrelátását. Valószínűleg a delfinek közül is a parthoz közel úszó, esetleg a partra kivetődő példányokat fogták el.

A tény, hogy a barlangokban talált tengeriemlős-maradványok majdnem 30 000 évet átfogó, több különböző időszakból származnak, Finlayson szerint azt igazolja, hogy a tengeri élőlények fogyasztása nem csupán egy alkalmi, szerencsés esemény, hanem rendszeresen gyakorolt viselkedés volt. Azt sincs okunk feltételezni, hogy ez nem történt meg ugyanígy a portugál és a spanyol partokon, ahol Neander-völgyiek éltek akkoriban.

Két külön faj

A ma élő összes ember ugyanazon fajhoz (Homo sapiens sapiens, modern ember) tartozik. A Neander-völgyi embert (amelyet régebben "ősemberként" vagy "unokatestvéreinkként" említettek) a szakemberek többsége már nem a Homo sapiens egyik kihalt csoportjaként, hanem önálló fajként tekinti (Homo neanderthalensis). A Neander-völgyiek néhány százezer évvel ezelőtt éltek Európa-szerte és Nyugat-Ázsiában, de mintegy 30 ezer éve kihaltak. Noha az ősmaradványok és a régészeti leletek alapján meglehetősen sokat tudunk a fiziológiájukról és a társadalmi életükről, hirtelen eltűnésük a mai napig rejtély.

A modern emberek és a Neander-völgyiek nagyjából 10 000-20 000 évig éltek egymás mellett Európában. Gibraltárban és a közeli területeken azonban nem volt átfedés a két faj között. A modern emberek nagyjából 3000-4000 évvel a Neander-völgyiek eltűnése után jelentek meg a vidéken. A mostani tengeriemlős-maradványok fölfedezése is - más fölfedezésekkel együtt - arra utal, hogy a Neander-völgyiek és modern emberek sokkal jobban hasonlítottak egymásra, mint az valaha gondolták.