Elysée-szerződés: 50 éves a német-francia megbékélés

A hidegháborús szovjet fenyegetés árnyékában a nyugat-európai országoknak érdekükben állt, hogy rendezzék zavaros viszonyaikat. A német-francia megbékélést jelző Elysée-szerződés fél évszázada alapozta meg a két ország barátságát. Több évtizedes munkával sikerült elérni, hogy két nemzet megismerje és megkedvelje egymást.

Az 1963-as Elysée-szerződés aláírói igazi történelmi személyiségek voltak. Charles de Gaulle francia köztársasági elnök és Konrad Adenauer német kancellár a második világháború után Nyugat-Európa stabilitását alapozták meg, és döntő mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió elődszervezeteinek, így például a Közös Piacnak a működése zökkenőmentes legyen az EU kibővítéséig.

Charles de Gaulle francia elnök és Konrad Adenauer német kancellár találkozója 1962 nyarán Párizsban a szerződés előkészítése során

Az 1949-1963 között a német kancellári tisztet betöltő Adenauer francia szempontból is rendkívül érdekes karriert futott be. A náci hatalomátvétel előtt, 1933-ig Köln polgármestere volt, és a vesztes első világháború után igyekezett szülőföldjét, a Rajna-vidéket Poroszországtól függetleníteni. Valószínűleg téves az a hiedelem, hogy az általa közvetlenül az első világháború után javasolt "Nyugatnémet Köztársaságot" Franciaországhoz akarta volna csatolni. Mindazonáltal Adenauer Németországon, vagyis a német államszövetségen belül önálló, a porosz militarizmustól mentes tartományként képzelte el a Rajna-vidéket. Ugyanakkor a két világháború között voltak tényleges törekvések az akkor átmenetileg francia megszállás alatt álló terület Franciaországhoz csatolására. (A megszállás idején, Koblenzben született 1926-ban a későbbi francia elnök, Valéry Giscard d'Estaing is, aki a német-francia együttműködés talán legsikeresebb korszakát irányította a hetvenes évek második felében.)

Az európai együttműködés ösztönözte a német-francia viszony javulását

Az 1963-ban francia köztársasági elnökként az Elysée-szerződést aláíró de Gaulle számára sem voltak ismeretlenek a németek. Még a két világháború között, francia vezérkari tisztként ismerte fel a páncélosharcászat új tendenciáit. De Gaulle írásaira nem a francia tábornokok, hanem egy német tiszt, Heinz Guderian figyelt fel. (A tankok bevetése korábban önállóan történt, a javasolt újítások lényege az volt, hogy az önmagukban viszonylag sérülékeny páncélosokat lövészhadosztályokkal, tüzérséggel és légierővel kombinálva alkalmazzák. Ezt a francia hadvezetés elutasította végül, a németek viszont a Blitzkrieg során megvalósították a második világháborúban.) A de Gaulle művét németre fordító Guderian pedig később az egyik páncélos éket vezette 1940-ben Franciaország ellen, amely pár hét alatt összeomlott a Wehrmacht támadása következtében.

A második világháború után azonban gyökeresen megváltozott a franciák és a nyugatnémetek viszonya. A hidegháborús szovjet fenyegetés árnyékában alighanem Amerika érdekében is állt, hogy a nyugat-európai országok rendezzék vitás ügyeiket, és az együttműködésüket erősítsék. Ebben - és az Európai Unió elődszervezeteinek létrehozásában - nagy szerepet játszott a francia miniszterelnök és külügyminiszter, Robert Schuman. A luxemburgi német származású Schuman döntő érdemeket szerzett a "Montánunió" (Európai Szén- és Acélközösség), illetve a Közös Piacot és a későbbi Európai Uniót megalapozó 1957-es Római szerződés tető alá hozásában.

Az Elysée-szerződés

Így a francia-német együttműködés kezdetei a nyugat-európai egységtörekvésekkel fonódtak össze. Ez a folyamat a kétoldalú viszony szorosabbá válásához vezetett. 1963-ban az Elysée-szerződés aláírása jelképezte a német-francia kapcsolatok elmélyítését. Ez a megállapodás akár papíron is maradhatott volna, de mindkét ország vezetése - függetlenül az aktuális politikai irányzatoktól -, tartotta magát később az 1963-ban megfogalmazott elvekhez. Sőt folyamatosan bővítették a megállapodást. Így azóta közös kormányüléseket tartanak és rendszeressé váltak a francia elnökök és a német kancellárok csúcstalálkozói is. Erősítik a testvérvárosi kapcsolatokat, német tisztviselőket küldenek francia minisztériumokba dolgozni - és persze fordítva. Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete nem véletlenül idézte fel személyes élményét most kedden (az Elysée-szerződésre emlékezve a budapesti német iskolában), hogy milyen megrökönyödéssel fogadták egy alkalommal a francia delegációt, amelynek egyik - a német kormány által delegált - tagja németül beszélt a diplomáciai tárgyalásokon.

Konrad Adenauer és Charles de Gaulle (jobbra Georges Pompidou francia miniszterelnök) 1963. január 22-én aláírják az Elysée-szerződést Párizsban

Bár 1963-ban a két konzervatív politikus, de Gaulle és Adenauer tették meg az első lépéseket, utódaik a hetvenes években elmélyítették az együttműködést. Létrejött a német-francia közös dandár, elindult egy közös tévécsatorna, az Arte, és számos hasonló kezdeményezés történt a kapcsolatok erősítésére. Így például a diákcsere-programokban az elmúlt fél évszázad során több mint nyolcmillió tanuló látogatta meg a szomszédos országot, vett részt közös rendezvényeken. Ennek köszönhető, hogy a különböző közvélemény-kutatások szerint ma már a franciáknak például 75-85 százaléka gondolja úgy, hogy a németek a legszorosabb barátai és szövetségesei. (A németeknél valamivel kisebb ez az arány, 58 százalékuk gondolja a franciákat a legfontosabb partnernek.)

A legtökéletesebb összhang Bonn (ekkor még ez a város volt Nyugat-Németország fővárosa) és Párizs között talán éppen erre az időszakra, a hetvenes évekre esett. A német kancellár az évtized második felében Helmut Schmidt volt, a francia köztársasági elnök pedig Valéry Giscard d'Estaing. A szociáldemokrata Schmidt és a liberális Giscard d'Estaing kiválóan kijöttek egymással.

Az anyai ágon családfáját Nagy Károly frank császárig visszavezető, 1926-ban Németországban született Giscard d'Estaing a németek ellen harcolt a második világháborúban. Schmidt pedig a Wehrmacht, a német hadsereg tisztje volt ekkor, Leningrád ostromában is részt vett. Barátságuk köztársasági elnökként, illetve kancellárként rendkívüli módon, a legszemélyesebb titkokig eljutva mélyült el - akárcsak a két ország együttműködése például a pénzügyek terén. Így történhetett meg, hogy Giscard d'Estaing hozta nyilvánosságra Schmidt részben zsidó származását 1984-ben.

A monetáris unió előkészítése

Giscard és Schmidt voltak azok, akik az európai monetáris unióhoz vezető első lépéseket megtették, így az európai közös valuta, az euró elődjét, az ECU-t német-francia támogatással vezették be 1979. január elsején. Ők kezdeményezték az Európai Valutarendszer létrehozását is. Szintén ketten indítványozták a világgazdasági csúcstalálkozókat is, az akkor még csak G7-nek nevezett rendezvények megszervezését (ma már G20-ról beszélhetünk), amelyen a tőkés világ vezetői tárgyalhattak egymással.

A német-francia együttműködés azóta is tart - Mitterand elnök és Kohl kancellár, Jacques Chirac és Gerhard Schröder, illetve Angela Merkel és Nicolas Sarkozy idején is fennmaradt. Schröder és Chirac alkotta például az első francia-német csúcsvezető-párost, akik együtt emlékeztek meg az angolszász csapatok 1944-es normandiai partraszállásáról, ami a Wehrmacht kiszorítását eredményezte Franciaország területéről.

Angela Merkel és Francois Hollande

Jelenleg éppen a Maliban kialakult konfliktushelyzet kezelésében működik együtt Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök. Németország segíti Franciaország katonai beavatkozását az afrikai országban.

Példa lehet a francia-német együttműködés

Az Elysée-szerződés ötvenedik évfordulóján Berlinben szimbolikus események zajlottak: a német és a francia parlament együttes ülést tartott a Reichstagban. Tehát immár nemcsak a kormányok, hanem a törvényhozó testületek is közös tanácskozásra gyűltek össze.

Szerényebb körülmények között a két ország budapesti nagykövetei is megemlékeztek az Elysée-szerződésről kedden. A budapesti német iskola dísztermében a német nagykövet, Matei I. Hoffmann tökéletes franciasággal tartott beszédet, Roland Galharague francia nagykövet pedig szabadon váltogatva a nyelveket, németül, franciául és kicsit angolul is előadott. Mindketten hangsúlyozták, hogy a francia-német viszonyban sikerült meghaladni a korábbi problémákat, és a két ország együttműködésének célja a barátság ápolása és fenntartása, amin persze folyamatosan dolgozni kell. Hoffmann felidézte, hogy családjának tagjai a világháborúkban mindkét oldalon harcoltak, ezért személyesen is nagyon fontosnak tartotta a megbékélést.