Magyar kutatók vették észre Da Vinci hibáját

Az ősemberek helyesebben ábrázolták a négylábú állatok járását, mint a modern kori művészek, állapították meg magyar kutatók. A természettudósként és művészként is világhírű Leonardo da Vinci szintén hibásan ábrázolta a lovak járását.

Az ELTE Biológiai Fizika Tanszékén Horváth Gábor egyetemi docens kutatócsoportja az elmúlt években számos rendkívül érdekes tanulmányt készített. A zebrák csíkozásának okát kutatva megállapították, hogy a mintázat a rovaroktól véd: a vérszívó böglyök látását ugyanis összezavarják a zebrák csíkjai. Az efféle kutatások - bár első pillantásra talán elvontnak tűnnek - az állattartásban, a parazita rovarok elleni védekezés miatt nagy jelentőségűek.

Az ELTE kutatói most újabb érdekes vizsgálatot végeztek, amelynek eredményeit a PLoS ONE tudományos folyóiratban jelentették meg. Horváth Gábor és csapata (Farkas Etelka, Boncz Ildikó, Blahó Miklós, Kriska György) a négylábú állatok járásáról készített képzőművészeti ábrázolásokat hasonlította össze a történelem előtti időktől fogva a jelenkorig. Kiderült, hogy az ősemberek pontosabban rajzolták a barlangok falára, élethűbben vésték kőbe az általuk megfigyelt négylábúak mozgását, mint a későbbi korok művészei.

Az ősemberek 46,2 százalékos arányban tévedtek, az 1887-ig, Eadweard Muybridge skót származású amerikai fényképész úttörő fényképfelvételeinek megszületéséig alkotó későbbi művészek pedig 83,5 százalékban. Az 1887 után készült alkotásoknál a hibaszázalék 57,9 százalékos, tehát mintegy 25 százalékkal javult az ábrázolások pontossága az elmúlt több mint egy évszázad során. De meglepő módon még az 1887 óta készült rajzok, festmények, szobrok is több tévedést tartalmaznak, mint a történelem előtti időkből származó ábrák. Az eredményekről magyarul a Fizikai Szemle 2012. januári számában is írtak az ELTE kutatói.

Érdekesség, hogy az egyik legnagyobb hibarátát (63,6%) éppen az állatanatómiai tankönyvekben találták a magyar biofizikusok.

A négylábú állatok elvileg hatféle lépéssorrendet használhatnának, a természetben azonban csak egy (BH-BE-JH-JE, ahol B a bal, J a jobb, H a hátsó, E az első lábra utal) fordul elő, mert ez a biomechanikailag legstabilabb járásmód. A mai művészek, grafikusok azonban nem sokat tanultak Muybridge fotósorozataiból és kutatásaiból, amelyekből 1887-ben kiderült, hogy a lovak természetes járása leírható a BH-BE-JH-JE sorozattal, vagyis a bal hátsó után a bal első, majd a jobb hátsó és a jobb első lábukat emelik. Az állatok számára azért fontos ez a sorrend, mert ez biztosítja számukra a legbiztonságosabb "talajfogást", illetve alátámasztást.

Elefánt ábrázolása a líbiai Tardrart Acacus mellett (LH - bal hátsó, RH - jobb hátsó, RF - jobb első, LF - bal első)

A mozgás jól leírható a súlypontvetülettel és a lábak által bezárt háromszögek viszonylagos elhelyezkedésével. A stabilitást, például a felborulás esélyének minimalizálását az szolgálja, ha a súlypont talajvetülete a lábak által bezárt háromszögek oldalaitól a lehető legtávolabb van. Az alátámasztási háromszögek és a súlypontvetület optimális viszonya pedig akkor áll elő, ha a négylábúak a BH-BE-JH-JE lépéskombinációt követik.

A kutatók ezek ismeretében a négylábúak járásának ezer képzőművészeti ábrázolását vizsgáltak meg. Kiderült, hogy a lascaux-i barlangban az ősemberek sokkal élethűbben rajzolták meg a lépéseket, mint ahogyan az Leonardo da Vinci egyik híres lórajzán látható. De egy ősi líbiai elefántábrázolás, egy Tadrart Acacus környéki sziklavéset is pontosabbnak bizonyult, mint egy modern angol szobrász, Anna Hyatt Huntington lovas szobra. Ugyanakkor például Győrfi Lajosnak a III. Sobieski János lengyel királyt ábrázoló, Párkányban (Szlovákia) látható lovas szobra helyesen mutatja a ló járását.