Meddig tartott nálunk a szovjet rendszer legborzalmasabb időszaka?

A rendszerváltás után először készült önálló történelmi feldolgozás a XX. század egyik legsötétebb periódusáról, a Rákosi-korszakról. A pár hónapja megjelent könyvnek nem csak az elsőség az érdeme: alapjában módosíthatja a korszakról kialakult eddigi felfogásunkat.

Sokan azt gondolják, hogy a Rákosi-korszak - ahogyan azt Kádár János idején sulykolták - csak pár évig tartott. Hol 1949-53, hol 1948-52 kavargott a fejekben. Alighanem tudatos történelemtorzítás része volt mindez: minél rövidebbre tömöríteni a hazai kommunizmus, a szovjet típusú rendszer legborzalmasabb időszakát.

Valójában azonban a Rákosi-korszak ennél sokkal hosszabb időszakra nyúlik Gyarmati György történész szerint, akinek 2011 végén jelent meg a Rubicon kiadónál a periódusról szóló monográfiája. A Rákosi-korszak című kötet azt a tézist igyekszik alátámasztani, hogy 1945 és 1956 között tartott ez a kínszenvedéses éra.

Időközben számtalan rendszerváltás, szinte egy-két évente változó rezsimek, véres és kissé enyhülő átmenetek, ravasz hatalmi technikák tették lehetetlenné az 1945-ben kibontakozni próbáló demokrácia megvalósulását. Gyarmati rámutat, hogy már az 1945-ös szabad választások eredményét sem vették figyelembe a szovjet megszállók és "legjobb tanítványaik: a magyar kommunisták". Hiába kapott 57 százalékot, azaz biztos, önálló kormányalakításra alkalmas többséget a Független Kisgazdapárt. A kormányban már kisebb volt a befolyása, mert koalícióra kényszerült - ezt a kényszert a szovjet irányítás alatt álló Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) testesítette meg.

Nem a kormányban dőltek el a dolgok

Sőt végül is nem a kormányban dőltek el a dolgok, hanem a koalíciós pártok előzetes egyeztető fórumain vitatták meg valójában a fontos kérdéseket. Itt a kisgazdák ráadásul kisebbségbe kerültek a kommunistákkal és a két másik baloldali párttal (a szociáldemokratákkal és a parasztpártiakkal) szemben. A kulcsfontosságú belügyminisztérium pedig 1945 és 1989 között mindvégig a kommunisták kezében volt. Még rosszabb volt a helyzet vidéken: a főváros és környéke kivételével ugyanis nem szabad választásokon dőlt el a polgármesterek és a helyi képviseletek ügye. Ezeken a posztokon pedig rendkívül nagy volt a baloldali vezetők befolyása.

A ma 120 éve született Rákosi Mátyás, a Szovjetunióból 1945-ben visszatért kommunista vezető ebben az időszakban, 1945 és 1956 között döntő befolyást gyakorolt mindarra, ami az országban történt - ez Gyarmati álláspontja. Persze a történész-szerző nem mindent ír Rákosi számlájára. Könyvének lényege az, hogy egy torz rendszer, egy világháborúban széttépett ország, egy szétvert társadalom romjain került trónra Sztálin elvtárs legjobb magyarországi tanítványa.

Rendszerváltó fordulatok évtizede

Gyarmati könyvében az 1945 és 1956 közti bő dekádot "a rendszerváltó fordulatok évtizedének", az egész korszakot pedig sztalinizálásnak nevezi, azon belül a kezdetekben a hatalmi dualizmusról, a két egymással párhuzamosan zajló rendszerváltásról ír. (Ezt az elsők között Fejtő Ferenc fejtette ki, még az ötvenes években, párizsi emigrációjában.) Gyarmatinál ez a korszak az úgynevezett presztalinizáció. A demokratikus átalakulás és a kommunista egyeduralom kialakítása az a két rendszerváltó folyamat ekkoriban, 1945-47 között, amelyek egy ideig párhuzamosan futnak egymással, majd a sztálinista rendszerváltás erősödik meg közülük. 1950-re épül ki Gyarmati szerint teljesen a szovjet típusú intézményrendszer (a tanácsrendszer létrejöttével).

A sztalinizálás 1948-52 közötti periódusa Gyarmatinál Rákosi-korszak legsötétebb éveire utal. Leírhatatlan szenvedéseket okozott ekkoriban a kommunista diktatúra, milliós nagyságrendű azoknak a száma, akiket rendőri vagy más büntetőeljárás alá vontak. A brutális, az ÁVH-kínzásai által jellemzett korszak azonban Gyarmati szerint még így sem ért célhoz, még így sem tudott teljes és tökéletes totalitárius diktatúrát kiépíteni.

Leonyid Brezsnyev és Kádár János

Ráadásul 1953-ban Nagy Imre miniszterelnökké avanzsálásával megkezdődik nálunk is a desztalinizálás. Ez azonban nem egyértelmű enyhülési folyamat, 1954-55 fordulóján egy rövid resztalinizálás következik, ismét Rákosi irányításával "keményít be" a rendszer. Majd 1956 nyarától, Rákosi leváltásától a valódi változtatásra képtelen Gerő Ernő vezérletével (pontosabban annak hiányával) sodródik bele az állampárti vezetőség az 56-os forradalomba.

Péter Gábor és az ÁVH

Gyarmati könyve immár valódi történészi munkának nevezhető az ötvenes évekről, azt mégsem mondhatjuk azonban, hogy ez lenne az első feldolgozása a korszaknak: 1986-ban jelent meg ugyanis a Rákosi-korszakkal átfogóan foglalkozó első történelmi monográfia. Az ötvenes évek című munka párttörténész-szerzője, Szabó Bálint azonban le sem írta az államvédelmisek főnökének, Péter Gábornak a nevét a könyvében.

Persze az ÁVH szerepének bagatellizálása, Péter Gábor nevének kitörlése a történelmi emlékezetből, nos, mindez nem volt véletlen a Kádár-korszakban. Az ÁVH-t ugyanis nem más alapította, mint az 1948-ban a belügyminiszteri posztot Rajk Lászlótól megszerző Kádár János. Ő aztán folytatja Rajk keménykezű politikáját, és például kulákverő egységeket szerveztet az ÁVH-n belül, a Rajk-perben játszott szerepét pedig sokszor megírták már - jóllehet Kádár később igyekezett eltüntetni az erről szóló dokumentumokat. Más kérdés, hogy pár év múlva, Rajk kivégzése után, Kádár Jánost is letartóztatják. Az akciót pedig Péter Gábor és ávósai hajtják természetesen végre.

Gyarmati és a revizionizmus

Gyarmati nem csatlakozik a sztálinizmust a nemzetközi és hazai történészek egy része által totalitárius rendszerként értelmező történetmeséléshez, narratívához, amelyet tradicionális megközelítésnek is nevezni szoktak. Gyarmati nem gondolja azt, hogy Rákosi rendszere olyan erős lett volna, hogy az élet minden területét "totálisan" az ellenőrzése alá tudta volna vonni.

Rákosi Mátyás

A szerző szerint Rákosi rendszere 1952-ben az összeomlás szélére jutott, nem kis részben azért, mert a két legfőbb hazai kommunista vezető, Rákosi és Gerő Ernő igyekezett túllihegni a moszkvai elvárásokat. Éppen ezért a történetírás nemzetközi irányzatai közül a revizionista iskolához csatlakozik Gyarmati. E szemlélet a helyi sajátosságok szerepét hangsúlyozza a sztálinizmus építésében, és korántsem nevezi "mindenhatónak" ezt az államot. Anélkül teszi ezt Gyarmati, hogy eltitkolná a rendszer brutalitását, vagy a Szovjetunió befolyását, tehát nem relativizálni akarja a szörnyűségeket, hanem valódi összefüggéseket mutat ki.

Tíz tragikus eset Gyarmati könyvéből

1945-56: 294 papot, 177 szerzetest ítélnek börtönbüntetésre, vagy internálják őket. Elítélik Mindszenty bíborost (1949) és Grősz József kalocsai érseket is (1951).

1947. február 25.: Kovács Béla, az FKGP főtitkára megállapodik arról, hogy elmegy az ÁVO-központba a kihallgatásra, ha nem tartóztatják le a magyar hatóságok. Erre a szovjetek hurcolják el.

1948. július 30.: kémkedés gyanújával őrizetbe veszik Csornoky Viktor kairói magyar nagykövetet. Miután ő a köztársasági elnök veje, megzsarolják Tildy Zoltán államfőt, hogy mondjon le. Miután ezt Tildy megteszi, Csornokyt decemberben kivégzik.

1948. szeptember: Kádár János, az új belügyminiszter bejelenti, hogy szabotázscselekményt lepleztek le a MAORT olajipari cégnél. Az amerikai menedzsereket - pénzt kizsarolva tőlük - elengedik, de Papp Simont, a korábbi vezérigazgatót börtönbe vetik, a másodrendű vádlott Ábel Bódog a börtönben hal meg 1953-ban.

1948: Kádár János belügyminiszter, az ÁVH alapítója, "kulákverő csoportokat" hozat létre a politikai rendőrséggel.

1949 - A Rajk-per. A kommunista Rajk László volt belügy- és külügyminiszter kivégzése.

1949. december 24.: Szenteste összeül az MDP (a kommunista állampárt) Államvédelmi Bizottsága és határozatot hoz az ÁVH függetlenítéséről, az államvédelem így szabad kezet kap, kiveszik a Belügyminisztérium főhatósága alól. Ettől kedve a gyakorlatban Rákosi parancsait hajtja végre Péter Gábor ÁVH-főnök.

1950: Kiderül, hogy az ÁVH második számú embere, Szűcs Ernő (Péter Gábor helyettese) a szovjeteknek kémkedik. Az ÁVH verőemberei két hónapig kínozzák, mégsem tudnak belőle vallomást kicsikarni. Ekkor Rákosi utasítására "keményebben" megverik: ebbe belehal Szűcs.

1950-53: több mint egymillió büntetőeljárás indul az ügyészségnél. 1951-1953 között a rendőrség - mint "kihágási bíróság" - 850 ezer esetben szab ki büntetést.

1951: Budapestről "21 horthysta minisztert, 25 volt államtitkárt, 190 horthysta tábornokot, 1012 horthysta törzstisztet, 274 régi rendőrtisztet, 88 csendőrtisztet, 812 vezető horthysta államhivatalnokot, 176 gyárost, 157 bankárt, 391 nagykereskedőt, 292 nagybirtokost, 347 kapitalista vállalati igazgatót" telepítenek ki. A kitelepítettek között a Szabad Nép szerint 9 herceg, 163 gróf, 121 báró, 8 lovag és 195 vitéz van.

Gyarmati szerint különösen vidéken ment nyögvenyelősen a tsz-ek és a tanácsrendszer megszervezése. Hiányoztak a káderek, a párttitkárok és a tanácselnökök. A túlbuzgó párttitkárok és tanácselnökök már csak azért sem tudtak ugyanis mindent ellenőrizni, mert jelentős részük nem is tudott írni-olvasni, vagy ha igen, akkor funkcionális analfabétának minősült.

Belülről is építették

Az, hogy a revizionista irányzathoz áll Gyarmati a legközelebb, az is bizonyítja, hogy a könyv hátsó borítóján Czeslaw Miloszt, a lengyel emigráns gondolkodót, Nobel-díjas írót, költőt idézi, aki szerint "A sztálinizmust nemcsak egyszerűen rákényszerítették a kelet-közép-európai társadalmakra, hanem belülről is építették." Gyarmati rámutat ennek kapcsán arra, hogy a második világháborúban a korábbi magyar elit példátlan módon meggyengült, elmenekült, ezzel együtt jelent meg a Vörös Hadsereg 1944-45-ben a térségben.

Így a kommunisták egy hatalmi vákuumot töltöttek be - rendkívüli gyorsasággal, de kezdetben meglepő visszafogottsággal. Ez összefügg azzal a teóriával is, hogy a Szovjetunió kezdetben alighanem csak egy biztonsági zónát akart határai körül Kelet-Európában, nem voltak világos elképzelések a térség teljes sztalinizálásáról még Moszkvában sem 1945-ben. A valódi kommunista diktatúra kiépítése ezért inkább 1947-48-tól kezdődik régiónkban.

Nem volt igazi modernizáció?

Persze a sztálinizmusnak nemcsak totalitárius és revizionista, hanem egyfajta modernizációs értelmezése is van. Gyarmati e vonulatot is átértelmezi. Magyarország számára kedvezőtlen modernizációs sémát követtek szerinte a szovjet típusú rendszer kiépülésekor. A szovjet séma másolása ugyanis még a nehéziparon belül is téves volt. Olyan technológiákat honosítottak meg, mint a nyersvas- és az acéltermelés. Ez a magyar ipar számára nem modernizáció, hanem egyenesen visszalépés volt, hiszen a szovjet iparstruktúránál nálunk már sokkal fejlettebb - és adottságainknak is megfelelőbb - ágazatok voltak ekkor már jelen (gépgyártás, finommechanika, elektromos ipar).

Öt tragikomikus eset Gyarmati könyvéből

1948: Ottlik Géza író 67 hold földet örököl. Azonnal felajánlja a területet az államnak "térítés nélkül" megvételre, mégis eljárás indul ellene, mert az örökléssel kuláklistára került. Az eljárást csak minisztertanácsi utasításra 1953-ban állítja le a Pest Megyei Tanács.

1950. augusztus 14.: Rákosi Mátyás hívatja az ÁVH Kormányőrség vezetőjét, Moravecz ezredest, hogy készíttessen a dolgozószobájába egy páncélajtót. A cél: ha Rákosihoz be akarnának törni, akkor "öt percet nyerjen a védekezésre való felkészülésben".

1953. június 27.: "Alig van pártunknak és a népi demokráciának olyan területe, amelyen komoly és súlyos hibák ne volnának" - ezt Rákosi Mátyás mondta az állampárt, az MDP Központi Vezetőségének ülésén, Sztálin halála után. Rákosi önkritikája érthető: pár héttel korábban Moszkvába rendelték és felelősségre vonták a Sztálin idején elkövetett intézkedései miatt, és gyakorlatilag elrendelték Nagy Imre miniszterelnökké való kinevezését 1953-ban.

1954 eleje: Gerő Ernő szerint Péter Gábor "sötét bűntanyává változtatta az Államvédelmi Hatóságot". (Gerő, aki maga is a legelvetemültebb kommunista vezetők egyike volt, azért ítélte el az ÁVH-t, mert ekkor még nem dőlt el, hogy a pártvezetésben Nagy Imre vagy Rákosi vonala érvényesül-e Sztálin halála után. Péter Gábor ekkor már nem volt szabadlábon)

1955. március: Gerő Ernő ekkor már megint szilárdan Rákosi mellett áll. Szerinte az ÁVH túlhajtott pártellenőrzése - ami Nagy Imre nevéhez kötődött 1953-54-ben - "valósággal fórummá vált az államvédelmi szervek diszkreditálására".

Végül említsük meg, hogy Gyarmati könyve hihetetlenül részletes, tehát kézikönyvnek is kiválóan használható, ha valaki az ötvenes évek eseményei között igyekszik eligazodni. A kötetben számos vendégszöveg szerepel, más történelmi munkákból, visszaemlékezésekből vagy irodalmi művekből. Élvezhetőbbé teszi a művet a Szabad Népből átvett idézetek sora is, akárcsak a bőséges korabeli - időnként persze a Rákosi-éra idején manipulált - képanyag. Ezek egyikéről a könyv egyik bírálója, Romsics Ignác akadémikus joggal állapította meg, hogy az aratásra induló új gazdák egyike furcsán "öltözött fel": hajnalban ugyanis, amikor még elég hűvös van, aligha vonultak a földjükre félmeztelenül, gatyára vetkőzve a férfiak...

Szegő Iván Miklós

* * *

Hatvan évvel ezelőtt, 1952. március 9-én nyílt meg a Rákosi Mátyás 60. születésnapjára rendezett grandiózus tárlat a Néprajzi Múzeum mai épületében. Az egykori esemény 60. évfordulóján megnyíló alkalmi, további kutatásra ösztönző kiállítás a Néprajzi Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeiből válogatott műtárgyak segítségével idézi meg az épület történetének ezt a nem mindennapi "sztárkiállítását". A tárlatot március 9-én 14 órakor nyitja meg Dr. Voigt Vilmos, egyetemi tanár, egykori látogató.