Lucy is használt kőszerszámot - szenzációs régészeti lelet Afrikából

Egy nemzetközi kutatócsoport két olyan állati csontmaradványra bukkant Etiópiában, amelyen kőszerszám okozta karcolásnyomok láthatók. A csontok korát 3,4 millió évesre teszik, ami majdnem egymillió évvel több, mint az eddig ismert legkorábbi hasonló lelet. Ez azt jelenti, hogy az egyik legismertebb emberős, Lucy és fajtársai már használhattak primitív kőeszközöket az állati maradványok feldarabolására.

A Dikika Kutatóprogramban egy nemzetközi kutatócsoport dr. Zeresenay Alemseged, a Kaliforniai Tudományos Akadémia munkatársának vezetésével végez ásatásokat az etiópiai Afar-régióban. Munkájuk során olyan fosszilis csontmaradványokra bukkantak, amelyek egyértelműen magukon viselik a kőszerszám használatának nyomait. A csontokon a hús lekaparásakor létrejött karcolásnyomok, valamint olyan törésnyomok láthatók, amelyek akkor keletkezhettek, amikor széttörték a csontokat, hogy hozzáférjenek a csontvelőhöz.

A csontok korát a környező vulkáni üledékréteg kora alapján nagyjából 3,4 millió évesre teszik. Így a kutatók szerint ez az első bizonyíték arra, hogy az ekkor élt Australopithecus afarensis (amelynek leghíresebb képviselője a mostani lelőhelytől nem messze fölfedezett Lucy) már kőszerszámot használt és húst fogyasztott. A kutatók eredményeikről a Nature legújabb kiadásában számolnak be.

A kőszerszámmal való húsdarabolás eddigi legrégibb bizonyítékai az etiópiai Bouriból származtak, ahol több, 2,5 millió évesre becsült, kőszerszámmal összekarcolt csontot találtak. A Dikikában előkerült új leletek azonban csaknem egymillió évvel idősebbek ezeknél. A csontokra alig 200 méterrel távolabb bukkantak attól a helytől, ahol Alemseged csoportja 2000-ben fölfedezte a sajtó által "Lucy lányának" becézett "Selam"-ot. Selam egy 3,3 millió éve élt fiatal A. afarensis lány volt, akinek a csontváza a legteljesebb az eddig megtalált emberelődök közül. Mivel a környéken akkoriban csak ennek a fajnak a képviselői éltek, ezért biztosra vehető, hogy ők használták a kőeszközöket.

A dikikai csontleleteken jól láthatók a karcolás- és törésnyomok

"A hús gyors lebontásához és a csontok feltöréséhez kéznél lévő kőszerszámokkal mindjárt vonzóbb táplálékforrássá válhattak az állati tetemek. Ez a viselkedés állíthatott bennünket arra az útra, amely végül fajunk két jellemző tulajdonságának kifejlődéséhez vezetett: a húsevéshez, valamint a szerszámkészítéshez és használathoz" - mondja dr. Shannon McPherron, a Dikika Kutatóprogram archeológusa.

A Dikikánál fölfedezett mindkét csontmaradvány emlőstől származik. Az egyik egy szarvasmarha méretű állat bordatöredéke, a másik egy kecske nagyságú állat combcsontdarabja. Modern műszeres vizsgálattal megállapították, hogy mind a rajtuk lévő karcolásnyomok, mind a törésnyomok még fosszilizálódásuk előtt keletkezett. Kizárható tehát, hogy a csontokon lévő jeleket későbbi sérülések okozták. Ráadásul az egyik karcolásnyomban még apró kőszilánkra is bukkantak a kutatók.

Az emberré válás folyamata 6-8 millió éve kezdődött Afrikában. Ekkor élt az a máig ismeretlen közös ős, amelyből kialakultak az ősi emberfélék (Hominidák), illetve a mai emberszabású majmok ősei. Ardi, az Ardipithecus ramidus faj részlegesen megőrződött példánya 4,4 millió éve élt. Korábbról is vannak töredékes Hominida-leletek. Az Ardipithecus után jönnek a valószínűleg belőlük kialakult Australopithecusok, amelyek kihaltak. Míg az emberféléktől viszonylag sok lelet van, addig a mai gorillákhoz és a csimpánzokhoz vezető útról gyakorlatilag semmi. Ezt egyelőre nem tudják megmagyarázni a kutatók.

Az ábra megtekintése nagyobb méretben

Az tehát egyértelmű, hogy a Dikika környékén élő Australopithecusok éles szélű kőszerszámokat használtak a hús csontról lekaparásához. A jelekből viszont nem lehet kideríteni azt, hogy ők készítették ezeket a szerszámokat, vagy egyszerűen csak felhasználták a természetesen éles köveket. Ez utóbbira utal az, hogy eddig még nem került elő ilyen régről kőszerszám Dikikából.

Noha még mindig sok a nyitott kérdés az emberelődök eszközhasználatával, eszközkészítésével és az ezzel kapcsolatos étkezési változásokkal kapcsolatban, a mostani fölfedezés új fejezetet ad a történethez. Ahhoz a történethez, amely rendkívül fontos abból a szempontból, hogy mi emel ki bennünket a többi faj közül.

Forrás: Nature