Agresszió és fogolydilemma: a medvékhez hasonlóan viselkedtek férfiak a szülési hormon hatására

Férfiakon végzett kísérlettel sikerült kimutatni, hogy az oxitocin nevű hormon, mely az anya-utód kapcsolat és más szociális kötődések kialakulásában játszik szerepet, a medvékéhez hasonló viselkedést vált ki az embereknél. Jórészt az oxitocinnak köszönhető, hogy az anyamedve önzetlenül viselkedik az utódaival, de agresszívan támad minden potenciális fenyegetést jelentő kívülállóra. A holland kutatók által végzett kísérletben az alanyok önzetlenül viselkedtek a saját csoportjuk tagjaival, de ellenségesek voltak a kívülállókkal szemben.

Carsten De Dreu, az Amszterdami Egyetem pszichológusa több tucat egyetemista férfit toborzott kísérletéhez, amelyben azt kívánta megnézni, milyen hatást vált ki a férfiakból az oxitocin. A hormon férfiakban és nőkben egyaránt megtalálható, és az agy hipotalamusz nevű részében termelődik. Nagyon fontos szerepe van a szülés megindításában, segíti a tejelválasztást, és az anyai kötődés kialakítását.

A résztvevőknek egyfajta fogolydilemma játékot kellett játszaniuk, amelyben a kooperációt vizsgálják az emberek között, és amelyet gyakran használnak a viselkedésökonómiai kísérletekben. Fél órával a játék kezdete előtt minden önkéntes három szippantás orrsprayt kapott, amely oxitocint vagy placebót (hatóanyag nélküli szert) tartalmazott. Sem a kísérleti alanyok, sem a kísérletvezetők nem tudták, ki mit szívott be.

A játék kezdetekor a résztvevőket három fős csoportra osztották, és közölték velük, hogy egyszerre két csoport fog együtt játszani. Mindenki kapott 10 eurót, és a játékosoknak több lehetőségük is volt a pénz szétosztására, ahol az egyéni döntésüktől függően ők, a másik csoport vagy éppen mindkét csoport jól járt. Azok a férfiak, akik oxitocint kaptak, sokkal önzetlenebbül viselkedtek, kevesebb pénzt tartottak meg maguknak, és kétszer annyit adtak a közös kasszába, amelyből a csoport minden tagja hasznot húzott, mint azok, akik placebót szívtak be.

A fogolydilemma

A fogolydilemma a játékelmélet egyik klasszikus problémája, melynek lényege, hogy két gyanúsított rab közül vajon vallomást tesz-e az egyik a másik ellen. A foglyokat külön cellába helyezik, és ugyanazt az ajánlatot teszik nekik: ha az első fogoly vall, akkor őt szabadon engedik, míg a másikat 10 évre börtönbe zárják (vagy fordítva). Ez azonban csak akkor érvényes, hogy ha a másik hallgat, ugyanis ha ő is vallomást tesz, akkor kölcsönösen mindkét foglyot 5 évre ítélik. Ha azonban egyikőjük sem tesz vallomást, akkor mindketten csak 1 évet kapnak.

	Másik vall	Másik tagad
Egyik vall	-5 / -5	0 / -10
Egyik tagad	-10 / 0	-1 / -1

A foglyok célja, hogy minél kevesebb börtönnel megússzák az esetet, a kérdés, mi a logikus, vallani vagy nem vallani? A rabok valószínűleg úgy gondolkodnak, hogy akkor járnak a legjobban, ha vallanak, mert ha a társuk is vall, akkor így csak 5 évet kapnak 10 helyett, ugyanakkor megvan annak az esélye, hogy akár másnap szabadulnak, ha a társuk nem mond semmit. Miközben a legjobb az lenne, ha mindketten hallgatnának, hiszen így kell a legkevesebb időt börtönben tölteniük.

A játék bonyolultabb változata azonban feltárta az oxitocin "sötét" oldalát. De Dreu és munkatársai egy másik játékban 75 férfit vizsgáltak, ahol a csoportok valamelyikének időnként jelentős anyagi veszteséggel kellett szembenéznie, ha a többi csoport úgy határozott, hogy elutasítja az együttműködést, és nem segíti ki a bajba jutott csoport tagjait.

Ez a fenyegetés nem izgatta azokat a férfiakat, akik placebót kaptak, de az oxitocint belélegzők védekező magatartást vettek föl: olyan opciót választottak, amely pénzt vett el a kívülállóktól, és minimalizálta a csoportjuk potenciális veszteségét. Nem próbáltak meg tehát barátságosan játszani abban a reményben, hogy a többiek viszonozzák ezt a gesztust. Az oxitocinnak ez a hatása csak akkor jelentkezett, amikor a férfiak csoportját jelentős anyagi veszteség fenyegette, egyébként a hormont kapottak ugyanúgy viselkedtek a kívülállókkal szemben, mint a placebót kapott társaik.

Az eredmények arra utalnak, hogy az önzetlenség és az agresszió sokkal szorosabb kapcsolatban áll egymással, mint azt általában gondolják, mondja az Oregoni Egyetem kutatója, Holly Arrow, aki a háború csoportdinamikájával és pszichológiájával foglalkozik. Erkölcsileg egyszerű kijelenteni, hogy az önzetlenség jó, az agresszió pedig rossz dolog. De háború esetén például hősies dolognak számít, ha másokat bántunk a saját csoportunk védelme érdekében. Az oxitocin valószínűleg itt is fontos szerepet játszik a férfiak közti kötődés kialakításában és abban, hogy készek mindenáron megvédeni a csoportot.

Az oxitocinról korábban már kimutatták, hogy juhoknál és rágcsálóknál szabályozza az anya-utód kötődést, a párkapcsolatokat a vakondokoknál és a zebrapintyek csapatméretét. De Dreu és munkatársainak a Science folyóiratban megjelent tanulmánya arra utal, hogy a vegyület hasonlóan fontos szerepet játszik az embereknél létrejövő, sokkal összetettebb szociális csoportok kialakulásában és fenntartásában.

Forrás: Science/AAAS

* * *

Rovatunk mostantól Facebookon és Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk.