Mit változtatott a világon Kennedy?

Ötven éve, hogy John F. Kennedy, az Egyesült Államok 35. elnöke merénylet áldozata lett. A tragikusan korai, rejtélyes halál ma is élénken foglalkoztatja a közvéleményt, Kennedy politikusi teljesítményéről viszont kevesebb szó esik. Mit változtatott Kennedy a világon és Amerikán elnöksége 2 éve és 10 hónapja alatt?

Az amerikaiak közismerten szeretik a különféle listákat. Különösen népszerűek azok a rangsorok, amelyek elnökeiket állítják sorba, politikusi teljesítményük alapján. A történészek listájának élén jellemzően George Washington, Franklin Roosevelt és Abraham Lincoln áll. John F. Kennedy, noha életműve befejezetlen maradt, rendszerint az első 10-12 elnök között végez. A közvélemény-kutatások alapján készült listákon viszont az első négyben van: egy 2000-ben végzett kutatás Lincoln mögött a 2., egy 2005-ös felmérés pedig Lincoln, Reagan és Roosevelt mögött a 4. helyre tette. A közvélemény tehát összességében többre tartja Kennedy elnökségét, mint a szakértők.

Az amerikaiak között ma sincs egyetértés Kennedy megítélését illetően. Jill Abramson, a New York Times szerkesztője azon kesereg október végén megjelent cikkében, hogy Kennedy mind a mai napig nem találta meg a maga igazi életrajzíróját, hiszen még maguk az amerikaiak sem látják igazi elnöki arcélét: van, aki csak üres playboynak, az első médiaelnöknek tartja, mások legfeljebb inspiráló erejű jelképnek, megint mások pedig jelentős, a századot valóban formáló víziót álmodó és megvalósító politikusnak.

John F. Kennedy 1963-ban Forrás: The White House/Cecil Stoughton

Világos ítélet tehát nincs, az emlékezet viszont élénken őrzi az elnök alakját. Személye több tényező miatt is különleges: ő volt megválasztásakor a legfiatalabb elnök, ő volt az első katolikus, ráadásul ő volt az, aki az első televízióban közvetített elnökjelölti vitának köszönhette hivatalát. Ízléséről és szépségéről ismert felesége, Jackie Kennedy éppúgy híressé vált, mint az amerikai politikában évtizedeken át döntő szerepet játszó Kennedy-család. Beszédeinek ismertté vált mondatait sokan ismerik, még ha szerzőt esetleg nem is tudnak a híressé vált mondatokhoz kapcsolni.

Út az elnökséghez

John F. Kennedy Amerika egyik legbefolyásosabb családjába, a kiváló kapcsolatokkal és jelentős vagyonnal rendelkező Kennedy-dinasztiába született. Apja, Joseph P. Kennedy a második világháború előestéjén az USA londoni nagykövete volt, ahová John is elkísérte édesapját, így már ifjúkorában is a legelőkelőbb körökben mozgott. Karrierjét viszont erősen befolyásolta, hogy édesapja John bátyját, ifjabb Joseph Kennedyt szánta politikai pályára: az ambícióban nem szűkölködő apa elnököt akart csinálni legidősebb fiából. John Kennedyt ráadásul fiatal kora óta komoly betegségek gyötörték, amelyek később elnökségére is erősen kihatottak.

John F. Kennedy 1942-ben Forrás: Frank Turgeon Jr.

A Harvardon diplomát szerző, tehetséges John közéleti pályája akkor indult el, amikor a légierőnél szolgáló bátyja 1944-ben Angliában egy baleset eredményeként lezuhant gépével. Bátyja halálát követően John lett a trónörökös, Joseph Kennedy pedig minden energiáját második fia politikai pályájának elindításába fektette. John 1946-ban, mindössze 29 évesen a washingtoni Kongresszus képviselőházának demokrata tagja lett, amit 1952-ben szenátusi tagsággal váltott fel. 1953-ban megnősült, majd az évtized további időszakát karrierje építésére fordította: szenátori munkája mellett könyveket jelentett meg, még film is készült egy munkanapjáról. Neve már 1956-ban fölmerült demokrata párti alelnökjelöltként.

1960 januárjában aztán megindította elnöki kampányát, 1960. július 13-án pedig a demokrata párt jelöltállító konvenciója a párt elnökjelöltjévé választotta. Ezt követően kemény kampány következett: a republikánus ellenfél az 1968-ban elnökké választott Richard Nixon, a távozó Dwight D. Eisenhower alelnöke volt. A 20. század egyik legszorosabb választási eredményében szerepet játszott az első választási tévévita is: a nyúzott és fáradt Nixon a tévénézők szemében egyértelműen alulmaradt az egészségesnek tűnő és jó megjelenésű, dinamikus Kennedyvel szemben. A rádióhallgatók viszont Nixont tartották jobbnak, vagy legalábbis egyformán jónak tűnt számukra mindkét jelölt.

Kennedy (bal oldalon) és Nixon az amerikai történelem első elnökjelölti televíziós vitáján 1960-ban Forrás: Wikimedia Commons

A külpolitika útvesztőjében

Amikor Kennedy 1961. január 21-én letette az elnöki esküt, igazi generációváltás történt Amerika élén: a hatalomból távozott a 71 éves republikánus Eisenhower, a második világháború hőse, a helyébe pedig a mindössze 44 éves demokrata Kennedy került. Nagy célokkal lépett hivatalába: New Frontier, vagyis Új határ nevű programja a szociális rendszer és az állampolgári jogok bővítését, továbbá a szegénység elleni küzdelmet ígérte; programja a Roosevelt-féle a New Deal céljaihoz volt kapcsolható.

Kennedy elnöksége azonban mégsem az országot alapvetően megváltoztató belpolitikai programokról lett nevezetes. Sokkal inkább emlékezetesek az ő idejében bekövetkezett hidegháborús események, amelyek során az elnök nagy sikereket és kudarcokat egyaránt elkönyvelhetett. A külpolitika középpontjában a Szovjetunióval a világ szinte minden táján folytatott hidegháborús küzdelem állt.

A harc egyik legfontosabb színtere Kuba volt, ahol az ötvenes évék végén a Castro vezette kommunisták szerezték meg a hatalmat. Ez félelemmel töltötte el az amerikaiakat, hiszen a nagy ellenfél az USA közvetlen közelébe került. Ennek a problémának megoldására született a még Eisenhowertől örökölt terv, ami végül a Kennedy-kormányzat egyik legnagyobb kudarca lett. 1961 áprilisában 1500, amerikaiak által kiképzett kubait tettek partra a kubai Disznó-öbölben, feladatuk a Castro-rendszer megdöntése lett volna. A támadókat azonban foglyul ejtették, és Amerika csak jelentős anyagi támogatás fejében szabadíthatta ki az életben maradottakat.

A Disznó-öbölnél sokkal jobban kezelte Kennedy a másik Kubával kapcsolatos krízist: 1962 októberében a kubai rakétaválság végül békés, az amerikaiak számára kedvező megoldással ért véget. Egy amerikai kémrepülő ugyanis fölfedezte, hogy a szovjetek olyan rakétákat telepítenek Kubában, amelyekkel elérhető az Egyesült Államok. A vitában, ahol a Kennedy-adminisztráció a válaszlehetőségeket mérlegelte, fölmerült a bombázás lehetősége is, ám Kennedy végül a tengeri blokádot választotta. A világ ugyan közel került az atomháborúhoz, ám a szovjetek végül meghátráltak, és megalkudtak az amerikaiakkal, aminek eredményeként végül kivonták a rakétákat Kubából, cserébe pedig az USA megígérte, hogy nem támadja meg Kubát, titokban pedig megkezdte törökországi rakétáinak kivonását.

Kennedy és felesége, Jackie Kennedy a beavatási ceremónia utáni gálán Forrás: White House Photographs

Az amerikai kormány természetesen a világ más pontjain is szerepet játszott: Kennedy kormányzása alatt fokozódott az USA aktivitása Vietnámban, noha a dallasi merényletig az elnök még nem hozott döntést arról, milyen mértékben szükséges bekapcsolódni a konfliktusba. Maradandó emlékűek az elnök szimbolikus föllépései: Berlinben mondott beszédének kulcsmondatát – „Ich bin ein Berliner” – azóta is számtalanszor idézték. Jelentős lépés volt a nukleáris leszerelésekről folytatott tárgyalások megkezdése és a fejlődő országokat segítő békehadtest (Peace Corps) fölállítása is, amihez sok ezer amerikai csatlakozott.

Új határok

Kennedy belpolitikai programja a kezdetektől fogva nehézségekbe ütközött. Ennek oka egyrészt az amerikai alkotmány által létrehozott politikai rendszerben rejlik: az elnöknek jóval nagyobb a mozgástere a külpolitikában, mint a törvényhozásban. Kennedynek a déli államokból érkező konzervatív demokraták és a republikánusok által uralt Kongresszussal kellett szembenéznie, így progresszív tervei komoly akadályokba ütköztek a törvényhozásban.

Nem sikerült valódi szövetségi támogatást szereznie az alsó- és középfokú oktatásra, miként a társadalombiztosítás szélesítésében sem sikerült áttörést elérnie. Legnagyobb reformjait nem tudta végigvinni, elnöksége alatt mégis több törvény született a kongresszusban, mint Roosevelt óta bármikor, noha a törvények az eredeti elképzelésekhez képest csak kisebb előrelépést jelentettek.

Kennedy 1962-ben egy sajtótájékoztatón Forrás: Abbie Rowe

Elnöksége talán legfontosabb belpolitikai eseménysora a feketék és más kisebbségek jogegyenlőségért indított mozgalmának kibontakozása volt, amihez Kennedy kezdetben ellentmondásosan viszonyult. Noha egyetértett céljaikkal, eszközeiket radikálisnak, az általuk követelt tempót túl gyorsnak találta. Attól félt, hogy a Kongresszus déli fehér képviselői, akik a demokrata párt jelentős bázisát adták, akadályozni fogják a polgárjogi célok megvalósulását. Az apró lépések politikáját képviselte, ezért népszerűsége csökkenésnek indult az emberjogi mozgalmak körében.

A fordulat aztán az erőszak növekedése miatt 1963 júniusában következett be: televíziós beszédben jelentette be, hogy általános emberjogi törvényt kezdeményez a Kongresszusban. Másnap a törvényhozási többség máris elbuktatta az elnök egy másik, fontos kezdeményezését, jelezve ezzel viszonyulását az új törvényjavaslathoz is. Az emberjogi törvényt végül Kennedy utódja, Johnson elnöksége alatt fogadták el 1964-ben.

Kennedy elnökségéhez fűződik az űrprogram beindítása is. Az Apollo-programot még az Eisenhower-kormányzat kezdeményezte, ám a kiteljesedése és a finanszírozásról szóló döntés Kennedy nevéhez köthető. Nem sokkal beiktatása után, 1961. május 25-én a Kongresszus két háza előtt tűzte ki azt a célt, hogy még „az évtized vége előtt” embert kell juttatni a Holdra és onnan biztonságosan vissza is kell hozni. A horribilis összegbe kerülő programot végül sikeresen véghezvitték, megelőzve a Szovjetuniót az űrversenyben.

A mérleg

Kennedy elnöksége 1963. november 22-én torzóban maradt. Kormányzásának főbb céljait jelentős részben utódja, Johnson valósította meg: a polgárjogok törvénybe iktatása mellett az ő nevéhez kötődik a társadalombiztosítás megerősítése is. Ugyanakkor Johnson az, akinek elnöksége alatt Amerika szerepvállalása drasztikus méreteket öltött Vietnámban.

Kennedy tehát sok fontos belpolitikai folyamatot indított el, amelyek aztán utódai kezén teljesedtek ki, külpolitikájában pedig keményen tárgyalt a szovjetekkel, ugyanakkor kereste a megbékélés lehetséges útjait is.

Egyértelműen nagy eredmények híján miért olyan népszerű máig Kennedy? Elnökségére sok amerikai máig úgy tekint, mint egy korszakra, ami képes volt inspirálni Amerikát és új irányokat mutatni. Korai halála megakadályozta, hogy személye elhasználódjon a mindenkit felőrlő washingtoni politikában, így a körötte kialakult kultuszt csak tovább erősítette a Dallasban bekövetkezett merénylet. A halála után napvilágra került információk – így a számtalan szeretőjéről szóló történetek és a munkabírását erősen befolyásoló egészségügyi problémái – sem tudtak ártani tökéletesre formált arculatának.

Kennedy, 1963-ban a Fehér Házban gyermekeivel Forrás: The White House/Cecil Stoughton