A borneói vörösmacskát (Pardofelis badia) korábban mindössze néhány alkalommal sikerült lefényképezni, de most minden eddiginél több felvételt készítettek róla egy korábban nem vizsgált borneói erdőben. A Londoni Zoológiai Társaság és a londoni Imperial College kutatói a ritka macskán kívül négy másik macskafélét is lekaptak egy olyan területen, ahol az intenzív fakitermelés miatt nem is számítottak ezekre az állatokra.
A Borneói szigetén honos borneói vörösmacskáról nagyon keveset tudni, mostanáig mindössze néhány példányt tudtak alaposabban tanulmányozni a kutatók. Mogyorószínűek, a testhosszuk 50–70 centiméter között változik, a farkuk pedig nagyon hosszú, akár 40 centis is lehet. Éjszakai életmódot folytatnak, de a táplálkozási és szaporodási szokásaikról nem tudni semmit. Egy 2007-es becslés szerint 2500 példányuk élhetett akkoriban, ám a fakitermelés miatt 2020-ra 20 százalékos populációcsökkenést jósoltak a kutatók.
A borneói vörösmacskán kívül borneói ködfoltos párducot, bengáli törpemacskát, laposfejű macskát és márványfoltos macskát is fényképeztek a kutatók. Korábban mindössze három olyan erdős területet ismertek Borneón, ahol ez az öt faj együttesen előfordult. Mindegyik nagyon fontos alkotóeleme az erdei ökoszisztémának, és nagyon sokféle állat ragadozói. A bengáli törpemacska kivételével mindegyik faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség veszélyeztetett fajokat tartalmazó vörös listáján.