Az emberek ugyanúgy öregszenek, mint más főemlősök

Vágólapra másolva!
Sokáig úgy gondolták, hogy mi emberek - viszonylag hosszú élettartamunkkal és a modern orvosi ellátással - lassabban öregszünk, mint más állatok. Egy több főemlősfajt átfogó összehasonlítás azonban azt mutatja, hogy az emberi öregedés üteme egyáltalán nem egyedülálló.
Vágólapra másolva!

Nem kell különféle statisztikákat böngészni ahhoz, hogy tudjuk, a betegség és a halál egyre gyakoribbá válik, ahogy elhagyjuk középkorunkat, és belépünk idős korunkba. Az egerektől az ecetmuslicákig különféle élőlényeket tanulmányozó kutatók azonban sokáig úgy vélték, hogy az öregedés órája lassabban jár az embereknél.

Jó okunk volt azt hinni, hogy az emberi öregedés egyedülálló, mondta a Science folyóiratban múlt héten megjelent tanulmány társszerzője, Anne Bronikowski, az Iowa Állami Egyetem kutatója. Néhány kivételtől - papagájok, tengeri madarak, kagylók, szárazföldi teknősök - eltekintve az emberek kiemelkednek hosszú élettartamukkal. Mi vagyunk a legtovább élő főemlősök.

Az emberek jó pár évvel túlélik a szaporodóképes életszakaszukat. "Ha olyanok lennénk, mint más emlősök, akkor középkorunk elérése után elég gyorsan haladnánk a halál felé, de ez nem így van" - mondta Bronikowski.

Science/AAAS
Science/AAAS

Nőstény pávián kölykeivel

Most először végeztek átfogó összehasonlítást a főemlősök és az ember öregedése között. Kiderült, hogy öregedésünk egyáltalán nem egyedülálló az állatvilágban. A szakemberek hét főemlős hosszú távú tanulmányozásából származó adatokat egyesítettek. A vizsgált fajok a Costa Rica-i kapucinus majmok, a brazíliai pókmajmok, a kenyai páviánok és fejdíszes cerkófok, a tanzániai csimpánzok, a ruandai gorillák és a madagaszkári szifakák voltak.

A kutatócsoport nem annyira az egészségnek vagy a termékenységnek a korral elkerülhetetlen hanyatlására koncentrált, hanem a pusztulás kockázatára. Amikor összehasonlították az ember öregedési gyorsaságát majdnem háromezer majoméval, megállapították, hogy az emberi adatok tökéletesen beleillenek a főemlősöknél kapott adatok sorába.

Carla B. Possamai
Carla B. Possamai

Hím pókmajmok egy csomóban

Az eredmények azt az embereknél és az állatvilág más tagjainál megfigyelt mintát is megerősítették, hogy a hímek hamarabb halnak meg, mint a nőstények. A főemlősöknél ott a legkisebb a különbség a nemek halandósága köztött, ahol a legcsekélyebb a hímek közti agresszió: a pókmajmoknál. Úgy tűnik a hímek rövidebb életkora - legalábbis részben - a párzásért folytatott vetélkedésnek tulajdonítható.

Felmerülhet a kérdés, milyen gyakorlati haszna lehet a kutatásnak az emberek szempontjából. A modern orvostudomány segítségével az emberek hosszabb ideig élnek, mint korábban bármikor. "Ennek ellenére még mindig nem tudjuk, mi határozza meg a maximális élettartamot" - mondja Susan Alberts, a Duke Egyetem biológusa, a tanulmány társszerzője. "Egyes emberi tanulmányok arra utalnak, hogy sokkal tovább élhetnénk, mint ameddig ma élünk. A többi főemlős vizsgálata azért, hogy megértsük, hol rugalmasabb, és hol kevésbé rugalmas az öregedésünk, segíthet az élettartam-probléma megválaszolásában."

Forrás: Science/AAAS

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!