Legfrissebb eredmények
Pofon a kreacionistáknak: új faj lehet születőben
Egy amerikai kutatóházaspár évtizedeket szentelt a Galápagos-szigetcsoport egyik szigetén élő pintyfajok tanulmányozásának. Az általuk készített részletes dokumentáció alapján úgy tűnik, hogy szemtanúi voltak egy új pintyfaj létrejöttének, de legalábbis a fajképződési folyamat elkezdődésének.
Egy tudós újrafölfedezése - Gánti Tibor
Még a biológia és a kémia tudománya iránt vonzódó fiatalabb olvasóknak, de talán még az ifjú biológusok nagy része számára is keveset mond a nemrég elhunyt Gánti Tibor neve. Az érdeklődőbbek valószínűleg hallottak a nevéhez fűződő chemotonelméletről, de magát az elképzelést nem nagyon ismerik. Napjainkban úgy tűnik, hogy a tudományos közélet "igazságot szolgáltat", és Gánti elmélete elfoglalja az őt megillető helyet az élet keletkezéséről kidolgozott hipotézisek között.
Az alapok
Sokan csodálkoznak azon, hogy Darwin, aki megfigyelései alapján briliáns logikával kidolgozta az élővilág fejlődésének elméletét, nem jött rá az öröklődés alaptörvényeire, még a Mendeléihez nagyon hasonló kísérletei során sem. Az öröklődés és a változatosság pedig központi szerepet játszott Darwin elméletében, amelyet a természetes kiválasztódás által megvalósuló evolúcióról alkotott.
A következőkben megvizsgálunk néhány lehetséges okot, ami magyarázhatja, miért nem vonta le Darwin a megfigyeléseiből azokat a következtetéseket, amelyeket kortársa, Mendel a saját kísérletei alapján 1866-ban közzétett.
A gerinces állatok szeme az egyik legbonyolultabb szerv az állatvilágban. Az evolúcióelmélet támadói, a kreacionisták és az intelligens tervezettség hívei ezért gyakran hivatkoznak rá, mint olyan szervre, amely "nyilvánvalóan nem jöhetett létre a természetes kiválasztódás útján".
Cikkünkben összegezzük a szem evolúciójára vonatkozó mai ismereteinket, és felsorakoztatjuk a látószerv fokozatos kialakulására és tökéletesedésére vonatkozó bizonyítékokat.
Az evolúcióbiológusok régóta keresik a választ a kérdésre, vajon miként alakultak ki a soksejtű élőlények, és génjeik miként kódolják, hogyan biztosítják a szervezeti összetettséghez szükséges információt.
Néhány évvel ezelőtt még a fehérjét kódoló gének számával jellemezték az egyes élőlénycsoportok fejlettségét, s többek között a leszármazási viszonyok tisztázására is próbálták felhasználni ezt a mutatót. Mára azonban bebizonyosodott, hogy önmagában a fehérjekódoló gének száma nem magyarázhatja egy szervezet összetettségét. Amerikai kutatók újabb eredményei alapján a magyarázat nem génjeik számában, hanem a génszabályozás módjában keresendő.
150 évvel A fajok eredetének megjelenése után azt gondolhatnánk, hogy olyan alapvető biológia fogalmakról, mint amilyen a faj, "kőbe vésett" definíció létezik. Ez azonban távolról sincs így, tucatnyinál is több különböző fajdefiníció van.
Az iskolában tanított, úgynevezett biológiai fajfogalom (a fajt olyan ténylegesen vagy potenciálisan egymással ivarosan szaporodni képes populációk alkotják, amelyek más hasonló csoportoktól a szaporodás szempontjából elkülönülnek) csak egy a sok közül - bár kétségtelenül az egyik legelterjedtebb -, és ráadásul nem alkalmazható az ivartalanul szaporodó élőlényekre. A fajképződés problémája Darwinnak is fejtörést okozott, és nem tudott rá magyarázatot találni. Látszólag joggal kérdezi tehát a szkeptikus olvasó, hogyan foglalkozhatunk a fajképződéssel, ha vizsgálódásunk tárgyát, magát a fajt sem tudjuk definiálni. Mint cikkünkből kiderül, azért a helyzet nem ennyire reménytelen.
Amennyiben igaza volt Darwinnak abban, hogy az élőlénycsoportok közös ősöktől származnak - sőt a legújabb elképzelések szerint valamennyi élőlény egy közös őstől ered -, akkor ennek a nyomait molekuláris szinten is meg kell találnunk.
Az élőlények közös származásának egyik legfőbb bizonyítéka, hogy a genetikai kód az egész élővilágban egységes, ami azt jelenti, hogy az élő szervezetekben ugyanaz a bázishármas ugyanazt az aminosavat jelöli. A génszekvenálási módszerek rohamos fejlődésével egyre több élőlény genomszekvenciáját sikerül meghatározni. Ennek alapján kiderült, hogy még a legősibb élőlényekkel, a baktériumokkal is 20-30 százalékban közös a genetikai információhordozó anyagunk.
Darwin A fajok eredete című művének megjelenésekor, 1859-ben még viszonylag kevés olyan kézzelfogható bizonyítékkal rendelkezett, amelyek alátámasztották az élőlények evolúciójáról alkotott elképzeléseit, magával a Föld korával kapcsolatban is még csak nagyvonalú becslések léteztek.
Az azóta eltelt idő alatt azonban az egyre gyarapodó paleontológiai fölfedezések, valamint a genetika és a molekuláris biológia tudományának létrejötte és eredményei mind az evolúcióelmélet alapvető helyességét igazolták. A legizgalmasabbak talán azok a leletek, azok a ritka fosszíliák, amelyek hiányzó láncszemekként összeköttetést teremtenek az ősök és leszármazottaik között egy-egy törzsfejlődési sorozatban.
Az első ilyen hiányzó láncszem az 1861-ben fölfedezett, felső jurából származó (145 millió éves), a hüllők és a madarak közötti átmenetet mutató Archaeopteryx volt - a hüllők és a madarak közti egyik átmenetnek tekintett "ősmadár" egyike lehetett az első röpképes madaraknak. A legutóbbi ilyen értékes lelet pedig a halak és a szárazföldi állatok közötti átmenetet képviselő Tiktaalik roseae, amelynél már megjelentek a szárazföldi állatokra jellemző végtagok, valamint kialakult a fej elfordításához nélkülözhetetlen nyak.
Noha már Darwin előtt is fölvetették néhányan, hogy az élővilág nem változatlan és "készre teremtett", ahogy a Biblia állítja, és a Darwin óta eltelt időben sokat csiszoltak az evolúcióelméleten, Darwin elképzelése az élőlények természetes kiválasztódás általi fejlődéséről kiállta az idő próbáját.
Darwin egy angliai kisvárosban, Shrewsburyben született, orvos apja ötödik gyermekeként és második fiúként. Már gyermekkorában lelkes természetbúvár volt, különösen a bogarak érdekelték, de hosszú sétái alatt jelentős növény- és ásványgyűjteményt is összeállított. Édesapja azt szerette volna, ha folytatja a családi hagyományt, és orvos lesz belőle, ezért 1825-ben elküldte az alig 16 éves fiút Edinburgh-ba orvostant tanulni.
Nem egészen két évig bírta az orvosi szakon, de az - akkoriban még érzéstelenítés nélkül végrehajtott - operációk sokkoló élménye elriasztotta az orvosi pályától. Egy ideig szégyellte bevallani apjának a kudarcát, ezért 1826-ban még visszatért Edinburgh-ba - látszólag orvosi tanulmányait folytatni, de valójában természettörténeti szakra iratkozott be ...