Ritka természeti jelenségbe futott bele a Titanic

Nem véletlen, hogy a Titanic SOS-jele nyomán érkező hajó is többször kitérőt tett, illetve lassított, annyira nagy volt a jéghegyek sűrűsége a térségben.

Közel száz éve, 1912. április 14-én süllyedt el a Titanic, 1500 emberéletet követelve. Számtalan könyv és film dolgozta fel a balesetet, és boncolta annak okait. Nemrég egy új szál merült fel a nyomozásban, Donald Olson, Russell Doescher és Roger Sinnott csillagászok számításai alapján (Texas State University-San Marcos). A kutatók a Hold és a Nap gravitációs vonzásától a bolygónkon keletkező árapályt, valamint annak jéghegyekre kifejtett hatását vizsgálták a kérdéses időszakban.

Kiderült, hogy 1912 januárjában szokatlanul magas dagályt keltett a Holdunk, ez január 4-én volt a legnagyobb. Ekkor ugyanis a Hold bolygónk körüli útvonalának a földközeli pontján járt a telehold idején. Ez az átlagosnál valamivel nagyobb dagályt okozott, emellett a Föld is napközelben járt pályáján, ami szintén enyhén megnövelte a dagály nagyságát.

Az ilyen esemény nem extra, de elméletileg csak 1400 évente áll csak elő - igaz, minimális a különbség a dagály szokásos nagyságához viszonyítva. A kis eltérés csak speciális helyzetben érzékelhető, de a Titanic esetében talán éppen erről volt szó. A Titanic katasztrófájával kapcsolatos egyik gyakran vizsgált kérdés, hogy pontosan honnan is érkezett a jéghegy.

Az átlagosnál nagyobb dagály két úton is növelhette a jéghegyek gyakoriságát az észak-atlanti térségben. Egyrészt a nagy dagály nagy apállyal párosul, ami erős tengerszint-ingadozást okoz. Ez a dagály idején megemeli, apálykor pedig lesüllyeszti a szárazföldről a tengerre "belógó" jégtakarót (selfjég), és naponta kétszer jelentkező a tengerjárás repedéseket okoz benne. A folyamat tehát megkönnyíti a jéghegyek letörését a jégtakaró pereméről.

Jéghegyek keletkeznek Grönland partvidékén (Stephen Bruneau, Texas State University)

A másik és talán még fontosabb hatás, hogy a magas dagály felgyorsítja a jéghegyek kijutását a nyílt tengerre. A Grönland peremvidékén keletkező jéghegyek ugyanis a Labrador-félsziget és Új-Foundland partjai mentén sodródnak dél felé, az Atlanti-óceánra. A sekély parti vizekben azonban gyakran fennakadnak a hatalmas jégtömbök, és a megfeneklett jéghegy hónapokig, akár évekig is vesztegel a területen. Egészen addig várakozik, amíg lassú olvadással "elég sovány" lesz ahhoz, hogy a sekély parti vizekben kiússzon.

Az 1912 januári nagy dagály azonban a szokásosnál magasabb vízállást eredményezett, és a jéghegyek gyorsan kijuthattak az észak-atlanti térségben a hajózási útvonalakra. Nem véletlen, hogy a Titanic SOS-jele nyomán érkező hajó is többször kitérőt tett, illetve lassított, annyira nagy volt a jéghegyek sűrűsége a térségben.

Az alacsony vízállás miatt veszteglő jéghegy Új-Foundland partjainál
(Newfoundland and Labrador Tourism, Texas State University)

Közvetlenül azonban nem ez okozta a katasztrófát, hanem a Titanic indokolatlanul gyors haladása a jéghegyekben gazdag térségben.