Az erszényesek egy csoportjáról régóta tudják, hogy a hímek élete szexuális öngyilkossággal ér véget. Az okokat illetően több elképzelés is született, például egyesek azt feltételezték, a hímek azért áldozzák fel magukat, hogy több élelem jusson az utódoknak. Mások azt gyanították, hogy a felelős egy veszélyes mutáció lehet, ami párzás után halált okoz. Egy friss elmélet szerint azonban nemes egyszerűséggel a fáradtságba pusztulnak bele az állatok.
A Dasyuridae családba tartozó néhány apró, egérszerű erszényesnél őrült harc folyik a nőstényekért. Ezeknek az Ausztráliában élő fajoknak az előfordulási helyein a táplálékul szolgáló rovarok csupán rövid ideig találhatók meg nagy számban, és az erszényesek szaporodási időszaka ehhez igazodik. Bizonyos fajok esetében ez évente csupán néhány napot jelent.
A nőstények ilyenkor válogatás nélkül párzanak, így a hímek között még nagyobb a verseny. Ráadásul ezeknél a fajoknál a párzás időtartama rendkívüli módon megnőtt, és akár 9 órán át is eltarthat, derül ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmányból. Nem csoda tehát, ha a hímek a végére szó szerint kipurcannak. A hirtelen halálért cserébe a természet az átlagosnál nagyobb herékkel látta el ezeket az állatokat.