Ilyen porszemet nem találnánk a Földön - térhatású kép

hold, regolit, por
Vágólapra másolva!
A Hold felszínéről származó apró porszemcsén olyan dolgot láthatunk, amilyet a Földön soha: egy apró becsapódástól megolvadt, majd rögtön újraszilárdult anyag mintázatát. A monitor elé tartott papírlappal még érdekesebb a látvány.
Vágólapra másolva!

Közel háromszáz kilogrammnyi holdkőzet van Földünk különböző laboratóriumaiban, amelyeket folyamatosan vizsgálnak. Ilyen kutatással foglalkozik Gary Greenberg, a Hawaii Egyetem szakembere is. Az alábbi képet ő készítette az Apllo-11 által hazahozott egyik apró szemcséről, amely a Hold felszínét borító, regolitnak nevezett törmeléktakaró része volt.

Forrás: Gary Greenberg
Egy Holdról származó apró porszemcse sztereoképe (Gary Greenberg
www.sandgrains.com)

A kép sztereóhatását akkor élvezhetjük, ha bal szemünkkel a bal, jobb szemünkkel pedig a jobb oldali képet nézzük. Ennek megfelelően egy papírlappal ki kell takarni a bal szemcse látványát a jobb szemünk elől és viszont, azaz tartsunk a képernyő előtt arra merőlegesen egy papírlapot függőelegesen. Ha ezt követően sem jön be a térhatású látvány, hasonló módszerrel próbálkozzunk a kisebb képen is - nem mindnekinek a szeme tudja a két fotó közötti nagyobb távoslágot kompenzálni.

Forrás: Gary Greenberg
A sztereohatás könnyebben érzékelhető a kisebb képen (Gary Greenberg www.sandgrains.com)

A Holdnak nincs légköre, így felszínét folyamatosan éri a mikrometeoritok bombázása. Ezek apró becsapódásaikkal mikroszkopikus töréseket, illetve apró méretskálájú olvadást okoznak. A légkör hányában gyorsan lehűl és megdermed a megolvadt anyag. A folyamat révén szabálytalan alakú, apró rögökké dermednek az ásványok. Az itt látható szemcse közepén lévő kis lyukat is egy becsapódás üthette. Hasonló folyamat a Földön nem jöhet létre, mivel itt a légkör kiszűri az ilyen apró meteorikus szemcséket, amelyek még a magasban elégnek.

* * *

Csillagászati Hónap Esztergomban

Gagarin űrrepülésének idei 50. évfordulója alkalomból űrhajózással és űrkutatással kapcsolatos előadások hallhatók Esztergomban november hónapban. Az előadások szerda délutánoknét 18 órakor kezdődnek a Művelődési Ház (volt zsinagóga) termében. Az előadások az interneten a Polaris TV adása keretében élőben is követhetőek.

November 2. Az űrállomások évtizede (Zsombok Gábor)
November 9. A marsi élet nyomában (Nagy László)
November 16. Puli a Holdon? (Kerékgyártó Tamás)
November 23. Kína a csillagokba megy (Horvai Ferenc)
November 30. A műholdak a fejünkre esnek? (Nyerges Gyula)

A program a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat "A Magyar Tudomány Ünnepe" rendezvénysorozatának része.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!