2014-re félig elkészül Sztálin halálvasútja

Oroszország sarkköri területein egy elfeledett, teljesen feleslegesen elkezdett, majd befejezetlenül hagyott vasútvonal maradványai húzódnak. Az iszonyatos költségekkel és még iszonyatosabb emberi áldozatok árán fel sem épített Transzpoljarnaja Magisztralon (Sarkkörön-túli Fővonalon) a gulágok lakói dolgoztak. Sztálin álmát kellett volna megvalósítaniuk, a Szovjetunió legészakibb területeit bekapcsolniuk a vasúti vérkeringésbe.

A befejezetlen, eredetileg 1200-1300 kilométeresre tervezett halálvasútból még 700 kilométernyi sem készült el. A Komi Autonóm Köztársaságban lévő Intától Szalehardon át a Jenyiszej folyóig, Igarkáig húzódott volna a Transzpoljarnaja Magisztral.

A vonallal Szalehard és Igarka, vagyis gyakorlatilag a két hatalmas szibériai folyam, az Ob és a Jenyiszej között teremtettek volna vasúti összeköttetést. Az egyetlen szakasz, amely folyamatosan működőképes volt, az Obtól nyugatra húzódik, de az Obon átívelő híd sosem készült el Szalehard felé. (Ezt a nyugati szakaszt kezdték a legkorábban, még a negyvenes évek elején építeni.) Az Ob nyugati oldalán lévő Labitnangiig jutott csak el ez a máig használatos vonal.

Szalehardtól kelet felé az 501-es számú szovjet kényszermunkatábor lakói kezdték építeni 1949-től a Sarkkörön-túli Fővonalnak az Obtól a Jenyiszejig tervezett leghosszabb szakaszát. Az ellenkező irányból, a Jenyiszejtől, vagyis Igarka felől az 503-as gulág dolgozott a vasúton.

Egykor szadista őrök kínozták itt az ártatlanul elítélt rabokat - írja a BBC nemrégen helyszínen járt tudósítója. Más források szerint ugyanakkor a szovjet titkosszolgálatnak egy viszonylag emberséges parancsnoka, V. A. Barabanov ezredes volt itt az úr. (Őt magát is fél évig elszigetelt zárkában tartották kollégái a harmincas években, azután száműzték a sarkkörön túlra.)

Hogy valójában mennyire voltak emberségesek az őrök, azt a szalehardi múzeum egykori igazgatója, Ljudmila Lipatova idézte fel a BBC-nek. Elismerte, hogy voltak rendes fogvatartóik is, akik például megengedték, hogy bogyókat és gombákat gyűjtsenek, és így némi vitaminhoz jussanak a rabok. Ám nemcsak a mínusz 50 fokban végzett kényszermunka, hanem a válogatott kínzások is gyötörték időnként a kényszermunkásokat. Nyáron a legdurvább fenyítések közé tartozott, ha valakit a lemeztelenítettek, és egyszerűen kikötözve magára hagyták - ugyanis ekkor szúnyogok támadták meg.

Ilyen büntetést kapott például az a fiatal költő, aki rendszerellenes verseket írt - emlékezett vissza Lipatova az esetre. A költő azért kapta a büntetést, mert nem volt hajlandó elárulni néhány szökött rab nevét. De ha nem is kapott valaki különleges büntetést, már önmagában az is elég volt a szenvedéshez, hogy sátorban kellett lakniuk az Északi-sarkkör vidékén.

Más rabok történetét is felidézte Lipatova: volt olyan fiatal nő, akit azért ítéltek sikkasztás címén kényszermunkára, mert az ukrán üzemben - ahol könyvelőként dolgozott -, a patkányok megrágták a széfben tárolt bankjegyeket. Mások német fogolytáborokból érkeztek ide a második világháború után. Sztálin szerint ugyanis árulók voltak azok, akik a németek fogságába estek.

Becslések szerint százezernyi gulag-fogoly dolgozhatott a vasúti építkezésen, közülük alighanem ezrek estek áldozatul a munkának. A BBC viszont 300 ezer egykori rabról ír, akiknek az egyharmada eltűnhetett, meghalhatott az építkezés során. A szalehardi múzeum egykori igazgatója szerint a pontos számokat lehetetlenség kideríteni.

A vasútépítés értelme utólag igencsak megkérdőjelezhető: 1953-ban ugyanis, Sztálin halála után leállították az egész építkezést. Félbe maradt a munka, évtizedekig csak pusztult, kihasználatlanul állt a létesítmények nagy része. A fagy és az eleve gyenge kivitelezés miatt számos helyen tönkrement, a tundrába süppedt a pálya. Aztán amikor az acél ára megemelkedett, a síneket szervezetten szedték fel, máshol pedig a megépített hidak mentek tönkre.

A vasútnak két szakasza üzemel manapság: Novij Urengoj környékén nagyjából a középső részen haladnak vonatok (ide csatlakozik a jamburgi földgázlelőhelyekre vezető mellékvonal), illetve a már említett, Obtól nyugatabbra eső szakasz. Ez utóbbi Labitnangit köti össze a hírhedt Vorkutával, ahol szintén sok kényszermunkás dolgozott egykor. Az újabb tervek szerint ugyanakkor Nadim és Szalehard között mégiscsak most megépül a vasút, ez a projekt 2010-ben kezdődött, és talán 2014-ig tart majd. Egy híd is megépülhet az Obon át, így Labitnangi és Szalehard között is összeköttetést teremtenek.