A rákkutatás közelmúltban született eredményei alapján a daganatsejtek önállóan nem is lennének képesek arra, hogy fennmaradjanak, vagy éppen halálos áttéteket hozzanak létre. A tumorok túlélésében és terjedésében meglepő módon az egészséges, de megtévesztett sejteknek is szerepe van.
Az újabb elméletek alapján a tumorok - a sebekhez hasonlóan - maguk is a szervezet sérüléseinek foghatóak fel. A ráksejtekből származó jelzések ezért ahhoz hasonlóan csalják a daganathoz a különféle egészséges sejttípusokat, mint ahogy az a sebek esetében is megfigyelhető. Ezután már nem önerőből marad fent vagy terjed szét a daganat, hanem a tumorsejtek köré gyűlt, "átvert" sejtek kezdik el segíteni a növekedését.
Egy új kutatás éppen ennek a folyamatnak az egyik kulcselemét tárta fel. Hogyan segítenek az egészséges sejtek a tumoroknak abban, hogy az immunrendszer ismételt támadásai ellenére mégis képesek legyenek fenntartani magukat?
Közvetlen környezete is aktívan segíti a daganatot
A tumorok elfajult sejtekből és a daganat vázát alkotó, az ép szövetekben is megtalálható, normális alakú kötőszöveti sejtekből épülnek fel. A daganatsejtek csoportjait körülvevő kötőszövetes állományt sztrómának nevezik. Ennek sokáig csak passzív szerepet tulajdonítottak a daganat fejlődése szempontjából, az utóbbi időszak kutatásai azonban rámutattak: a rákos és a sztrómális sejtek aktívan befolyásolják egymás működését: a tumorsejtek köré gyűlt kötőszöveti sejtek képesek rá, hogy segítsék a daganat növekedését és terjedését.
A Cambridge Egyetem legújabb kutatása ezeknek a kötőszöveti sejteknek egy eddig ismeretlen, de annál fontosabb szerepét tárta fel. Kiderült, hogy részben ezek a sejtek lehetnek a felelősek azért is, hogy bizonyos daganattípusok hatékonyan képesek semlegesíteni az immunrendszer ellenük irányuló támadását. A sztrómális sejtek egyik típusa ugyanis egy olyan fehérjét termel, amely igen fontos szerepet tölt be a rákos sejtek ellenállásában.
A daganat hirtelen zsugorodásnak indult
A kutatók genetikailag módosított egerek segítségével tesztelték hipotézisüket. Az egerekbe olyan géneket juttattak, amelyekkel az állatok daganataiban el lehetett pusztítani a gyanúsított fehérjét (lásd keretes írásunkat) termelő sztrómális sejteket. Miután ez megtörtént, a szakemberek azt tapasztalták, hogy a tüdődaganatos egerek tumorsejtjei hirtelen pusztulásnak indultak. Az eredmény azért is volt meglepő, mert az egereknél egy olyan ráktípus volt jelen, amelyben a tumorsejtek mindössze 2%-a fejezte ki a fehérjét.
A kutatás következő lépésében azt fogják megvizsgálni a szakemberek, hogy milyen következményekkel jár a fehérjetermelő sejtek elpusztítása akkor, ha mindez egy olyan egérmodellben történik, amelyben az emberi daganatokra még jobban hasonlító tumortípust hoztak létre. Ezen kívül emberi daganatokból vett mintákon is alaposabban megvizsgálják majd a fehérjét termelő tumorsejteket.
A Science legújabb számában közzétett tanulmány vezető szerzője, Douglas Fearon elmondta: "Mivel csak egérmodellről volt szó, még nem tudhatjuk, hogy mindez mennyiben érvényes az emberi tumorokra, bár annyi ismert, hogy az egerek és az emberek immunrendszere számos dologban hasonlít egymásra. Ahhoz, hogy az eredmények klinikai haszna is nyilvánvalóvá váljon, az kell, hogy daganatos betegekben is sikerüljön meggátolni a fehérjét termelő kötőszöveti sejtek működését."
Miért fontos ez a fehérje? Az FAP rövidítéssel jelölt fehérje a normálisan működő szövetekben a sebgyógyulásban vesz részt, mivel képes rá, hogy aktiválja a fibroblasztoknak nevezett sejteket. (A fehérje angol elnevezése emiatt Fibroblast Activation Protein alpha). A fibroblasztok - a sztrómális sejtekhez hasonlóan - szintén a kötőszöveti sejtek közé tartoznak. Azok a kötőszöveti sejtek pedig, amelyek a fibroblasztok termelődésének serkentésén keresztül képesek fenntartani a daganatot, többek között az emlő- és a vastagbéltumoros sejtekben is előfordulnak. Olyan daganattípusokról van tehát szó, amelyek a leggyakoribb tumorok közé tartoznak, és jelenleg világszerte a legtöbb halálesetet okozzák. |
Ha emberekben is sikerülne kiiktatni a rák immunrendszerrel szemben tanúsított védekező magatartását, az remélhetőleg nagyban növelné az úgynevezett aktív immunterápiás próbálkozások sikerét. A ráksejtek ellen eddig kifejlesztett vakcinák - amelyek a szervezet saját immunrendszerének működését hivatottak erősíteni - eddig ugyanis nem voltak egyértelműen sikeresek. Az immunreakció mértéke ugyan általában megnőtt, a tumorok növekedése azonban nem lassult minden esetben.
A jövő rákellenes vakcinái esetében személyre szabott védőoltásról van szó, amelyet nem megelőző jelleggel, hanem a rák kialakulását követően alkalmaznak. (A védőoltás név ebből a szempontból félrevezető is lehet.) A vakcina elkészítéséhez előbb összegyűjtenek egy bizonyos mennyiséget a beteg immunsejtjeinek egy típusából, többnyire az úgynevezett dendritikus sejtekből. Az immunsejtekhez ezután egy olyan fehérjetípust adnak, amely egyedien jellemző a daganatsejtekre. A tumorfehérjével megismertetett immunsejteket végül visszajuttatják a beteg szervezetébe, ahol a sejtek elvileg már hatékonyan támadhatják a tumorsejteket.
A probléma az, hogy mindez csak elvileg van így, a gyakorlatban azonban még számos akadályt kell majd leküzdeni. A rákellenes vakcinákkal kapcsolatos legutóbbi biztató fejlemény, hogy az USA-ban végre megkapta az engedélyt az első olyan oltás, amely a fenti elven működik. Ebben a vizsgálatban ugyan nem a tumornövekedés lassítása volt a sikeresség követelménye, ennek ellenére remélhető, hogy a jövőben már általános lehet a rákkialakulást követő utólagos oltások alkalmazása. Egy másik korábbi vizsgálatban - igaz, egyelőre még csak állatkísérletben - már azt is sikerült elérni, hogy az állatok közel fele teljesen daganatmentessé váljon az oltással történő kezelés hatására.