Egyszerűen megszűnt a magyar állam

Kevés olyan pillanat van a magyar történelemben, amelyről elmondható, hogy lényegében a magyar állam megszűnéséhez vezetett. Még a magyar állam főtisztviselőinek, királyának és hadseregének totális pusztulását hozó mohácsi csata sem volt olyan katasztrofális hatással az államszervezet működésére, mint 1944-1945 fordulója. 1945 elején lényegében nem létezett állam: a régi az utolsókat rúgta, az új éppen csak születőben volt.

A vég kezdete

1944 szeptemberének végén a szovjet hadsereg elérte a mai Magyarország határait. Megkezdődtek a hadműveletek, amelyek eredményeként 1945. április közepére a Vörös Hadsereg kiűzte Magyarország területéről a Wehrmacht alakulatait. Ez a folyamat nem csupán a megszálló hadseregek cseréjét és az ország anyagi javainak pusztulását jelentette, hanem a magyar állam és közigazgatás teljes szétesését, majd újjászervezésének kezdetét is.

A Vörös Hadsereg érkezésekor a magyar államigazgatás lényegében a Horthy-korszakban megszokott módon működött. A kormányzó a helyén volt, a kormány, a minisztériumok és az 1939-ben megválasztott országgyűlés a korábbi évtizedek rutinjának megfelelően végezte munkáját. Egyetlen fontos változás történt, ez azonban éppen a lényeget érintette: 1944. március 19. óta az országban állomásoztak a német csapatok, így a magyar kormány és közigazgatás nagyon sok esetben Edmund Veesenmayer birodalmi követ és teljhatalmú megbízott utasításait, kéréseit hajtotta végre, beleértve a vidéki zsidóság deportálását, valamint számos képviselő, politikus letartóztatását, illegalitásba kényszerítését. Mindez a magyar állam szervezetének fölépítését mélyrehatóbban nem érintette.

Az állam szétesése felé vezető első lépés 1944. október 15-16-án történt. Ezen a napon Horthy Miklós kormányzó és köre kísérletet tett arra, hogy Magyarország kilépjen a háborúból, és szembeforduljon Németországgal. A kudarcba fulladt kiugrás következtében Horthy kormányzót a németek arra kényszerítették, hogy a Nyilaskeresztes Párt vezérét, Szálasi Ferencet bízza meg a kormány megalakításával. Ezzel egyidejűleg Horthy "visszavonult az államügyek intézésétől", és német "védőőrizet" alá került.

Szálasi Ferenc a Sándor-palotába érkezik (1944. október) Forrás: Wikipedia/Bundesarchiv

Szálasi Ferenccel a már a harmincas évek vége óta működő Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom került hatalomra. Ám Szálasiban még a németek sem bíztak: ő már márciusban, a bevonuláskor szívesen kezébe vette volna a hatalmat, de a németek inkább a berlini követként általuk jól ismert Sztójay Dömét választották. 1944 októberében is csupán rendkívül korlátozott cselekvési szabadsággal engedték Szálasit hatalomra jutni; katonai kérdésekben semmilyen mozgástere nem volt a nyilasvezérnek.

A magyar Führer

Az állam bomlása azzal indult, hogy október 16-án Szálasi nem csupán miniszterelnök lett, hanem törvénytelenül a kormányzói, vagyis az államfői jogokat is gyakorolni kezdte: például minisztereket nevezett ki. Állítása szerint Horthy bízta meg ezzel szóban, noha arra még magának a kormányzónak sem volt joga, hogy a hatalmát bárkire átruházza, különösen nem szóbeli megállapodás alapján.

A nyilasok igyekeztek a törvényesség látszatát fönntartani, ezért a kormányzói szék megüresedésére vonatkozó törvényeknek megfelelően összehívták az országtanácsot, amely megtette a további lépéseket. Egyedül Serédi Jusztinián esztergomi érsek tiltakozott, a többi résztvevő - például a parlament két házának elnökei - törvényesnek ismerte el a hatalomátvételt.

1944. november elején összehívták az országgyűlést is, amely törvényt fogadott el Szálasi államfővé választásáról: a parlament a nyilaspárt vezérét ideiglenes államfővé nyilvánította, tisztségét pedig "nemzetvezető" megnevezéssel összevonta a miniszterelnökével. Ez hasonló volt a német példához: Hitler is egyszerre volt állam- és kormányfő. Jellemző, hogy a parlamentnek nagyjából a harmada volt jelen, mert a képviselők jelentős része már bujkált vagy börtönben volt.

Ezekkel az eseményekkel kezdődött a magyar államszervezet haláltusája, hiszen a törvényesség látszólagos fenntartása valójában az állam intézményeinek kiüresedését hozta magával. A szétesést csak fokozta, hogy a hatalomátvétel alsóbb szinten is megtörtént: a városokban, községekben is a nyilasok kezébe került a hatalom gyakorlása.

Magyarország fővárosa: Sopron és Kőszeg

A nyilasuralom ekkor már messze nem terjedt ki az ország egészére. A Vörös Hadsereg előrenyomulása folytán 1944 utolsó hónapjaiban az ország keleti részéről egyre nagyobb mértékben szorultak ki a német csapatok. A fenyegető előrenyomulás hatására a Szálasi-kormány fölgyorsította az ország keleti részének kiürítésére már az októberi puccs előtt megkezdett előkészületeket.

Szálasi először a Vörös Hadsereg által fenyegetett keleti országrészek teljes evakuálását szerette volna elérni, ez azonban a realitásokhoz egyébként nem ragaszkodó nyilasok számára is képtelenségnek tűnt. A kiürítés így szűkebb körű lett: a novemberben megfogalmazott rendeletek szerint a közalkalmazottaknak, a nyilas párttagoknak, a katonai és munkaszolgálatra alkalmas személyeknek, a tudósoknak, tanároknak és más hasonló kategóriáknak tették kötelezővé az áttelepülést a nyugati országrészbe.

Az áttelepülés ellen több helyen tiltakozás bontakozott ki. A közigazgatási vezetők döntő többsége azonban elhagyta hivatali körzetét, mert a propaganda hatására rettegtek a szovjet megszállástól. A szétesést csak fokozták az evakuálásért felelős kormánybiztosok vitái az egymást átfedő hatáskörök miatt, valamint a nyilasterror és a hadseregek ki- és bejövetele okozta káosz.

Budapest és a központi kormányszervek evakuálását a németek kezdetben nem támogatták, hiszen megítélésük szerint fölöslegesen vette volna el a vasúti kapacitást a hadsereg elől, a gyárak és egyéb értékek elszállítására viszont örömmel adtak vagonokat. Végül Szálasi többszöri kifejezett kérésére november közepén Veesenmayer engedélyt adott a központi kormányzat Sopronba és Kőszegre telepítésére. Ezt nevezték a honfoglalás korából fölelevenített szóval Gyepű II.-nek; a Gyepű I. Szálasinak a Bakonyban berendezni tervezett bunkerét jelölte, a Gyepű III. pedig az ország teljes szovjet megszállása esetén Németországot.

Gyepű II. - a Szálasi-bunker lejárata Forrás: Wikipedia

A miniszterelnökség központja Kőszeg lett, az igencsak csonka országgyűlésé pedig Sopron. Megfelelő működésről természetesen szó sem lehetett, az iratok és a hivatalnokok nagy része az ostromlott Budapesten maradt. Az államszervezet ekkor már lényegében működésképtelen volt, hiszen a nyugati határszél városai nem voltak képesek befogadni és működtetni a magyar állam központi apparátusát.

A hivataloknak leginkább a nyilas párt terveinek kidolgozása, gyakorlatba ültetése adott feladatot. Ezek a tervek 1945 január-februárjában erősen tragikomikusnak tűntek. 1944 decemberében kezdték el szervezni az egész nemzetet 14 rendbe besoroló Dolgozó Nemzet Hivatásrendjét - határidő: 1945. május 1. -, elbírálták a Budapest helyreállítására kiírt 1 millió pengős tervpályázatot, vagy éppen kidolgozták a Szálasi országjárásának állomásain a közigazgatás és a lakosság viselkedését szabályozó terjedelmes utasítást... Ekkor a nyilasok uralma már csupán az ország legnyugatibb megyéire terjedt ki, keleten már a Vörös Hadsereg volt az úr.

1945. március végén aztán a központi kormányszervek - vagy legalábbis ami megmaradt belőlük - továbbindultak a Gyepű III-ra, vagyis az akkor Németországhoz tartozó Ausztria területére. Március legvégén a kormány és maga Szálasi is elhagyta Magyarországot. Németországban sok inzultus érte őket, Szöllősi Jenő nyilas miniszterelnök-helyettest és kíséretét például német katonák fosztották ki.

Újrakezdés szinte nulláról

A német összeomlás előestéjén senki sem törődött a kóborló magyar hivatalokkal és vezetőikkel. A Szálasi-kormány még Ausztriában is úgy tett, mintha egy országot irányítana. Rendszeresen ülésezett, az utolsó megbeszélését 1945. május 1-jén délelőtt tartotta: Szálasi arról beszélt, hogy szerinte a háborúban az igazi fordulat 1946-ban várható. Ekkor Magyarországon már három hete béke és szovjet megszállás volt.

A központi kormányzat hivatalnokai szétszóródtak Németországban, sokan soha nem tértek haza Magyarországra, az iratanyag a többszöri kiürítések alkalmával, vagy éppen Budapest ostromakor károsodott, a minisztériumoknak és hivataloknak otthont adó épületek jelentős része megsemmisült.

Se épület, se szakember, se iratok. Innen kellett újraszerveznie a magyar állam működését az 1944 decemberében Debrecenben megalakult Ideiglenes Kormánynak. Trianonban az ezeréves magyar állam határai szűntek meg, 1944-45 fordulóján pedig az ezeréves állam közigazgatásával és államgépezetével is ez történt.