Száz éve égettek magyar zászlót Dubrovnikban

Hiába tett éppen száz éve szimbolikus gesztust a budapesti kormány a Magyarországon élő románoknak, az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháború előestéjén nem változtatott a kisebbségek háttérbe szorításán. Különösen a magyarok türelmetlenkedtek - ennek végzetes következményeivel nemcsak a trianoni békében szembesülhettünk, hanem már 1912-ben is, amikor a horvátok magyar zászlót égettek Dubrovnikban.

"Nem kell félni a belügyminisztériumtól. Jó bácsik vannak ott" - írta gunyorosan a Pesti Hírlap, amikor a magyar királyi belügyminiszter "visszaoláhosította" hét Krassó-Szörény megyei román község nevét. Pedig ez akár szép gesztus is lehetett volna, ha bármelyik - a magyar vagy akár a román - oldalon értékelik, és erre építve valamilyen tartós kompromisszum jön létre a két nemzet között 1912-ben.

Nem így történt: a román sérelmeken ez nem sokat enyhített, a magyar sajtó pedig inkább fanyalgott a döntésen, azon szórakozva, hogy "a belügyminiszter igazán abbahagyhatja az egész magyarosítási komédiát", ami pár évvel korábban kezdődött. "Egyszerűbb a dolog, ha megmaradnak a régi német, tót és oláh községnevek, mintha előbb átmagyarosítják, aztán pedig visszanémetesítik, visszatótosítják vagy visszaoláhosítják azokat" - írta a Pesti Hírlap 1912. február 22-ei számában.

Bégabarlangból Rumunyest

A hét szóban forgó falu közül a legrománosabban Rumunyest neve hangzott, ezt még 1910-ben magyarosították Bégabarlangra. Ám 1912-ben visszacsinálták az egészet, amit így kommentált a korabeli sajtó: "Lassankint egészen fölöslegesnek bizonyul az 1898. évi IV. t.-c., amely módot adott a nem magyaros hangzású községnevek megváltoztatására, Folyik ugyan még a községek neveinek magyaros alakra való átváltoztatása, de ha valamelyik sváb vagy oláh falunak nem tetszik a magyaros név, a belügyminiszter visszaadja a régi szép német vagy oláh nevet."

A belügyminiszter ekkor egyébként maga a miniszterelnök volt - bár erről a pesti lap nem szól. Khuen-Héderváry Károly kormányfő és belügyi tárcavezető rendelkezése értelmében a Krassó-Szörény megyében fekvő Furlak ismét Furlug, Krassóbükk pedig Bukovec lett 1912 elején. Furcsa, hogy a belügyminiszter 1910 végén még Kernyécse nevet adott Kernyécsa községnek - a magyar hangzóilleszkedés szabályának megfelelt ugyan a változtatás, de valószínűleg csak a nemzetiségi feszültségek szítására volt alkalmas egyetlen betű kicserélése. Így az 1912-es visszakozás nem meglepő, hiszen a XIX. század végén 1143 kizárólag román nemzetiségű lakos élt a faluban.

A horvátok magyar zászlókat égettek

Miközben román falvak kapták vissza a nevüket, Dalmáciában (Raguzában, a mai Dubrovnikban) és Boszniában (Travnikban) magyar zászlókat égettek a helybeliek. A délszláv tüntetők a zágrábi horvátok mellett álltak ki. Egyes bécsi körökben és a horvátok között is erősödött a törekvés ugyanis az egész Monarchia trialista, azaz háromközpontú átszervezése felé. Ez azt jelentette volna, hogy az osztrák és a magyar állam dualista összefogása egy harmadik, horvát erőközponttal egészülhetett volna ki. Mindezt legélesebben persze a magyarok ellenezték, akik meg akarták tartani befolyásukat Horvátországban.

A horvátoknak tehát nem engedtek Budapesten, válaszul magyar zászlót együtt égették az 1912-es februári jelentések szerint a szerbek(!) és a horvátok együtt. Ez elég kényelmetlen érzés lehetett az egykori horvát bánnak, aki a XIX. század végén húsz évig kormányzott Zágrábban, és akit nem másként hívtak, mint Khuen-Héderváry Károly. Ő volt ugyanis magyar miniszterelnökként az, aki 1912 januárjában új bánt nevezett ki Horvátország élére Cuvaj Ede (Slavko Cuvaj) személyében. Ekkor már évek óta a horvát parlament, a szábor megkerülésével kormányozták az országot a Budapestről kinevezett, többnyire Khuen-Héderváry embereinek számító bánok.

Goga bevonul a Csillagba

A magyar kormány a nemzetiségi konfliktusokat nemcsak a horvátoknál élezte ki. Bár néhány román falu visszakapta régi nevét, az erdélyi románság költőként és politikusként is egyik legismertebb képviselője, Octavian Goga 1912. február 21-én kénytelen volt Szegedre utazni, "hogy megkezdje több hónapos államfogház-büntetését, melyet izgatásért kapott" a Csillag börtönben. A Pesti Hírlap tudósítása szerint "hívei kikísérték a vasúthoz és tüntetést rendeztek mellette. Goga Oktavián kérte az államfogház igazgatóját, hogy biztosítson jó bánásmódot részére s azt a választ kapta, hogy jó dolga lesz, ha nem fogad újságírót és interviewban nem politizál."

A költő és politikus Goga fiatalon demokratikus törekvéseivel tűnt ki a magyarországi románok politikusai közül, s pályája elején, az 1900-as évek kezdetén még Ady Endrét is a barátai között tudhatta. Goga azonban nemcsak fiatalabb, hanem radikálisabb generációt is képviselt. Hamarosan antiszemita felhangok keveredtek nézeteibe, amit Ady 1913-ban nyíltan, a Nyugatban megjelent cikkében ítélt el.

Goga fordulatai

Az Erdély rövid története című kötet szerint ezután (1914-ben) "durván megszakadt" a barátság a két költő között. Ebben az évben települt át Bukarestbe Goga. A konfliktus azonban nemcsak románok és magyarok között éleződött ki az első világháború előtti években. A magyarországi román eliten belül is törésvonalak keletkeztek, amibe a bukaresti román politika is beavatkozott. Így a fiatal magyarországi román radikálisokat félreszorították, s aztán bukaresti parkolópályára került Goga is.

Az első világháború után viszont fordult a kocka: Goga a frissen Romániához csatolt Erdély kérdésében győzelmes álláspontot képviselt: a bukaresti centralizációt támogatta az erdélyiek egy része által kívánt autonómiával szemben. Idővel még befolyásosabb, még nacionalistább és még antiszemitább politikus lett Gogából. 1937 decemberében őt kérte fel a román király a kormányalakításra, s a miniszterelnöki posztot csak azután volt hajlandó elfogadni, ha a Károly király ellenkezése dacára kinevezheti védelmi miniszternek régi barátját, Antonescut - erről Dennis Defendant, londoni professzor írt a Hitler elfelejtett szövetségese című, angolul kiadott könyvében. (Antonescuból Románia diktátora lett utóbb.) Kinevezése után, 1938-ban Goga a New York Timesnak már arról beszélt, hogy "túl sok zsidónk van Romániában", illetve hogy "a zsidóprobléma régi itt, és ez egy román tragédia". Hogy milyen politikát folytatott volna valójában, azt azonban sosem fogjuk megtudni, még 1938 májusában meghalt ugyanis a költő-politikus.

Újabb tüntetések

De térjünk vissza 1912-be! Gogának a szegedi Csillagba való bevonulása után pár nappal magyarellenes tüntetéseket rendeztek Romániában. "A nagyváradi oláh papnövendékek kizárása alkalmából a román kultúrliga tiltakozó népgyűlés megtartását határozta el." A népgyűlés bevallott célja "egyrészről ünnepelni az ifjakat, kik 'a román nyelv védelmében' folytatott küzdelmükért most szenvednek, másrészről tiltakozni a nagy európai közvélemény előtt Magyarország ellen" - írta a Pesti Hírlap.

Ám Magyarország nemcsak 1912-ben nem tudott választ adni a nemzetiségi követelésekre, és az európai közvélemény előtt egyre népszerűtlenebb színben tűnt fel. A vesztes világháború után, 1918-ban pedig Budapest szinte már semmit sem tudott kínálni a hazai nemzetiségeknek. Így a magyarok esély nélkül várták a nagyhatalmak döntését. Trianonban, 1920-ban egy olyan országról döntöttek tehát, amely lakosainak felét (a nemzetiségeket) képtelen volt integrálni. Ám Trianon újabb tragédiát hozott, hiszen még tisztán magyarlakta területeket is elvesztett az ország 92 évvel ezelőtt.

Szegő Iván Miklós