Ha ember, ha nem, az elhagyott szülő kompenzál

A kétszülős utódgondozás viszonylag ritkának tekinthető az állatvilágban, az egyik szülőnek ugyanis általában jobban megéri, ha továbbáll, és újra párosodik. Egy magyar és angol kutatók által végzett tanulmány szerint csakúgy, mint az embernél, a madaraknál a magára maradt szülő is megpróbálja ellensúlyozni a másik szülő hiányát, bár nem annyira, hogy teljesen pótolni tudja a kiesett gondoskodást.

A kutatókat már régóta foglalkoztatja, hogy egyes madaraknak, halaknak és emlősöknek miért éri meg a párzás után együtt maradni, és közösen felnevelni az utódokat. Mindkét nemnek alapvető érdeke, hogy minél több utódja legyen, és ez a hímek esetében általában azt jelenti, hogy akkor járnak a legjobban, ha minél több nősténnyel párzanak, míg a nőstények esetében úgy valósulhat meg, ha peterakás után elhagyják a hímet, és új petéket hoznak létre.

Az emlősök esetében a szoptatás miatt a nőstény kénytelen a kölykökkel maradni, ezért rá hárul azok felnevelése. A csontoshalaknál egyes családokban a hímek azok, amelyek az utódokkal maradnak, különösen igaz ez a territoriális hímekre, s a magyarázat is valószínűleg ebben rejlik: szorosabb a kapcsolata az utódokkal, mivel az ő területén vannak.

Az említett állatcsoportok közül a madarak azok, ahol a leggyakrabban előfordul a közös gondozás. Bizonyos fajok, például a csüllő (Rissa tridactyla) esetében a kialakult párok éveken át együtt maradnak, aminek előnye, hogy ismerik egymást, nem kell évente új párt keresni, és a régebbi párok utódainak nagyobb a túlélési esélye, mint az újonnan összeállt párok fiókáinak. A gyümölcs- és magevő madaraknál azonban a hím többnyire továbbáll, mert nagy az esélye, hogy képes más nősténnyel újrapárosodni, a táplálékbőség miatt pedig egyetlen szülő, azaz a tojó is fel tudja nevelni a fiókákat. A madaraknál tehát akkor éri meg együtt maradni, ha ezáltal a tojások túlélési esélye jelentősen megnő.

Csüllőszülő és csibéje

Csonka családok

Egy magyar és angol szakemberekből álló kutatócsoport azt vizsgálta, hogyan hat az utódaikat közösen gondozó fajokra, ha a szülők közül az egyik kevesebbet vállal vagy teljesen kiesik az utódgondozásból. Az elemzéshez több mint 50, különféle madárfajokra kiterjedő, utódgondozással kapcsolatos korábbi kutatás adatait használták fel, azt keresték, felfedezhető-e esetleg valamilyen közös jellemző a vizsgálatokban. A kutatások egy részében mesterségesen eltávolították az egyik szülőt, másik részében pedig gátolták az utódgondozásban, például plusz súlyokat helyeztek rá, hogy megnézzék, változik-e erre a másik szülő gondozó viselkedése. A Journal of Evolutionary Biology szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerzői között két magyar biológus is szerepel, a Bath-i Egyetemen dolgozó Székely Tamás professzor, valamint Barta Zoltán a Debreceni Egyetemről.

Nemek harca

Mi dönti el azt, hogy csak az anya vagy az apa, esetleg ketten gondozzák az utódokat? Általánosságban azt mondhatjuk, hogy csak abban az esetben segít mindkét szülő, ha másképp nem megy. Ha a kicsi túléléséhez elegendő csupán egy felnőtt gondoskodása is, akkor csak egyikük segítségére számíthat. Hogy melyikükre? Úgy tűnik, hogy ebből a szempontból éles határvonal van a külső és a belső megtermékenyítésű fajok között.

A témáról bővebben A csapodár csalogány: félrelépés és hűség az állatvilágban című cikkünkben olvashat.

Az elvégzett összegző elemzés, metaanalízis eredményei azt mutatják, hogy a madarak máshogy reagálnak azokban az esetekben, amikor az egyik szülőt eltávolították, mint akkor, amikor csak csökkent mértékben tud hozzájárulni az utódgondozáshoz a különféle manipulációk miatt. A teljesen magára maradt szülő ugyanis több energiát fordítt a fiókák etetésére, bár nem tudja teljesen pótolni a másik szülő hiányát. Úgy tűnik továbbá, a nőstények jobban kompenzálják a hím kiesését, mint fordítva. Bizonyos esetekben azt tapasztalták, hogy azokban a párokban, ahol a tojót súlyokkal látták el, a hímek több energiát fektetnek a fiókák etetésébe, mint akkor, amikor másképp manipulálták a nőstényt, például megnyírták a tollait. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a nagyobb tojó láttán a hím azt gondolhatja, hogy az készen áll egy ismételt tojásrakáshoz, ezért intenzívebben eteti a fiókákat, hogy biztosítsa, ő lesz az apja a következő fészekaljnak is.

Metaanalízis

A metaanalízis több, hasonló célú és hasonló kérdésre választ kereső vizsgálat adataiból készített összevont, összegző elemzés, mely általában a szakirodalomban megjelent közleményeken alapul. A metaanalízis egyik nagy előnye, hogy a hatás becslését vagy az eredeti hipotézis vizsgálatát sokkal nagyobb mintán lehet elvégezni, mint külön-külön, az egyes vizsgálatokban.

(Forrás: statisztikus.hu)

A madarak családi élete számos megmagyarázatlan kérdést vet fel. Székely Tamás és munkatársai korábban több önálló vizsgálatot végeztek a széki lilék (Charadrius alexandrinus) utódgondozásával kapcsolatban. A széki liléknél a különféle tényezőktől függően előfordulhat, hogy csak a hím vagy csak a nőstény, esetleg mindkét szülő együttesen neveli fel a fiókákat. Abban az esetben, ha valamelyik szülőnek nagy esélye van az újrapárosodásra - például több a hím, mint a nőstény, így a lányok könnyen találnak maguknak másik párt -, akkor elhagyja az utódokat, míg szűkösebb időkben, amikor kevesebb a táplálék, együtt maradnak, és közösen nevelik fel a fiókákat.

Barta Zoltán professzor (Debreceni Egyetem) a Bristoli Egyetem kutatóival közösen elméleti módszerekkel vizsgálja az utódgondozást. Kimutatták, hogy ha a gondozás jelentősen csökkenti a szülők kondícióját, akkor a nőstények tartalékaik alacsonyan tartásával kényszeríthetik a hímeket arra, hogy velük maradjanak, ellenkező esetben az elsőként döntő hímek elhagyják a később tojást rakó vagy költő nőstényeket, amelyek így kénytelenek az utódokkal maradni. Jelenleg a szülők közötti együttműködés és a köztük meglévő vonzódás összefüggéseit tanulmányozzák zebrapintyeknél, és arra keresik a választ, hogy az egymáshoz jobban vonzódó madarak jobban kooperálnak-e a fiókák nevelése során, mint az egymásnak kevésbé tetsző egyedek. Egy genetikai modell segítségével pedig azt vizsgálják, milyen esetekben választják a nőstények a kevésbé "mutatós", ám jól gondozó hímet a "szép fiúkkal" szemben.

Az utódgondozással kapcsolatos irodalmi adatok zöme madarakon végzett vizsgálatokról szól, és kevés olyan kutatás történt, amely más állatcsoportokra irányult. "Majmoknál és a legtöbb emlősnél a családi életet és a szülők közti együttműködést nem lehet vizsgálni, mert rendszerint csak a nőstények gondozzák az utódokat. Az embernél - a madarak nagy többségéhez hasonlóan - a szülők együtt gondoznak, ezért fel tudjuk deríteni, mikor kooperálnak, és mikor van közöttük konfliktus" - mondta el az [origo]-nak Székely Tamás.

A jelenlegi eredmények Barta Zoltán elmondása szerint segítenek tisztázni, milyen körülmények esetén alakult ki a természetes szelekció révén a kétszülős gondozás az állatvilágban. Hozzájárulhatnak annak tisztázásához, hogy az embernél is fennállnak-e ezek a körülmények, vagyis az embernél is sejthetően hasonló okok játszottak-e közre a biparentális gondozás kialakulásában, mint a kétszülősen gondozó fajok nagy többségében, vagy más, főleg kulturális tényezőknek van-e szerepe fajunk esetében a kétszülős gondozás kialakulásában.

A két magyar kutató által javasolt további cikkek a témában:

Barta, Z., A. I. Houston, J. M. McNamara & T. Székely. 2002. Sexual conflict about parental care: the role of reserves. American Naturalist 159: 687-705.

Harrison, F., Z. Barta, I C Cuthill & T. Székely. 2009. Conflict and cooperation between parents over care: a meta-analysis. Journal of Evolutionary Biology (in press).