Legelésző kutyák, agyagevő papagájok - öngyógyító állatok

A betegség, sajnos, mindannyiunk ismerőse. Már gyermekkorunkban megtapasztaljuk, hogy a beteg ember elesetté, gyámoltalanná válik, és rendkívüli mértékben rászorul családja, valamint az orvosok, a gyógyszerek segítségére. Ezzel szemben a természetben szemlélődve szinte csak elvétve láthatunk beteg állatokat, ugyanis látszólag mind irigylésre méltóan egészségesek. Beteg egyedekkel különös módon leginkább a saját portánk körül találkozhatunk. A háziállatok azonban már régóta számíthatnak az állatorvos segítségére.

A TermészetBúvár magazin cikkének szövegét a kiadó engedélyével, változtatások nélkül közöljük.

A felületes tapasztalatok alapján úgy gondoljuk, hogy a vadon élő állatok eleve sokkal egészségesebbek, jobban ellenállnak a betegségeknek, mint az emberek, illetve a háziállatok. A természet "farkastörvényeit" érvényesítő kíméletlen kiválasztódásra gondolva úgy érezzük, hogy nemzedékről nemzedékre csakis a legellenállóbb, legkikezdhetetlenebb egészségű egyedek maradhatnak életben. Ha közülük egy is megbetegszik, nincs számára segítség, hiszen ki adhatna neki orvosságot.

Az emberi társadalomban a gyógyítás az egyik legösszetettebb tevékenység. Évezredek alatt felhalmozott tudásanyagot hasznosít, és folyamatosan fejlődik, gazdagodik. Ilyen ismeretek híján, ráadásul szakmai útmutatások nélkül miként gyógyíthatják magukat az állatok; miféle orvossággal szolgálhat erdőmező?

A természetes kiválasztódás csakugyan könyörtelen a túlzottan gyenge, könnyen megbetegedő példányokkal szemben. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy a vadon élő állatok nem betegedhetnek meg, vagy képtelenek tenni valamit a gyógyulásuk érdekében. Az időjárás viszontagságai, a szabad ég alatti létezés megpróbáltatásai, szervezetük működésének zavarai őket sem kímélik. A vetélytársaikkal vívott küzdelmekben sebeket adnak és kapnak. Mindez megköveteli, hogy eszközeik, módszereik legyenek a védekezésre és a gyógyulás folyamatának kiváltására, ösztönzésére.

A vadon élő állatok magatartását, életmódját, szokásait tanulmányozó szakemberek megállapították, hogy ezek természetes orvosságainak egyik csoportját olyan növények alkotják, amelyeket mindennapi táplálékként is fogyasztanak. A gyógyítási célú felhasználást a mennyiség, illetve az összetétel alakulása jelzi a beteg egyedeknél.

A másik csoportba azok a természetben fellelhető ásványi vagy más anyagok sorolhatók, amelyek szokványos körülmények között nem illeszkednek az állatok étrendjébe. Ezeket szinte kizárólag akkor fogyasztják, ha valami nincsen rendben velük. Ilyenkor előfordul, hogy a húsevők növényeket, a növényevők pedig földet vagy hamut esznek.

Az állati öngyógyítás egyik formájával alighanem mindenki találkozott már, hiszen ez házi kedvenceink, a kutyák és a macskák esetében is mindennapi tevékenységnek számít. A fűevésről van szó. Van abban némi komikum, ahogy egy kutya vagy macska oldalra tartott fejjel, nagy igyekezettel próbál elrágni néhány fűszálat. Sok kutyatulajdonos nem szereti, ha kedvence legelészik, hiszen tudja, hogy ennek nagy valószínűséggel hányás lesz a vége. A felöklendezett anyagban pedig ott található a fű, így sokan azt gondolják, hogy a fűevés a gyomorrontás oka, ezért megpróbálják eltiltani tőle kutyájukat, macskájukat. Pedig nem így van.

Az állatok nem tudatlanságból vagy véletlenül legelésznek. A legelfogadottabb elmélet szerint gyógyszerként fogyasztják a füvet. Ezt a feltevést támasztja alá, hogy válogatnak a növények között. A kutyák mindig zöld és lábon álló füvet rágcsálnak. A magyar növények sorában van egy - a csomós ebír -, amelynek a neve is arra utal, hogy különösen kedvelt lehet az ebek körében. Közülük néhány csak ritkán legel, akkor viszont hirtelen sokat eszik, és ennek valóban hányás a vége. A többségük azonban mindennap tépked egy kis füvet "látványos" utóhatás nélkül. Miért teszik ezt?

Erre is több elképzelés létezik. Lehet, hogy a fűben levő rostanyagok megkönnyítik a székletürítést, illetve a kiöklendezés során ebbe "csomagolódnak be" az élesebb csontszilánkok. Emellett valószínűleg olyan parazitaölő vagy élősködőket távol tartó vegyületeket tartalmaznak, amelyek gyomorrontás esetén is hasznosak lehetnek. A gyakrabban fogyasztott fű tápanyagot, vitamint és ásványi anyagot is juttat a szervezetbe.

Földevés és fokhagymaparfüm

A háziállatoknál maradva, texasi és venezuelai farmerek figyelték meg, hogy teheneik valami teljesen szokatlant művelnek: patáikkal leásnak a gyep alá, és ha elérik a nyers, agyagos altalajt, esznek belőle. Ez láthatóan olyan fontos számukra, hogy megjegyezvén a jó lelőhelyeket, ismételten visszatérnek oda, ha újra egy kis agyagra támad kedvük.

A kutatók szerint a szarvasmarhák leginkább a tiszta, finom szemcsés agyagot keresték. Ennek egyrészt nagyszerű a felszívóképessége, tehát méregtelenít, másrészt eltávolítja a kérődzők tápcsatornájából az olyan kórokozókat, mint a rota és koronavírusok. A földevést (szakszóval: geofágiát) laboratóriumban is tesztelték. Kiderült, hogy a patkányok is ettek agyagot, de csak akkor, ha (mesterségesen előidézett) gyomorbántalmaikat akarták enyhíteni. Egyéb fájdalom nem váltotta ki belőlük ezt az öngyógyító próbálkozást.

A tiszta ásványi anyagok méregtelenítő hatását őserdei papagájoknál is megfigyelték. Az Amazóniában honos sárgaszárnyú ara például nagy mennyiségben fogyasztja bizonyos növények csonthéjas magvait. Erős csőrével feltöri a védelmező burkot, ám a magvak második védelmi vonalát rossz ízű és mérgező alkaloidok alkotják. Ezek megmérgeznék a papagájt, ha nem szedne be ellenük egy kis természetes orvosságot.

Az arák jól ismerik azokat a partszakadásokat, ahol a számukra fontos agyagásvány fellelhető, ezért étkezés után felkeresik ezeket a helyeket, és csipegetnek egy keveset az agyagból. A negatív töltésű agyagrészecskék semlegesítik, megkötik a tápcsatornába került pozitív töltésű alkaloidokat. Ennek köszönhető, hogy a papagájok szervezetébe csak csekély méreganyag szívódik fel.

Az afrikai vörösorrú cerkófok a kedvenc eledeleik közé tartozó mangóban és az indiai mandulában levő fenol hatását közömbösítik elszenesedett fadarabok rágcsálásával. Az ugandai hegyi gorillák viszont szervezetük kálium és kalciumhiányát pótolják vulkáni hamu fogyasztásával

Az öngyógyító állatok esetenként éppen a keserű, már-már mérgező növényi hatóanyagokat keresik. Ez azért érdekes, mert ezek a vegyületek épp a növényeket hivatottak védeni a falánk növényevők ellen. Szükséghelyzetben (például parazita okozta fertőzéskor) vagy megelőzéseképpen azonban ezek az állatok is fogyaszthatnak e veszélyes anyagokból.

A szarvasok olykor tannintartalmú növényi részeket is legelnek. A tanninok a növények hatásos keserűanyagai. Habár az állatok nem fogyasztanak nagy mennyiséget belőlük, bizonyos, hogy a csekély tannintartalmú növényeket előnyben részesítik a tannint nem tartalmazókkal szemben. Valószínűleg ebben az esetben is az élősködők elleni harcot szolgálja ez a vegyület.

A házityúkokból talán ki sem néznénk, hogy jó ízérzékelő képességük van. Pedig ez az igazság. A csirkék nagyon irtóznak a keserű íztől, ami nem csoda, hiszen a legtöbb keserű anyag mérgező. Tartózkodásukat azonban feladják, ha valamilyen sérülés miatt fájdalmaik vannak. Ilyenkor minden további nélkül elfogyasztják a keserűre ízesített táplálékot, mert ezek feltehetően gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító anyagokat tartalmaznak. A nálunk is honos keleti sünöknél nagyon érdekes jelenséget figyeltek meg. Ha a sünnek egy gerezd fokhagymát adunk, az állat mohón szétrágja, fejét oldalra fordítva a nyálát a szétrágott fokhagymával magára köpködi, és szétkeni a testén. A sün feltehetően élősködők ellen használja ezt a sajátos elegyet.

Tájékozott csimpánzok

A legnagyobb szakirodalma a főemlősök öngyógyító szokásainak van. A makik, majmok és emberszabásúak életét kutatók hada lesi, akik a természetes élőhelyükön sokszor éveken át készítenek gondos feljegyzéseket arról, mikor, mit csinálnak ezek az állatok. Megfigyeléseik szerint a lemurok nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is alkalmaznak növényi orvosságokat. Lerágják a megfelelő növények ágait, majd a levelek nedvével a bundájukat körös-körül bedörzsölik. Ezzel a "parfümmel" valószínűleg a vérszívó rovarokat próbálják a testüktől távol tartani.

A szifakák még ennél is különlegesebb dolgot művelnek. A nőstények vemhességük idején tanninban gazdag növényeket kezdenek fogyasztani. Kiderült, hogy azok az egyedek, amelyek ezt a táplálékkiegészítési szokást vették fel, nagyobb arányban hordják ki sikerrel magzataikat, mint társaik. Brazíliában néhány majomfaj nőstényei pedig különböző gyümölcsök és növények fogyasztásával szabályozzák teherbe esésüket. Ám nemcsak a majmok, hanem az elefántok is gyógynövényekkel teszik könnyebbé a vajúdásukat.

Forrás: AFP

A főként növényekkel táplálkozó csimpánzok időnként olyan növényeket is fogyasztanak, amelyek nem tartoznak az étrendjükhöz. Általában a beteg állatok keresik ezeket a természetes gyógyszereket, amelyektől fájdalmuk csillapítását és gyomorbántalmaik enyhítését remélik. Olykor a gyógyszerként evett növénytől hashajtó hatást várnak erdei rokonaink. Ilyenkor molyhos, szőrös leveleket nyelnek le gyakorlatilag egyben, amelyeknek az izgató hatása valóban heves hasmenést idéz elő. Ez a gyógymód a bélférgek eltávolítását is szolgálhatja.

Afrikában a bonobók, a csimpánzok és a gorillák harmincféle növényt használnak erre a célra. A helyi lakosság viszont a gyomorfekélyt és a vérhast gyógyítja ugyanezekkel a növényekkel. Megfigyelték, hogy az ugandai Kibale Nemzeti Park csimpánzai gyakran fogyasztják agyaggal együtt az álmahagónifa leveleit. Laboratóriumi elemzésekből kiderült, hogy ezek együtt hatásosak a malária ellen. Az álmahagónit a bennszülöttek eddig tüdő-, bél és bizonyos nemi betegségek ellen használták. Malária elleni gyógyszerként nem volt ismeretes.

A tudás forrásai

Természetesen azt is régóta vizsgálják, hogy miként "jöttek rá" az állatok a környezetükben előforduló anyagok és növények gyógyító hatására. Talán az sem meglepő, hogy számtalan példa jelzi a tanulás fontos szerepét. A patkányok például saját tapasztalataik alapján nemcsak azt rögzítik, hogy mitől lettek rosszul, hanem azt is, hogy mi segített nekik egy-egy betegség, például gyomorrontás esetén.

A baromfikísérletek más területen hoztak érdekes eredményeket. A csirkéknek időnként C-vitamin kiegészítésre van szükségük. A gond csak az, hogy a C-vitaminnak nincs olyan karakteres íze, amellyel ez a vitamin "eladható" lenne az állatok elé szórt élelemmel együtt. Ezért a házityúknak azt a tulajdonságát tették próbára, hogy remekül lát, és könnyen megtanulja, mit ehet és mit nem. A C-vitaminos kiegészítő tápot ezért állandóan jellegzetes színűre festve adagolták a hiánytünetben szenvedő baromfiknak, amelyek "megjegyezték", hogy ettől a színes "valamitől" jobban lesznek, és más alkalommal már maguk keresték a gyógyírt.

A sérült és vitaminhiányos baromfiak a szokatlan ízű gyógytápokat is elfogadják vészhelyzetben

A fejlett intelligenciájú, csoportban élő állatok, mint amilyenek a csimpánzok, valószínűleg egymás példájából is sokat tanulnak. Mivel az utódok éveken át szoros kapcsolatban maradnak anyjukkal, így megvan a lehetőségük arra, hogy tőlük szerezzék meg az öngyógyítás ismereteit.

Igen ám, de mi van a füvet legelő kutyával? Esetében bizonyosan sok minden ösztönösen, vagyis öröklött alapokon történik, hiszen nem valószínű, hogy az állat sorra végigpróbálja az árokparton növő gyomokat, hogy melyiktől múlik el a hasfájása. A fűlegelést néhány egyszerű, öröklött "utasítás" irányíthatja. Valószínűleg a gyógyhatású füvek külleme és illata is kódolva van. Ha a kutya rosszul érzi magát, önkéntelenül a megfelelő kategóriába illő növényt választja ki.

A természet még sok titkot rejt. Az őserdei növények hatásának, a vadon élő állatok viselkedésének tanulmányozása így minden bizonnyal újabb öngyógyító szokások és természetes gyógyszerek felfedezését segíti elő. Olyan hatóanyagokra hívhatja fel a figyelmet, amelyek az embert megtámadó betegségek ellen is eredményesen felhasználhatók lehetnek. Földi társbérlőink így akaratlanul is hozzájárulnak az orvostudomány eszköztárának gyarapításához.

Dr. Pongrácz Péter

A szerző írásai megtalálhatók a TermészetBÚVÁR magazin 2007. évi 5., 6., és 2008. évi 2., 6. számában, valamint A természet fortélyai sorozat Sokszólamú újjászületés című kötetében.

Jane Goodall nyomdokain - Salonga-kalandok

A Kongói Demokratikus Köztársaságban található Salonga Nemzeti Park különleges főemlősöket, bonobókat rejt. Az őket tanulmányozó kutatócsoporthoz egy magyar etológus is csatlakozott. Csatádi Katalin személyes hangú beszámolóin keresztül mi is megismerhetjük a kongói kutatótábor mindennapjait. Tábornapló a kongói dzsungelből