Haszonlesők a forradalmárok nyomában: újsághirdetések 1848 tavaszán

Sok jó szándékú vagy annak tűnő vállalkozás mellett 1848 tavaszán is voltak ügyeskedők, akik igyekeztek kiaknázni a márciusi forradalmi lázat, de akadtak olyanok is, akik korábbi befektetéseik után kaszáltak áprilisban. Kik és milyen hirdetéseket tettek közzé a március 15. utáni bő másfél hónapban? Megérte-e például Windischgrätz-sorsjegyet venni?

"A Landererféle nyomda ablakiból tömött sürüségben lengtek a zászlók 's a' derék nyomdatulajdonosok vezérlete alatt a három pesti nyomdának mintegy 150re menő személyzete vörös, fejér és zöld fövegekben egy nemzeti zászló alatt illy fölirással: éljen a' sajtószabadság - a' város fő utcáján átvonult s nemzeti színben üdvözlé a nép és nemzet szabadságának e' dicső ünnepét."

Így idézte fel 1848. március 21-én a forradalom kitörését a Jelenkor című lap. Ebből nemcsak arra érdemes felfigyelni, hogy Landererék nyomdája nem egy kicsi iparos műhely volt, hanem százötvenen dolgoztak a gyárméretű vállalatnál. Beszédesek a nevek is: a Landerer-féle nyomda nem mást jelentett, mint azt a kiadóvállalatot is, amelyet Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv irányított a reformkorban. Itt dolgozott maga Kossuth Lajos is, aki a Pesti Hírlapot szerkesztette pár évig, 1841-44 között.

Egy tehetségtelen besúgó

Az osztrákok besúgójának, Landerernek a feladata volt, hogy Bécs megbízásából kiadóként felügyelje Kossuthot. Landerer azonban sikertelen volt: Kossuth a Pesti Hírlapot a névtelenségből az ország legnépszerűbb lapjává, a reformellenzék politikai szócsövévé fejlesztette. Landerer kénytelen volt kiüldözni a szerkesztőségből a lapszerkesztőt. A sors azonban úgy hozta, hogy éppen Landererék voltak kénytelenek 1848. március 15-én kinyomtatni a 12 pontot, később pedig itt nyomták a Kossuth-bankókat is. Ezért Landerernek a szabadságharc után bujkálnia kellett.

Heckenast Gusztáv

Landerer társa, az osztrákok előtt pedigréjét ügyesebben őrző Heckenast vitte tovább az üzletet 1849 után. (Az 1811-ben született Heckenast tevékenységéről most kiállítás tekinthető meg az Országos Széchényi Könyvtárban.) Később ebből a cégből alakult a híres Franklin Társulat.

Aki Petőfiből csinált nagy üzletet

A Jelenkor tudósításában említenek egy másik kiadót, Emich Gusztávét is: "Könyvkereskedése szögletén a' lelkes Petőfy Sándor képe életnagyságban világittatott ki, illy aláirással: szabadság, béke, egyetértés." Emich ugyanis nem Kossuthtal, hanem Petőfivel került korábban kapcsolatba. Kezdetben ugyan hiába ajánlkozott Petőfi, Emich 1841-ben még elutasította a fiatal és alig ismert költőt.

Aztán tovább alkudoztak, és az 1840-es évek közepétől a kiadóvállalat vezetője egyre nagyobb fantáziát látott Petőfiben. 1847-ben ötszáz forintot adott Petőfi összes versének kiadásáért, majd - gyorsan észbe kapva - igyekezett a költőt magához kötni. Emich végérvényesen megszerezte Petőfi összes versének kiadási jogát, s ekkor már 1500 forintot fizetett neki (Petőfi színészi fizetése akkoriban havi 28 forint lett volna, de a társaság dolgai rosszul mentek, és a tagok ennek a felét is alig kapták meg). De még mindig csak 1847-et írtak, és így nagy üzletet csinált a könyvkereskedő, hiszen a következő évben már a második kiadás is megjelent a költő műveiből.

Törvények megjelentetésével versengtek a kiadók

De nemcsak ez igazolja Emich üzleti érzékét, hanem az is, hogy 1848. április 19-én már "nemzeti könyvkereskedésében", a pesti Úri és Kígyó utca sarkán 30 krajcárért árulta az "1848-dik évi magyar országgyülésen alkotott törvényczikkelyeket". Emich igyekezett meglovagolni a konjunktúrát, és a forradalom napjaiban a törvények kiadásából remélt némi hasznot.

Emich Gusztáv

Persze maguk a Pesti Hírlap kiadói, Landererék sem maradtak el tőle. Április végén már ők is saját kiadásban reklámozzák az új törvényeket. Ők 48 krajcárért vesztegették a kiadványt, amelyet immár a Szabadsajtó utcában árultak. (A névadás egyébként Petőfitől származik, a forradalom napjaiban ő javasolta az új utcanevet.)

Táncsics kiadja a saját lapját

Április 18-án a Jelenkorban tűnik fel egy börtönből szabadult hős új lapjának a hirdetése. A "Munkások újsága" Táncsics Mihály szerkesztésében és kiadásában jelenik meg. Táncsics ekkor még használja a Stancsics nevet is, igaz, már csak zárójelben. Érdekes, hogy a német nyelvű Pester Zeitungban viszont ugyanekkor Michael Stancsicsot tüntetnek fel az ott reklámozott Volksbuch (a németre fordított Népkönyv) szerzőjeként.

A Pesti Hírlapban hirdette áprilisban Nyári Albert a Magyar forradalom napjai című művét, amely 12 füzetből és ugyanennyi arcképből állt. Kicsit lemaradva a konjunktúráról, május 3-án érdekes felhívás jelenik meg a "vidéki írókhoz" Szatmári Páltól: "Forradalmi zsebkönyv" néven akar egy munkát megjelentetni. Ehhez keres vidéki szerzőket, "kik becses dolgozataikkal ez album kiállitásához kivánnak járulni".

Táncsics Mihály

Április 27-én tűnt fel az Erdélyi Hiradó előfizetési akciója. "Erdély országgyülése, mellynek főbb vagy helyesebben: egyedüli teendője leend, a testvérhonnali unio - majus 29-kén megnyilik" - közölte az Erdélyi Hiradó szerkesztősége, és megígérte, hogy "hiven 's gyorsan közlendi az országgyülési tudósitásokat". Szintén előfizetőket gyűjtött április 24-ei keltezésű hirdetésében egy újonnan induló német nyelvű lap a Pesti Hírlapban. Az új politikai újság az Ofner-Pester Zeitung nevet viselte, kiadója és szerkesztője pedig Joseph Jánisch volt.

Fegyvert adok-veszek...

Nemcsak a sajtó és a könyvkiadás élénkült meg. A miskolci nemzeti színházra is gyűjtöttek ekkoriban, pontosabban a részvényesek számára közöltek felhívásokat. "Aláírt részvényesek, részvényeik harmadik 25% részletének (...) 1848. május 20-áig mulhatatlanul befizetésére ezennel felhivatnak."

Kevésbé fennkölt céllal jelent meg egy másik hirdetmény. Pesten (és hamarosan Budán is) szabad lett ugyanis a húsvágás. Ezt hivatalos közlemény tanúsította: "Miután a' nemes vármegye hús-árszabás jogáról lemondott, (...) május 1-ső napjától kezdve nemcsak apróbb nemü u. m. juh, ürü, bárány és borju, hanem szarvas-marha-hust is szabad lesz mindenkinek (...) kivágni."

Még nagyobb keletjük volt a fegyvereknek. Itt igazi konjunktúra kezdett kibontakozni. A Jelenkor április 6-ai hirdetményében az őrhaditanács április elsejei határozatát ismertette a testület főjegyzője, Oroszhegyi József: "Azon puskamüvesek és szijgyártók, kik a' pesti nemzeti őrsereg fegyverzetét és az ahoz kivántató szijgyártó munkát, (...) lehető gyorsasággal és jutányosan elkésziteni vállalkoznak, mától számitandó 8 nap alatt szándékukat, és a' föltételeket irásban jelentsék a' nemzeti őrsereg főparancsnokánál Rottenbiller Leopold urnál."

Itt nem másról, mint Rottenbiller Lipótról van szó, aki ekkor még alpolgármester, hamarosan azonban a város első számú vezetője lesz a forradalmi napok után.

De nemcsak ajánlattételi felhívások jelentek meg ekkor, hanem a fegyvergyárosok maguk is hirdettek a lapokban. A német nyelvű Pester Zeitungban nehezen kivehető gót betűkkel egy ferlachi, ausztriai fegyvergyár reklámozta termékeit. A "Hochwichtig für die ungarische Nationalgarde", vagyis a "Nagyfontosságú a magyar Nemzetőrségnek" című hirdetés szerint a Klagenfurt közelében lévő gyár magyarországi (pesti és debreceni) depóiból készek a legkülönbözőbb fegyvernemeket puskával és más felszereléssel ellátni.

Sorsjegyek Windischgrätztől és Esterházy Kázmértól...

A legérdekesebb hirdetés azonban nem függött össze sem a forradalommal, sem a vészesen közelgő szabadságharccal. Ekkoriban tették közzé ugyanis a Pesti Hírlapban a reklámot a "gróf Esterházy Kázmir-féle kölcsönt illetőleg". Esterházy Kázmér is kedvet kapott ugyanis kölcsönkibocsátásra, ami azonban nem egyszerű hitelfelvétel, hanem egyben szerencsejáték is volt. A kölcsönt jegyzők tulajdonképpen sorsjegyet kaptak. A Pesti Hírlapbeli reklámszöveg szerint ha Esterházy sorsjegyeit összehasonlítják a Windischgrätz- és gróf Waldstein-féle kölcsönnel, "akkor az elsőnek kitűnő előnyei azonnal világosan szembe tünnek".

"A' Windischgrätz-féle kölcsönnek van 100,000 sorsjegye, a' Waldstein-félének 103,500, míg a' gróf Esterházy Kázmir-félének, a' sorsjegyek hasonló névszerinti ára mellett, csak 50,000 van; a' Windischgrätz-féle kölcsön legnagyobb nyerője 25,000, a' Waldstein-féleé 30,000, az Esterházy Kázmir-féleé pedig 40,000 frt."

Azt igyekeztek tehát bizonyítani, hogy az Esterházy-féle kölcsönjátékban többet lehet nyerni Windischgrätzénél. Windischgrätz játékát egyébként még 1865-ben is hirdették a hazai újságokban. Ám a magyar történelem szereplői közül az Esterházyak ázsiója magasabbra emelkedett, mint az osztrák hercegé, Alfred Windischgrätzé, aki 1848-49-ben sikertelen kísérletet tett a magyar szabadságharc leverésére.

Szegő Iván Miklós