Gyűjtsön szabadon ősmaradványokat! Korallok és halak a Börzsönyben

Szép ősmaradványokat bárki találhat, ha tudja, hol kell őket keresni. Ebben segít ötrészes sorozatunk, amelynek második részében a Börzsöny és a Cserhát legizgalmasabb őslénylelőhelyeit mutatjuk be. Kagylók, csigák, korallok, sőt halak és növénymaradványok a kínálatban.

A magyarországi őslénytani lelőhelyeket bemutató ötrészes sorozatunk első részében Észak-Magyarországon jártunk, ahol többek között ősrákok, levéllenyomatok és cápafogak kerülhetnek elő a kőzetekből. Ugyanitt néhány gyűjtési szabályra is felhívtuk olvasóink figyelmét. A második részében a Cserhát és a Börzsöny miocén korú lelőhelyeit mutatjuk be.

Mátraverebély (Szentkút): középső miocén tengeri gerinctelen ősmaradványok

A híres búcsújáró hely fölötti domboldal rejti magában a szintén jól ismert barátlakásokat. A templom mögötti gyalogúton felfelé pár száz métert megtéve megfigyelhetjük, hogyan települnek a középső miocén homokrétegek az alul elhelyezkedő vulkáni eredetű kőzetekre. A barátlakásokat ebbe a sekélytengeri homokba vájták egykor a szerzetesek. Az üregek védettek, így azoknak a falából nem szabad gyűjteni. Érdemes azonban néhány tíz méterrel eltávolodni a barlanglakásoktól, és közelebbről is szemügyre venni az üledékes kőzetet. Néhány kagylóhéjat vagy féregcsövet már szabad szemmel is megfigyelhetünk a helyszínen, de célszerű egy zacskóban fél kilónyi homokot hazavinni, és kis lyukméretű szitán alaposan átmosni. A szitában visszamaradó anyagot száradás után mikroszkóp alatt átnézve, az egykori tengeraljzat bámulatos gazdagságú élővilága tárul elénk. Az iszapolási maradékban szinte minden szemcse egy-egy fosszília. A maradványok többsége mohaállat (Bryozoa), melyekből akár 80-100 különböző faj is előfordulhat egy mintában. Emellett azonban találkozhatunk pörgekarúakkal (Brachiopoda), pici tengerisünökkel (Echinoidea), tengerililiom nyéltagokkal (Crinoidea), mészvázas egysejtűekkel (Foraminifera) vagy tízlábú rákok (Decapoda) ollójának a töredékeivel is.

A szentkúti homok néhány jellegzetes, mikroszkopikus méretű ősmaradványa (mohaállatok és egy pörgekarú) (Fotó: Dulai Alfréd)
1. Umbonula macrocheila (mohaállat), 2. Porella erecta (mohaállat), 3. Metrarabdotos maleckii (mohaállat), 4. Celleporina costazi (mohaállat), 5. Lagenipora lepralioides (mohaállat), 6. Escharella tenera (mohaállat), 7. Vibracella trapezoidea (mohaállat), 8. Lagenipora lepralioides (mohaállat), 9. Crisia haueri (mohaállat), 10. Scrupocellaria elliptica (mohaállat), 11. Scrupocellaria bertholetti (mohaállat), 12. Puellina kolmanni (mohaállat), 13. Platidia anomioides (pörgekarú)

Szurdokpüspöki (felhagyott diatomitbánya): középső miocén gerinctelen és gerinces ősmaradványok

A középső miocén során működő vulkánok nagyon sok oldott kovasavat juttattak a tűzhányók körül található vizekbe, ahol emiatt robbanásszerűen elszaporodtak a kovamoszatok vagy diatomák. Ezek pici vázainak a tömeges felhalmozódása hozta létre a krétaszerű kovaföldet, a diatomitot, amit korábban több helyen is bányásztak. Az egyik legjelentősebb diatomitbánya a Mátra peremén található Szurdokpüspöki határában volt. A bányászat során vastag rétegsort tártak itt fel, amely részben tengeri, részben édesvízi környezetben rakódott le. A kovaalgák alapján a rétegsor alsó része édes vagy csak kissé sós vízben képződött, a rétegsor felső része viszont meleg vizű tengeri környezetre utaló fajokat tartalmaz. Maguk a kovamoszatok nagyon változatosak, de csak erős nagyítású mikroszkópban figyelhetők meg. A vékonyan rétegzett diatomit réteglapjai viszont hal-, rovar- vagy emlősmaradványokat tartalmaznak. A viszonylag gyakori halak mellett nagy számban gyűjthetők itt édesvízi és tengeri csigák és kagylók is. Érdekesség a közelmúltban publikált, csaknem teljesen ép zöld varangy (Bufo viridis) lelet, amelynek szurdokpüspöki eredetét a beágyazó kőzet kovamoszatainak vizsgálatával bizonyították.

Középső miocén zöld varangy (Bufo viridis) maradványa a szurdokpüspöki diatomitbányából (Fotó: Főzy István & Szente István)

Ipolytarnóc: miocén cápafogak, növénymaradványok, lábnyomok és bükkábrányi fák

Az ipolytarnóci lelőhely szigorúan védett és emiatt itt gyűjteni nem szabad, a börzsöny-cserháti terület ősmaradványait áttekintve azonban nem mulaszthatjuk el ennek a méltán nemzetközi hírű lelőhelynek az ismertetését. Nemcsak a geológia és az őslénytan kedvelői, hanem minden természetbarát számára "kötelező" látnivalók találhatók itt. A községtől keletre húzódó Borókás-árokban az egykori itatóhely köré építettek látványos bemutatóhelyet. A terület a miocén elején egy feltörő rétegforrás környezetében helyezkedett el, amit dagonyázó helyként használták az állatok. Az itató körül betemetődött és megőrződött mintegy 3000 lábnyom alapján 11 állatfajt tudtak a paleontológusok elkülöníteni (például orrszarvú, párosujjú patások, madarak, ragadozók). A lábnyomos réteglap mellett számos miocén cápafogat és ősnövényt is láthatunk a kiállítási csarnokban. A lábnyomos homokkövet betemető vulkáni tufából mintegy 10 ezer levéllenyomatot gyűjtöttek, amelyek nagyon változatos egykori növényvilágot tárnak a látogatók elé. Külön látványosságot jelent egy hatalmas kovásodott fatörzs maradványa. A valaha 42 méter hosszú (!) ősfából mára sajnos mindössze néhány méter maradt a természetes erózió és a korábban nem korlátozott gyűjtések miatt. Szintén Ipolytarnócon tekinthetők meg azok a miocén mocsáriciprus törzsek, amelyeket 2007 nyarán találtak a bükkábrányi lignittelep fedőjében. A körülbelül 7-8 millió éves Taxodioxylon és Glyptostroboxylon törzsek állva pusztultak el, amikor a hirtelen érkező homok betemette őket. A legjobb állapotú példányok konzerválás után kerültek az ipolytarnóci bemutatóhelyre.

Alsó miocén ősnövény maradványok Ipolytarnócról (Fotó: Főzy István & Szente István)
1. Woodwardia muensteriana (őspáfrány), 2. Laurus princeps (babérféle), 3. Tetraclinis salicornioides (ciprusféle), 4. Platanus neptuni (platánféle), 5. Sabal major (legyezőpálma), 6. Cyclocaria cyclocarpa (diófaféle), 7. Daphnogene bilinica (babérféle), 8. Engelhardia orsbergensis (diófaféle)

Szob (Malom-kert): miocén csigák, kagylók és egyéb tengeri ősmaradványok

Ősmaradványokban nagyon gazdag homokos üledékeket ismerünk Szob északnyugati határában, a Malom-kert környékén. A sárgás színű homokból kiváló megtartású ősmaradványok gyűjthetők, de a vékony héjú kagylók sajnos többnyire összetöredeznek. Összességében 267 csiga és 78 kagylófajt írtak le erről a lelőhelyről. A nagyon gazdag csigafaunában többek között számos Murex, Natica, Conus és Turritella faj fordul elő. A kagylók között a nagyobb méretű fajok közé tartozik a kerekded körvonalú Glycymeris. Szintén jellegzetesek az Anadara és a Venus kagylófosszíliák, de ennek a lelőhelynek a leggyakoribb maradványa a kistermetű, erősen domború Corbula kagyló. A szobi példányokon gyakran találkozhatunk marószivacsok nyomaival. A szivacsok a mészvázú szervezetek vázaiba marják be bonyolult és jellegzetes csatornahálózataikat. A hazai középső miocén (badeni) tízlábú rákok közül a Callianassa nemzetség képviselői több börzsönyi lelőhelyen előfordulnak, így például Szobon is. Sok fajukat Magyarországról írták le először, közéjük tartozik a Callianassa szobensis. A szobi homokban viszonylag gyakoriak a korong alakú, úgynevezett lunulitiform mohaállatok (Cupuladria, Reussirella). A gerinces ősmaradványokat elsősorban az elmeszesedett hallókövek képviselik. Az otolithok 0,5-15 milliméter nagyságú, aragonitból vagy apatitból álló képződmények, amelyek a halak egyensúlyozásában játszanak szerepet. Több mint 1000 otolith példány alapján 19 halfajt határoztak meg a szobi középső miocén feltárásból, melyek között a partközeli, sekélytengeri fajok uralkodtak (pl. Gobius, Diaphus, Trisopterus).

Középső miocén tengeri gerinctelen ősmaradványok a szobi homokból (Fotó: Dulai Alfréd)
1. Anadara diluvii (kagyló), 2-3. Nucula nucleus (kagyló), 4. Nuculana fragilis (kagyló), 5. Venus multilamella (kagyló), 6. Gycymeris pilosa deshayesi (kagyló), 7. Corbula gibba (kagyló), 8. Monodonta orientalis (csiga), 9. Conus ponderosus (csiga), 10. Natica millepunctata (csiga), 11. Aporrhais pespelecani (csiga), 12. Murex spinicosta (csiga), 13. Turritella erronea (csiga), 14. Reussirella haidingeri (mohaállat)

Zebegény (Bőszobi-bánya): miocén puhatestűek, tengeri sünök

Zebegény határában gyakori az alsó badeni lajtamészkő, melyet egy még ma is működő bánya tár fel nagy vastagságban (Bőszobi bánya). A bánya területén csak engedély birtokában szabad gyűjteni. A vörösalgás mészkövekben és meszes márgákban az aragonitvázú állatok (pl. korallok, csigák, egyes kagylók) anyaga az esetek többségében kioldódik, és csak lenyomatok, illetve kőbelek formájában találkozhatunk velük. Ezekben a kőzetekben általában csak a kalcitvázú szervezeteknél marad meg maga a váz, például a tengerisünök és egyes kagylók (Pecten, Ostrea) esetében. Ennek az a magyarázata, hogy bár mindkét ásvány CaCO₃-ból épül fel, a kalcit kristályszerkezete sokkal ellenállóbb az oldódással szemben, mint az aragonité. A Bőszobi bányából Porites, Plesiastraea, Cyphastraea és Tarbellastraea zátonyépítő telepes korallok maradványai kerültek elő. A karbonátos lelőhelyek gyakori és jellegzetes kagylója a viszonylag nagytermetű Gigantopecten nodosiformis, valamint a tüskézett felszínű Spondylus. A Pholadomya kagylók nagyméretű kőbelei is gyakoriak. A korallos mészkőpadokban fordul elő a Lithophaga nevű fúrókagyló. A mohaállatokat ezen a lelőhelyen elsősorban a puhatestű héjakra és egyéb ősmaradványokra nőtt bekérgező fajok képviselik. A laza vörösalgás márga rétegekből tengeri sünök (pl. Clypeaster) is rendszeresen előkerülnek. A nagyobb termetű tengeri gerincesek egykori jelenlétére utal az a tengeri tehén (Sirenia) maradvány, melyet itt találtak a lajtamészkő rétegekben. A számos vastag bordát tartalmazó lelet a szobi Börzsöny Múzeum állandó kiállításán látható.

Középső miocén ősmaradványok a zebegényi bányából (Fotó: Dulai Alfréd)
1. Gigantopecten nodosiformis (kagyló), 2. Lithophaga lithophaga (fúrókagyló), 3. Clypeaster sp. (tengerisün), 4-6. Terebratula styriaca (pörgekarú)

Hont (Honti-szakadék): miocén kagylók és csigák

A börzsönyi vulkanizmus előtt lerakódott üledékes képződmények legismertebb feltárása a Honti-szakadék. A szakadék északi bejáratánál lévő laza homokos agyagból magános korallok, valamint tengeri kagylók (Flabellipecten) és csigák (Hinia, Conus, Ringicula, Turris) gyűjthetők. A szakadék oldalfalában mintegy 15 méter vastag sötétszürke, kemény meszes agyag tanulmányozható. Ebben esetenként magános korallokra (Flabellum) és csigákra (Hinia) bukkanhatunk, de a leggyakoribbak a kissé összenyomott kagyló fosszíliák (Cardiolucina, Saxolucina, Macoma). Az iszapba ásódó kagylók és a fénykerülő korallok viszonylag mélyebb, növényzettől mentes, lágy tengeraljzatra utalnak. A szomszédos Szent János-árokból is gazdag faunát írtak le 27 kagyló- és 22 csigafajjal (pl. Chlamys, Lima, Ostrea), de emellett kisméretű pörgekarúakat, mohaállatokat és kacslábú rák (Balanus) töredékeket is említettek. A közeli Bába-hegy oldalában egy úgynevezett Pernás-pad bukkan elő, melyben a névadó kagylón kívül (melynek a ma érvényes neve Isognomon) Ostrea, Venus, Turritella, Balanus fosszíliák is előfordulnak.

Miocén ősmaradványok a Honti-szakadékból, a vulkanizmus előtt lerakódott üledékekből (Fotó: Dulai Alfréd)
1-2. Flabellum sp. (magános korall), 3-4. Limopsis anomala (kagyló), 5. Barbatia barbata (kagyló), 6. Isognomon sp. (kagyló), 7. Chama gryphoides (kagyló), 8. Gastrana fragilis (kagyló), 9. Cyclocardia scalaris (kagyló), 10. Chlamys macrotis (kagyló), 11-12. Cubitostrea digitalina (kagyló), 13. Ancilla glandiformis (csiga), 14-15: Conus dujardini (csiga), 16. Calyptraea chinensis (csiga), 17. Cylichna cylindracea (csiga)

Dulai Alfréd, Főzy István, Szente István

Könyvajánló

Aki többet akar tudni a magyarországi ősmaradványokról és a legfontosabb lelőhelyekről, valamint meg akar ismerkedni a hazai paleontológusok sokszor kalandos életével, nagyon sok információt találhat a most megjelent "Ősmaradványok. A Kárpát-Pannon térség kövületei" című könyvben. A könyv megrendelhető a Geolitera Kiadó honlapján.