Egy ország ne verje a mellét balsorssal

Magyarország - minden ellenkező nézet dacára - Szent István óta a Nyugathoz tartozik. A tragédia az, hogy ez a Nyugat "néha felszabadított, de gyakran cserbenhagyott: inspirált, de nem segített". John Lukacs magyar származású amerikai történésszel beszélgettünk.

"Adolf Hitler olyannyira hiú volt, hogy csináltatott egy nagybetűs írógépet, és azzal gépeltette a szövegeit, hogy ne kelljen szemüveget viselnie beszédeihez" - így kezdte előadását John Lukacs Budapesten május 22-én, majd hozzáfűzte: ő maga ebben sem hasonlít Hitlerhez, neki nincs ilyen írógépe. Azzal a 89 éves professzor előhúzta zsebéből szemüvegét, és megkezdte előadásának fölolvasását. A zsúfolásig megtelt Gólyavárban még kivetítőket is be kellett vetni, ami jól jelzi a hatalmas érdeklődést.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Hozzászólások a magyar történelemhez

John Lukacs két előadást tartott májusban Magyarországon, "Hozzászólások a legújabb kori magyar történelemhez" címmel. Nem nagy ívű okfejtéseket hallhattunk, hanem több fontos, néhány lényeges szempontból világosan kifejtett gondolatot, amelyek a magyar történelem alapkérdéseiben foglaltak állást.

Első előadásban a professzor határozottan hitet tett amellett, hogy - minden ellenkező nézet dacára - Magyarország története kezdetétől, Szent István választásától fogva a Nyugathoz tartozik. Szerinte tragédia, hogy ez a Nyugat "néha felszabadított, de gyakran cserbenhagyott: inspirált, de nem segített." A sokat vitatott kiegyezés korát is ebben az összefüggésben értékeli pozitívan, hiszen ekkor sikerült valamennyire fölzárkóznunk a Nyugathoz, noha szerinte túlzás volna aranykorként emlegetni a dualizmus korát.

A második előadás első hozzászólása az úgynevezett "zsidókérdéshez" kapcsolódott. Lukacs elkülönítette a judeofóbiát, ami elsősorban a már Krisztus halálát követően létező, vallási alapú zsidóellenességet jelentette, és az antiszemitizmust, ami pedig az asszimilált, olykor kikeresztelkedett zsidóság ellen irányult. A kétféle zsidóellenesség közötti átmenet a századforduló táján, az első világháború előestéjén következett be szerinte, hogy aztán a két háború közötti időben fejlődjön tovább. Az antiszemitizmus tehát nem az első világháború következménye volt.

A két világháború közötti időszak kapcsán megjegyezte: igazából "két jobboldal" állt szemben egymással ebben a korszakban Magyarországon, a harmincas évek végére a mérsékelt baloldal ugyanis lényegében megszűnt. A két jobboldal kutatását is a jövő történészeinek feladatává tette John Lukacs, aki Horthy Miklós kormányzót nem tartja olyan jelentős történelmi személyiségnek, mint a korszak több kelet-európai vezetőjét, a lengyel Pilsudskit, a finn Mannerheimet, vagy a török Kemalt.

Ezután a második világháborúra és annak következményeire tért ki: a 20. század legnagyobb hatású forradalmi mozgalma a nemzeti szocializmus, legjelentősebb forradalmára pedig Adolf Hitler volt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a nácizmus bukásakor sokan lettek öngyilkosok, míg a kommunizmus bukásakor ilyesmiről nem hallott.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Magyarország háborút követő sorsát illetően pedig meghatározóbbnak tartja az orosz hatalmi uralom hangsúlyozását, mint a kommunizmus jelentőségét, hiszen a meghatározó az orosz nagyhatalmi érdek volt, nem pedig az oroszok nélkül csekély erejű kommunista párt. Az országot szerinte a Nyugat nem dobta oda Sztálinnak, hiszen odadobni csak olyasvalamit lehet, amivel már rendelkezik - a nyugati hatalmak pedig soha nem voltak jelen a térségben. Előadását személyes barátjának, Varga Bélának az első szabad országgyűlés 1990. évi megnyitásakor elhangzott beszédéből vett idézetekkel zárta, köztük ezzel: "hibáinkért most mi egyedül vagyunk és leszünk felelősek."

Egy ország ne verje a mellét a balsorssal

Második előadása után John Lukács rövid interjút adott az [origo]-nak.

Manapság sokan tagadják a nagy személyiségek történelemformáló szerepét. Ön szerint milyen szerepet játszik a történelem alakulásában a döntéseket meghozó egyes ember?

A személyiség szerepét megkérdőjelező metodológia ma is létezik, ám, hála Istennek, már hanyatlásnak indult. Abban, hogy a történelemben nem az ember a lényeges, hanem a társadalom, a közgazdaság, természetesen van valami igazság, de ez túl kevés. Például egyetlenegy ember akarta második világháborút, ez Hitler volt. Ő indította a háborút.

Előadásában nagy hangsúlyt helyezett a Kelet és a Nyugat ellentétére. Ön szerint hol van Magyarország helye a Kelet és a Nyugat között?

Nagyon kevés olyan szent van, aki egyben országalapító is. Voltak nagy nemzeti hősök, Jeanne d'Arc, Szent Patrik, de olyan szent, aki országot is alapított, kevés. Szent István elhatározta, hogy mi a Nyugathoz tartozunk. Ez nem csak a vallás miatt volt fontos. És nem volt könnyű választás, mert nagyon udvaroltak neki a bizánciak, és a bizánciak erősen hatottak Magyarországra. Úgyszintén nagyon kevesen gondolnak arra, hogy a 11. században a pápaságnak nem volt jó a renoméja. A német-római császár kiűzette a pápát Rómából, aztán elment hozzá bocsánatot kérni. István egy római keresztény nőt vett feleségül, noha fölajánlották neki a bizánci császár unokahúgát is.

Történelmünk során végig a Nyugathoz volt közelebb az ország?

Hosszú távon igen. A leginkább a kiegyezés korára volt ez jellemző, a jelentős kulturális fölemelkedés idején. A nagy magyar írók még csak nem is a német, hanem a francia kultúrából merítették az ihletet. És ez a magyar tragédia, mert a politikai földrajz miatt a nyugat nekünk sokat segíteni nem tudott. Se Franciaország, se Anglia, mert túl messze van.

Ön szerint a magyar történelem valóban különlegesen balsorsú, mint azt sokan gondolják?

Egy ország lakossága ne verje a mellét a balsorssal; más olyan Himnuszt pedig nem tudok, ami olyan pesszimista, mint a magyar himnusz. Sajnos erre a pesszimizmusra van egy magyar hajlam. Ráadásul bizonyos mértékig mi is hozzájárultunk a saját balsorsunkhoz.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Elképzelhető, hogy történelmünk régi problémáira egyszer majd megoldást találunk?

Tessék arra gondolni, hogy sem a magánéletben, sem egy ország életében nincsenek megoldások. Túléljük és átéljük. És szerintem ez ugyanúgy van egy szülő és egy gyermek, egy férj és egy feleség viszonyában. Nincs megoldás, mert a megoldás az csupán egy matematikai képlet, noha sokan mondják magukról, hogy "én megoldanám."

Kit tekinthetünk esetleg követendő mintának?

Talán a finneket. Kis ország, és olyan keményen harcoltak, hogy Sztálin is elismerte őket, nem foglalta el Finnországot. Mondok erről egy Sztálin-történetet, amire van forrás is. A finnek 1944 kora őszén fegyverszüneti tárgyalásokat folytattak a szovjetekkel. A finn küldöttségben volt egy tábornok, aki nem viselte az egyenruháját. Sztálin megkérdezte tőle: miért nem visel uniformist, amikor a maguké az egyik legkitűnőbb kis hadsereg?

Végül hadd idézzem azt a mondást, amit állandóan szoktam. Az emberi életre vonatkozik. 'Az Isten görbe vonalakkal ír egyenesen.' A végén visszanézünk, és ennek így kellett lennie...

"Amerikában élő, angol nyelven író, magyar katolikus történész. 1924. január 31-én született Budapesten. Nyolcéves korában szülei elváltak, ezután édesanyjával és nevelőapjával Budapesten élt. Húszévesen, a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem szakos hallgatójaként választotta a történetírói hivatást, amelyet végül az Egyesült Államokban teljesített ki, miután 1946-ban emigrált Magyarországról. Vidéken, Pennsylvaniában teremtett magának családot, otthont, egzisztenciát, s csaknem hatvan éve ugyanazon a helyen, ugyanazon a birtokon él. 1947-től 1994-ig a Chestnut Hill College történelemprofesszora volt, de vendégelőadóként más egyetemeken (...) is oktatott. Fő kutatási területe a XX. század, illetve a II. világháború, Churchill és Hitler történelmi párviadala, a demokrácia és a populizmus viszonya, illetve a történetfilozófia kérdései.

(John Lukacs életútja az előadások szövegét tartalmazó füzet belső borítóján.)