Budapest környéke tele van ősmaradványokkal

Szép ősmaradványokat bárki találhat, ha tudja, hol kell őket keresni. Ebben segít ötrészes sorozatunk, amelynek harmadik részében a Budapesttől a Gerecséig elhelyezkedő legizgalmasabb őslénylelőhelyeket mutatjuk be. Tengeri csigák, kagylók, cápafogak, teknősök és ragadozó emlősök a kínálatban.

A magyarországi őslénytani lelőhelyeket bemutató ötrészes sorozatunk első részében Észak-Magyarországon jártunk, ahol többek között ősrákok, levéllenyomatok és cápafogak kerülhetnek elő a kőzetekből. Ugyanitt néhány gyűjtési szabályra is felhívtuk olvasóink figyelmét. A második részben a Cserhát és a Börzsöny miocén korú lelőhelyeit ismertettük, ahol ősrákok, cápafogak és levéllenyomatok szerepeltek a kínálatban. A harmadik részben Budapest környéki lelőhelyeket mutatunk be.

Budapest (Rákosi vasúti bevágás): középső miocén tengeri ősmaradványok

A középső miocén lajtamészkő (amely az ausztriai Lajta-hegységről kapta a nevét) jelentős elterjedést mutat Magyarországon. Szép felszíni feltárások találhatók Fertőrákostól a Mecsekig vagy Biatorbágytól a Börzsönyig és a Cserhátig. Az egyik legfontosabb, már régóta ismert feltárása a Rákosi vasúti bevágás a Keleti pályaudvartól a Hatvan felé tartó vonalon. A lelőhely megközelítése és a gyűjtés fokozott óvatosságot igényel, mivel nagyon forgalmas pályaszakaszról van szó. Tekintve, hogy üzemi terület, a meglátogatásához engedély szükséges.

A világos színű, fehér vagy szürke mészkőben gyakoriak a zátonyalkotó és zátonylakó szervezetek: a mészvázú egysejtűek (Borelis), a vörösalgák (Lithothamnium), a telepes korallok (Favia, Porites, Tylophora), a mohaállatok (Crisia) vagy a puhatestűek (csigák, kagylók, ásólábúak). A rétegtani szempontból nagyon jelentős Pecten-féle kagylók közül a legfontosabbak a Flabellipecten leythajanus és az Oppenheimopecten aduncus maradványai. Nevezetesek a vasúti bevágásból származó tízlábú rákok (Decapoda), melyeket Müller Pál Mihály dolgozott fel számos cikkben és egy monográfiában. A tengeri sünöket a Parascutella- és a Clypeaster-fajok képviselik. A kalcitvázú szervezetek (tengeri sünök, egyes kagylók) héjastól őrződtek meg, az aragonitvázú szervezeteknek (korallok, csigák, egyes kagylók) viszont csak a lenyomataik maradtak meg ebben a kőzetben.

Középső miocén tízlábú rákok különböző lelőhelyekről: 1. Rakosia carupoides (Budapest, Rákos), 2. Callianassa munieri (Budapest, Rákos), 3. Matuta brocchii (Budapest, Gyakorló út), 4. Portunus monspelliensis (Kishajmás), 5. Portunus neogenicus (Budapest, Gyakorló út), 6. Daira speciosa (Budapest, Rákos), 7. Dromia eotvoesi (Budapest, Kerepesi út), 8. Calappa heberti (Budapest, Rákos), 9. Maja biaensis (Budapest, Örs vezér tér), 10. Matuta brocchii (Budapest, Gyakorló út), 11. Calappa heberti (Budapest, Rákos), 12. Petrochirus priscus (Budapest, Rákos), 13. Charybdis mathiasi (Budapest, Rákos), 14. Meg nem határozott Decapoda (Ófalu)

Tinnye (Sőregi-kőfejtő): miocén (szarmata) csökkentsósvízi puhatestűek

A középső miocén badeni korszakában hullámzott a mai Magyarország területén utoljára normál sósvizű (35 ezrelékes sótartalmú) tenger. Az ezt követő szarmata korban ugyanis a kiemelkedő Alpok és Dinaridák leválasztották a Középső-Paratethys területét a Földközi-tengerről, így megszűnt a sósvíz utánpótlása. A csökkent sótartalmú szarmata tengerből eltűntek a normál sótartalmat igénylő csoportok (pl. korallok, tengeri sünök), a tág sótartalom-tűrésű csoportok képviselői viszont helyenként nagyon nagy egyedszámban éltek.

A sekélytengeri szarmata mészköveket számos kisebb-nagyobb kőfejtőben bányászták Magyarországon. A legjobb megtartású ősmaradványok a Tinnye község határában fekvő Sőregi-kőfejtőben gyűjthetők. Sajnos sok más hazai kőfejtőhöz hasonlóan itt is nehezítik a megközelítést és a gyűjtést az illegálisan lerakott szemétkupacok. A Perbál felé vezető út mentén, a falu utáni első kanyartól 500 méterre nyugatra található dombon már a 19. században gyűjtötték a szarmata puhatestűeket. A többi szarmata mészkővel szemben itt a puhatestűek héja is megőrződött, ám a hófehér kagylóteknők anyaga gyakran krétaszerűen puha. A leggyakoribbak az ehető szívkagyló rokonságába tartozó Cerastoderma fajok. Szintén jellemzőek a Sarmatimactra és az Ervilia kagylók. A gyakori és változatos csigák viszont jobb megtartásúak és így könnyebben gyűjthetők. A legjellegzetesebbek a Pirenella nemzetség képviselői, amelyek jól elviselték a normálistól eltérő sótartalmat is. Sokszor egyetlen fajuk számtalan példánya kerül elő egy-egy rétegből.

Miocén (szarmata) puhatestű kövületek Tinnyéről: 1. Mactra eichwaldi (kagyló), 2. Cerastoderma vindobonense (kagyló), 3. Pirenella picta (csiga), 4. Gibbula podolica (csiga), 5. Modiolus incrassatus (kagyló), 6. Musculus sarmaticus (kagyló), 7. Cerastoderma latisulcum (kagyló), 8. Venerupis gregarius (kagyló)

Úny-Máriahalom (homokbánya): oligocén gerinctelen- és gerinces-ősmaradványok

Az Úny és Máriahalom közötti út mentén található homokbánya az 1970-es évek elejétől kedvelt helye az ősmaradványgyűjtőknek. Mivel a terület magántulajdon, a belépéshez engedély szükséges. Elsősorban a késő oligocén korú puhatestű-maradványok, azok között is főleg a csigák gyakoriak: százszámra lehet itt gyűjteni a Tympanotonos margaritaceus 6-7 centiméter magas, gyöngysorszerű csomókkal díszített, kúp alakú házait. Emellett alaposabb gyűjtés esetén még számos egyéb csiga- és kagylófaj is előkerülhet. Ezek közül néhányat a sorozat első részében bemutatott fotótáblán lehet megtekinteni, az egri Wind-téglagyárban gyűjtött késő oligocén puhatestűekkel együtt (1, 4, 7, 10, 13). Viszonylag gyakori a homokban a Teredo nevű fafúró kagylók járatainak kitöltése. Ezek a tengerben lebegő vagy úszó fatörzsekbe fúrták be magukat, majd az aljzatra lesüllyedve a járataik kitöltődtek homokkal. A kagylók és a csigák mellett ritkábban különböző gerinces ősmaradványok is előfordulnak a homokban. Ezek között vannak cápafogak, rájafogak, csontoshalak, teknősök, gyíkok, krokodilok, valamint vízi és szárazföldi emlősök és madarak is. A fosszíliák ilyen tömeges előfordulása utólagos áthalmozódásra vezethető vissza. Az ősmaradványok egy árapálycsatorna közelében halmozódtak fel, ezért keverednek a homokban a tengeri és a szárazföldi állatok maradványai.

Oligocén gerinces-ősmaradványok az Úny és Máriahalom között fekvő homokbányából: 1-2. Trionychoidea sp. (teknőspáncél-töredék), 3. Crocodylia sp. (krokodil-páncélelem), 4-5-6. Potamotherium sp. (menyétféle sípcsontja és zápfoga), 7. Szirénmaradvány (tengeri tehén bordatöredéke), 8. Ragadozó emlős szemfoga, 9. Carcharias cuspidata (cápafog), 10. Carcharoides catticus (cápafog), 11. Odontaspis acutissima (cápafog)

Gánt (Bagoly-hegy): eocén édesvízi és tengeri gerinctelen-ősmaradványok

A Gánt melletti bauxittelepet az 1920-as években fedezték fel, és akkor kezdődött a felette települő eocén rétegsorok intenzív kutatása is. Mára a felhagyott bauxitkülfejtést geológiai bemutatóhellyé alakították át, ahol kiváló megtartású ősmaradványokat találhatunk. A geológiai irodalomban gyakran "fornai rétegek" néven említik az ősmaradványokban gazdag rétegsort. A leglátványosabbak a puhatestű (csiga és kagyló)-kövületek, amelyeket Szőts Endre geológus dolgozott fel. Monográfiájában 163 csiga-, 37 kagyló- és 1 lábasfejűfaj leírását közölte.

A gánti rétegsor alján kibukkanó, édesvízben lerakódott rétegekben a Melania nemzetséghez tartozó egyetlen csigafaj tömeges előfordulása figyelhető meg. A felette települő sekélytengeri márgás, homokos rétegekben viszont már nagyon változatosak a csigák. A leggyakoribb a Tympanotonos, amelynél az egyes fajok díszítettségében látható eltéréseket az egykori élőhelyek különböző sótartalmával magyarázzák. Szintén gyakori a Cerithium. Az itt előforduló faj példányai akár a 10 centiméteres magasságot is elérhetik. Jellegzetes csiganemzetségek még az Editharus és az Ampullina. A kagylók között Arca-, Brachyodontes-, Phacoides- és Lucina-fajok találhatók. A néhol szinte tömegesen előforduló Cerithium subcorvinum csiga házain esetenként egy-egy ránőtt korall is megfigyelhető. Az egykori lagúna területén a korall-lárvák a szilárd aljzat hiányában telepedtek meg a nagyobb csigák vázain. Szintén gyakran megfigyelhetők a marószivacsok életműködésének a nyomai. A Cliona nevű marószivacsok elágazó járataikkal gyakran csaknem teljesen elpusztították a puhatestűek héját.

Édesvízi csigák (Melania distincta) a gánti eocén rétegsor alsó részéről

Lábatlan (Bersek-hegy): kréta időszaki tengeri ősmaradványok

A Gerecse hegység leglátványosabb kréta időszaki rétegsora a Bersek-hegy hatalmas bányájában bukkan elő, ahol a berseki márgát fejtik a közeli cementgyár számára. A bányába való belépéshez engedély szükséges. A kréta időszak nyíltabb és mélyebb tengerének az emlékét őrzi a vastag, ammoniteszekben gazdag rétegsor. Ennek alsó, szürke rétegei még szegények ősmaradványokban, a felső, vöröses-tarka rétegek azonban gazdag puhatestű-faunát tartalmaznak.

A lelőhelyről begyűjtött több mint 10 ezer ammoniteszpéldány nagyon változatos együttest szolgáltatott. A hatalmas Moutoniceras-ok lazán felcsavart belső kanyarulatok után egy egyenes vázrészt, majd kampószerűen visszahajló lakókamrát növesztettek. A Toxancyloceras szintén kitekeredett, ún. heteromorf ammonitesz volt. Különböző erősségű bordák díszítik a Subpulchellia- és a Jeanthieuloyites-példányokat. Szintén változatos a lelőhelyről előkerült belemniteszfauna. Alig több mint 200 példányuk alapján a specialisták 36 különböző fajukat különítették el (például Hibolithes, Vaunagites, Duvalia, Pseudobelus). A kagylókat többek között a kisméretű Nuculana és a rendkívül ritka Buchia képviselik. Ezek mellett helyenként előfordulnak tengerisün- és korallmaradványok is. A berseki márgát régebben aptychuszos márga néven is emlegették. Az aptychusz az ammoniteszek szájfedője és/vagy rágószerve volt, és mivel kalcitanyagú, ott is megőrződött, ahol maguk az aragonitanyagú ammoniteszházak már kioldódtak.

Kréta időszaki ammoniteszek a lábatlani Bersek-hegyről: 1-2. Moutoniceras moutonianum, 3. Subpulchellia changarnieri, 4-5. Subpulchellia didayana, 6. Toxancyloceras vandenheckii, 7. Jeanthieuloyites sp.

Tata (Kálvária-domb): triász, jura és kréta időszaki tengeri ősmaradványok

A Tata belterületén található felhagyott kőbányában az Eötvös Loránd Tudományegyetem által működtetett szabadtéri geológiai múzeumot építettek ki. Emiatt ezen a lelőhelyen nem szabad gyűjteni. Mégis érdemes ellátogatni ide, mert a változatos rétegsorban triász, jura és kréta időszaki kőzeteket is láthatunk, amelyek helyenként látványos ősmaradványokat tartalmaznak.

Legalul a felső triász korból származó dachsteini mészkő vastag padjai figyelhetők meg. A világos színű, többnyire világosszürke mészkő helyenként kis szürke pettyeket tartalmaz, amelyek a tömegesen előforduló Triasina hantkeni foraminiferák (mészvázú egysejtűek) vázait jelzik. Jóval nagyobbak és látványosabbak a Megalodon-féle kagylók metszetei. Érdekesség, hogy a kioldódott, vastag kagylóteknők helyét vörös színű, finomszemcsés alsó jura kori üledék tölti ki. Jellegzetes Megalodon-faj a Kálvária-dombon a Rhaetomegalodon incisus. A többnyire vörös színű jura kőzetek elsősorban ammoniteszeket és brachiopodákat tartalmaznak. A felső jura rétegek különösen gazdag ammoniteszfaunát szolgáltattak, mintegy 100 különböző fajjal. A rétegsor felső részén kibukkanó kréta időszaki kőzetek közül a tatai mészkőként emlegetett krinoideás mészkő nagyon gazdag ammoniteszekben, brachiopodákban és csigákban. A héj nélküli ammoniteszek foszfátos vagy glaukonitos kitöltésűek, és valószínűleg többszörös áthalmozódás után kerültek a végső betemetődési helyükre. A legjellemzőbb formák közé tartozik a Tetragonites, a Jauberticeras, a Diadochoceras, a Parahoplites vagy a Valdedorsella. Régészeti érdekességet jelentenek az őskori tűzkőbányászat nyomai, amelyek egy fedett bemutatóhelyen tekinthetők meg.

Hatalmas Megalodus-kagyló metszete a dachsteini mészkőben (Tata, Kálvária-domb)

Dulai Alfréd, Főzy István, Szente István

Könyvajánló

Aki többet akar tudni a magyarországi ősmaradványokról és a legfontosabb lelőhelyekről, valamint meg akar ismerkedni a hazai paleontológusok sokszor kalandos életével, nagyon sok információt találhat a most megjelent "Ősmaradványok. A Kárpát-Pannon térség kövületei" című könyvben. A könyv megrendelhető a Geolitera Kiadó honlapján.