Orion: a téli égbolt fenséges csillagképe

A téli csillagképek közül a legismertebb és sokak szerint a legszebb az Orion, azaz a Vadász. Ismerje meg a csillagkép legszebb alakzatait, és keresse meg élőben is az égbolton!

Az Orion csillagképet alkotó égitestek, köztük több fényes csillag is nagyjából 1-2 millió éve látszik a maihoz hasonló helyzetben az égen. Ennek megfelelően számos kultúra képzelt valamilyen mondabeli alakot, mitológiai hőst erre az égterületre. Az ókori görög mitológiában egy vadászt, Poszeidón fiát képzelték ide, amely a tőle jobbra, nyugatra lévő Taurusszal, azaz a Bikával küzd.

A sumérok pásztornak tekintették, Kínában pedig a hármas számot kapcsolták hozzá, pontosabban az Orion övéhez. Egyiptomban Ozírisz isten jelent meg az itt lévő csillagok képében. Magyarul pedig Kaszáscsillagnak is nevezték, az öv három csillagát pedig a három kaszásnak. Az Orion közelében, tőle balra lefelé látható fényes Szíriusz csillag a Sánta Kata, amely az aratók után viszi az ebédet.

Az Orion csillagképet zavaró fényektől távol csodálhatjuk meg teljes szépségében. Sajnos városokban az erős fényszennyezés miatt csak a csillagkép legfényesebb tagjait láthatjuk, de azokat is csak akkor, ha tudjuk, merre keressük őket. Az Orion télen kora este egy-két nagy arasszal mutatkozik a látóhatár felett déli irányban. Az égtájak azonosításában egyrészt a naplemente iránya segíthet, és erre mutatkozik mostanában kora este a fényes Vénusz is. Sokat segít az azonosításban a kékesfehér és fényes Szíriusz is, amely valamivel a csillagképtől balra lefelé, tehát alacsonyabban látszik az égen.

A csillagkép azonosításához nemcsak sötét ég, de jó rálátás is kell dél felé. A mellékelt térkép segít megtalálni az Oriont; legegyszerűbben két fényes tagját: a Betelgeuset és a Rigelt azonosíthatjuk. A konstelláció januárban az éjszaka első felében látható.

Látnivalók az Orionban

A Betelgeuse és a Rigel érdekes párt alkot a két átellenben lévő sarokban. Míg a csillagkép bal felső részén lévő Betelgeuse sárgás árnyalatú vörös óriás, addig a vele átellenben, jobbra lent található Rigel kékes árnyalatú. A köztük mutatkozó színeltérés akkor igazán feltűnő, ha sötét égen egymáshoz viszonyítjuk őket. A Rigel egy forró, kékesfehér égitest, felszíni hőmérséklete 11 000 K. Mintegy 17-szer nehezebb és 60-szor nagyobb a mi csillagunknál.

Ezzel szemben a Betelgeuse egy élete vége felé járó, felfúvódott óriáscsillag, 3500 K-es felszínnel. Tömege 20-szor, mérete 1000-szer, energiakibocsátása pedig 100 ezerszer nagyobb a Napénál. Nem kizárt, hogy a tőlünk 600 fényévre lévő égitest idővel szupernóvaként fog fellángolni.

A téli esti égbolt látványa, rajta az Orionnal

Szabad szemmel könnyen azonosítható továbbá az Orionban egy egyenes mentén, egymástól azonos szögtávolságra sorakozó három hasonló fényességű csillag. Ezek alkotják az Orion övét, az égi vadász derekát. Ez alatt lóg az Orion kardja, a csillagkép legszebb távcsöves látnivalójával.

Bár igazán sötét helyről figyelve az Orion kardjánál szabad szemmel is sejthető valami homályos folt, a ködösség biztos megpillantásához távcső szükséges. A híres Orion-köd egy tőlünk 800-1200 fényévre lévő aktív csillagkeletkezési régió központi vidéke. A térségben napjainkban is születnek csillagok, amelyek körül ún. protoplanetáris korongok figyelhetők meg, ahol az anyag sűrűsödésével idővel bolygók születnek.

Az Orion-köd. A gázt az itt születő fiatal csillagok gerjesztik sugárzásra (NASA, ESA, STScI)

Az Orion-köd megfigyeléséhez sötét égbolt és lehetőleg nagy átmérőjű távcső szükséges. Igazán sötét egű, vidéki helyszínről számtalan fonal, felhő és egyéb részlet pillantható meg benne, amelyek a forró csillagközi gáz sugárzását mutatják. Az Orion csillagképben nem véletlen mutatkozik több fényes, kékes árnyalatú égitest. Ezek jó része nemrég született a térségben a fenti csillagkeletkezés keretében - ugyanakkor a sárgás Betelgeuse csak egy hozzánk közelebb lévő előtércsillag.

Érdemes megjegyezni, hogy amikor az Orion irányába pillantunk, akkor saját spirálkarunkban (az Orion-ágban) tekintünk végig hosszában. Nagyjából abba az irányba nézünk ekkor, amerről Napunk érkezett mai helyére, a Tejútrendszer centruma körüli keringése során. Ennek megfelelően a Tejút téli, a nyárinál halványabb sávja is áthalad a csillagképen.

2009: A csillagászat nemzetközi éve

Forrás: [origo]

Az ENSZ és az UNESCO döntése értelmében 2009 A csillagászat nemzetközi éve (International Year of Astronomy 2009, IYA2009). Az időpontválasztás alapja, hogy Galileo Galilei 400 évvel ezelőtt kezdte a távcsövet csillagászati célra használni, ami a világképünket gyökeresen átalakító felfedezésekhez vezetett.

A nemzetközi év célja, hogy a csillagászat szerepére és jelentőségére felhívja a nagyközönség figyelmét, és egyben ez az eddigi legnagyobb szabású összefogás az amatőr- és szakcsillagászok között.

Az eseménysorozathoz több mint száz ország csatlakozott, köztük sok a fejlődő állam. Magyarországon az ELTE Csillagászati Tanszék, az MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet és a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) koordinálja a rendezvényeket.

A kapcsolódó eseményekről, tudnivalókról a www.csillagaszat2009.hu honlap számol be, a rendezvényekről csillagászati programajánló ad áttekintést, illetve a Polaris TV sugároz élő közvetítést.