Válogatott kínok közt pusztulnak a cirkuszi bolhák

Az űrhajóknál ötvenszer jobban gyorsuló, hatalmasakat ugró bolhákat régóta használják vásári mutatványokban. Kevesen tudják azonban, hogy a bolhacirkusz igazi állatkínzás: a fémhuzallal megkötözött állatok elpusztulásukig vergődnek, hogy bemutathassanak velük néhány egyszerű trükköt. Ezen az sem sokat szépít, hogy a fellépők egy része eleve döglött, az élőket pedig a saját vérével eteti a gazdájuk.

A bolhacirkuszok a 19. században váltak népszerű vásári mutatványokká, és a 20. század közepéig nagy sikerrel turnéztak. Még ma is akad belőlük néhány: a napokban számolt be a német sajtó az egyik leghíresebb bolhacirkusz "tragédiájáról" - halálra fagyott a társulat mintegy 300 tagja. A bolhacirkusz hallatán lélegzetelállító produkciókat bemutató idomított bolhák jelennek meg a szemünk előtt. A valóság sokkal lehangolóbb.

Az órásmesterek láncolták le a bolhákat

Elsőként az órásmesterek fogták hámba a bolhákat, így akarták szemléltetni jártasságukat a finom műveletek végzésében. Az első mester, akinek a nevét feljegyezték, Mark Scaliot volt, ő 1578-ban leláncolt egy bolhát egy tizenegy elemből összeállított lakattal, amelynek tömege a kulccsal együtt nem haladta meg a 64 milligrammot. 1742-ben a London Advertiser számolt be egy Boverick nevű óriásmesterről, aki egy bolhával miniatűr kocsit, egy másikkal hintót húzatott. Innen már csak egy lépés volt a vásári bolhacirkuszok megjelenése.

Egy bolhacirkusz berendezése

A bolhacirkuszok aranykora az 1830-as években jött el Angliában, amikor egy Bertolotto nevű ember megnyitotta Londonban a bolhakiállításait. A kiállításokon szerepeltek kártyázó, ruhákba öltöztetett, táncoló, kocsit húzó bolhák, sőt bolhazenekar is. A bolhacirkuszok később az Egyesült Államokban is rendszeres attrakciókká váltak a karneválokon és a cirkuszi előadások kísérőműsoraiként. Az 1950-es évek közepéig a New York-i Times Square-en is működött egy bolhacirkusz.

Korabeli kép William Heckler 1930-as években működő bolhacirkuszáról. A rajzokon felnagyítva láthatók a művészi produkciók

A bolhák sem szeretik beverni a fejüket

A bolhacirkuszosok mind büszkén hirdették és hirdetik, milyen sok munkát kell fektetni a rovarok idomításába. Bár a bolhákkal tényleg kell foglalkozni, mielőtt porondra léphetnének, idomításnak nevezni ezt a folyamatot erős túlzás.

Az állatokat először is szelektálják a szerint, mennyire ugrálósak. A "lustább" állatokból lesznek a különféle eszközöket - kocsikat, miniatűr ágyúkat, gyertyákat - húzó fellépők. Az élénkebb rovarokat is le lehet szoktatni az ugrálásról úgy, hogy viszonylag lapos, üveggel fedett dobozban tartják őket. Mivel a bolhák sem szeretik beverni a fejüket, előbb-utóbb megszokják, hogy egyre kisebbeket ugorjanak.

Ezután jön az "idomítás" kegyetlenebb része. Az állatokra régebben vékony arany- vagy - újabban - rézhuzalból hámot applikálnak, és ezzel kis kocsikhoz vagy más eszközökhöz, például botok végére vagy egyensúlyozásra alkalmas szerkezethez rögzítik őket. Innen csak akkor kerülnek le, ha elpusztultak. Még evéskor - rendszerint a mutatványos eteti őket a saját vérével - sem szabadulhatnak hámjukból.

Birk bolhacirkuszának reklámfilmjét nézve ízelítőt kapunk a mutatványokból

Kínjában vonaglott a bolhazenekar

A bolhák utálják bizonyos vegyületek, például a kámfor szagát, így ezek alkalmazásával is lehet befolyásolni a viselkedésüket. Például kámforral átitatott labdácskákat dobnak közéjük. A bolhák igyekeznek lábukkal ellökni a kellemetlen szagú golyót, így a labdarúgás illúziója jön létre.

A bolhák nagyon érzékenyek a hőre és a fényre is, így ezek használatával azt a látszatot lehet kelteni, hogy jól idomított előadóművészek. A múltbeli bolhazenekarok tagjait például valószínűleg odaragasztották a székeikhez, és az alulról melegített rovarok kínjukban úgy vonaglottak, mintha játszanának a miniatűr hangszereiken (lásd még a Mennyire érzik a fájdalmat az állatok című cikkünket).

Birk bolhacirkusza az Oktoberfesten

A fellépők egy része már döglött

Nem mindegyik bolhacirkusz használ élő bolhákat. Többük szereplőinek a jelentős része döglött. Ezeket a rovarokat oda lehet rögzíteni a cirkuszi rekvizítumokhoz, és mágnesek segítségével lehet mozgatni őket. Ez a mutatványok könnyebb kivitelezése mellett azzal az előnnyel is jár, hogy nem kell állandóan új bolhákat kiképezni és cserélni őket. A bolhák élettartama fogságban alig egy év, fellépési idejük pedig pár hónapra korlátozódik.

Napjainkban már kevésbé népszerűek a bolhacirkuszok, de azért akad néhány. Az egyik legismertebb bolhacirkusz tulajdonosa Robert Birk (akinek megfagytak a bolhái). Ő egyelőre rendszeresen fellép a müncheni Oktoberfesten, és másutt is turnézik. A honlapján több előadás videofelvételéből is képet kaphatunk, milyen egy bolhacirkusz. A tervek szerint az idén a miskolci majálison is fellép egy bolhacirkusz.

Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy ismeri a bolhacirkusz műfaját, de sajnos arra nincs lehetőség, hogy gerinctelen élőlények rendszeres védelmével, mentésével foglalkozzanak. A klasszikus állatvédelem - és az állatvédelmi törvény is - a gerinces állatokra (halak, kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök) koncentrál. A gerinctelen állatokhoz való helyes hozzáállás alapja a természet tisztelete, a természetvédelem céljainak elfogadása.

Miért alkalmasak a bolhák a cirkuszi előadásra?

- Egy bolha képes elhúzni saját súlyának 160 000-szeresét.
- A bolha több mint 150-szer magasabbra tud ugrani a saját méreténél. Ha egy ember ekkorát tudna ugrani, átugorná a Szent Pál-székesegyházat.
- Ugrásnál a bolha 50-szer jobban gyorsul, mint az űrrepülőgép.
- Egy bolha 30 000-szer is képes ugrani megállás nélkül.
- A bolhák képesek váltogatni az ugrásuk irányát.