Édesvízi teknősök vándoroltak a meleg sarki óceánon

Egy kréta időszaki teknősmaradvány felveti annak a lehetőségét, hogy az édesvízi csoport képviselői a sarkvidék felmelegedett és kiédesedett vizén keresztül vándoroltak Ázsiából Észak-Amerikába.

A Rochester Egyetem geológuscsoportja Kanada sarkvidéki területén bukkant az igen meglepő ősmaradványra. John Tarduno geofizika professzor 2006-ban paleomágneses vizsgálatok céljából vezetett egy expedíciót a területre. A korábbi útjainak tapasztalatai azt mutatták, hogy az előbukkanó kőzetek egy része nagyon gazdag ősmaradványokban. Emiatt a geofizikai mérések mellett figyeltek az ősmaradványokra is, aminek meg is lett az eredménye. Az egyik egyetemi hallgató ugyanis nagyon jó megtartású teknőspáncélra bukkant. A kanadai Royal Tyrrell Múzeum kutatójának közreműködésével Aurorachelysnek, vagyis "sarkifény-teknős"-nek nevezték el az állatot.

A teknős nagyon hasonlít egy mongóliai édesvízi teknősfajhoz, ami természetesen felveti a kérdést: hogyan került a sarkvidék jéghideg tengervizébe? A paleomágneses mérések alapján kizárták annak a lehetőségét, hogy az évmilliókon keresztül ható tektonikai mozgások szállították volna ide az ősmaradványt a melegebb déli területekről. A teknős egyértelműen a sarkvidék lakója volt.

A kutatók már korábban megállapították, hogy Ázsia és Észak-Amerika között a késő-krétában volt bizonyos mértékű faunakicserélődés. Ez viszont az első eset, hogy olyan ősmaradvány került a paleontológusok kezébe, amely megmutatja, hol és hogyan zajlott le ez a vándorlás. A lelet arra utal, hogy az állatok nem Alaszka körül utaztak Ázsiából Észak-Amerikába, mint eddig gondolták, hanem közvetlenül a meleg, sós sarki óceán tetején lebegő "édesvizű tengeren" keresztül.

Az óceánkutató fúrások révén már korábban kiderült, hogy időszakontként szokatlanul édes felszíni vizek fordultak elő a sarki óceán múltjában. A késő-kréta idején a sarki óceán valószínűleg még jobban el volt választva a globális óceáni cirkulációs rendszertől, mint napjainkban. A környező kontinensekről viszont számos folyó juttatott édesvizet az óceánba. Mivel az édesvíz könnyebb a sós víznél, a beömlő vizek a sós tengervíz tetején terültek szét. Ez pedig lehetővé tette a teknősök és feltehetően más édesvízi állatok számára, hogy viszonylag könnyen átvándoroljanak a területen.

Az édesvízi teknős páncéljának maradványa

Mindemellett extrém meleg és jégmentes állapotokat kell feltételezni a sarki területen ahhoz, hogy ezek a vándorlások lehetővé váljanak. A Geology folyóiratban publikált tanulmány azt sugallja, hogy a szén-dioxid mennyiségének gyors növekedése 90 millió évvel ezelőtt olyan erős üvegházhatást okozott, amely a rendkívüli sarki felmelegedést előidézte.

Tarduno és diákjai a sarkvidéki szigetek egy részét beborító nagy kiterjedésű lávafolyásokat vizsgálták. Elképzelésük szerint a magmás képződményeket produkáló vulkáni aktivitás egy sor szigetet is létrehozhatott az Alfa-hátságnak nevezett víz alatti hegylánc mentén. Ha ezeknek a csúcsai tényleg a vízfelszín fölé kerültek időnként, ez lehetőséget biztosíthatott a teknősöknek és számtalan egyéb fajnak, hogy a szigeteket "postaállomásként" használva eljussanak az ősi Oroszországból Kanadába.

Kanada sarki területein találták meg az ősmaradványt

A kutatók szerint a vulkáni kőzetek nemcsak a szigetek létrehozásával segítették a teknősök vándorlását, hanem hozzájárultak a meleg klíma kialakulásához is, a hatalmas vulkáni kitörések ugyanis óriási mennyiségű szén-dioxidot juttattak a Föld légkörébe. Hasonló kitörések ebben az időszakban nemcsak a sarkvidéken történtek, hanem az egész bolygón.