A biztonsági rendszerek miatt jobb az orosz reaktor a konkurens cégek reaktorainál – állította tavaly áprilisban Gyenyisz Kolcsinszkij, a szentpétervári Atomenergiaprojekt iroda főmérnöke. Ekkor még megvolt annak a lehetősége, hogy a magyar kormány nemzetközi pályázaton választja ki a paksi bővítés beszállítóját. Azóta eldőlt, hogy az orosz szállító kapja a bővítést, és minden valószínűség szerint abból a reaktortípusból kerül kettő Magyarországra, amelyről Kolcsinszkij beszélt. A biztonsági berendezések listáját áttekintve azonban kiderül, hogy ilyen biztonságnövelő fejlesztések hiányában gyakorlatilag nem is lehetne új atomerőművet építeni az Európai Unióban, és a konkurencia gyártotta típusok is rendelkeznek hasonlókkal.
Oroszország teljes atomenergia-kutatási, -tervezési és kivitelezési kapacitását egy cégekből, kutatóintézetekből, tervezőirodákból és állami hatóságokból álló mamutintézmény, a Roszatom fogja össze. Paksra a VVER reaktorcsalád (szó szerinti fordításban víz-víz energetikai reaktor) MIR-1200-as típusát ajánlják. Ez utóbbi rövidítés egyszerűen „modernizált nemzetközi reaktort” jelent. A Roszatom-csoport két tagja, az Atomsztrojexport vállalat és az OKB Gidropressz tervezőintézet éppen azért vonta be a cseh Skodát a korábbi típus továbbfejlesztésébe, hogy így garantálják: a MIR-1200 valóban megfelel majd az EU-ban működő áramszolgáltatók és az EU-tagállamok nukleáris hatóságai támasztotta elvárásoknak. Az előbbi sem csekélység, egy ötezer tételből álló követelménylistának kell megfelelniük a berendezéseknek.
Ma már csak olyan atomerőművek épülhetnek Európában, amelyekben úgynevezett 3+ generációs reaktorblokkok termelik a hőt. Ezek legnagyobb előnye, hogy teljesen passzív biztonsági rendszerekkel szerelik fel őket, amelyek nem igényelnek sem elektronikus, sem mechanikus vezérlést. A biztonságot maguk az erőműben zajló fizikai folyamatok garantálják.
Egy MIR-1200-as reaktorblokk legfontosabb berendezései. Kattintson az infografikára a nagyobb változatért!
A Paksra szánt MIR-1200-ban négy ilyen passzív rendszer van. Fukusimában a reaktor belseje nem kapott elég hűtést, felrepedtek a fűtőelemrudak, és cirkóniumburkolatuk anyaga reakcióba lépett a hűtővízzel. Emiatt hidrogéngáz fejlődött, ami robbanást okozott. Ha a MIR-1200-nál ilyen helyzet áll elő, akkor a robbanásveszélyes gázt elégetik az úgynevezett elvonó (rekombinátor) egységek. Ha kilyukadna a reaktortartály, a fűtőelemek olvadékát a tartály alá épített, speciális kompozitanyagból készült csapda fogná fel, megakadályozva, hogy az olvadékban újra beinduljon a láncreakció. Az oroszok egyelőre egy kínai erőmű (Tianwan) új blokkjába szerelték fel ezt a technológiát, és ezzel épülnek a leningrádi és a novovoronyezsi erőművek új blokkjai is. Utóbbiak a következő években indulnak el, így Paks II. indulásáig (2024) körülbelül 10 éve üzemelnek majd.
Az atomerőműveket lekapcsolt állapotban (vagy baleset esetén) is folyamatosan hűteni kell. A radioaktív bomlás ugyanis nem állítható le egyik napról a másikra, ezért a reaktorban, sőt a gőzfejlesztőben ilyenkor is folyamatosan termelődik a hő. Ennek a maradványhőnek az elvezetésére két passzív rendszer szolgál. E rendszerek akkor is működnek, ha a reaktorblokkban egyáltalán nincs áram. Az Atomenergiaprojekt dokumentációja szerint leállás esetén 72 órán át nem kell hozzányúlniuk az operátoroknak a reaktorblokkhoz, utána kell elkezdeni az aktív hűtést. Kolcsinszkij szerint a csapda és a maradványhő-elvezetés a legjelentősebb innováció az új reaktortípusban.
A Paks II.-ért felelős magyar projektcég indulásakor még arról volt szó, hogy az orosz reaktortípuson kívül négy másikkal is pályázhatnának a bővítésben érdekelt szállítók. Ezek a közvetkezők voltak: a francia Areva EPR, a francia–japán Areva-Mitsubishi Atmea1, az amerikai Westinghouse AP1000 és a koreai APR 1400 nevű reaktor. Olvadékcsapdával ezek közül az EPR-t, az Atmea1-et és az APR 1400-at szerelik, az AP1000 esetében pedig vízhűtéssel óvják a reaktormagot leolvadás esetén. Passzív hőelvezetéssel emellett az Atmea1, az AP1000 és az APR 1400 rendelkezik, tehát ebből a szempontból nem igazán lehet érdemi különbséget találni közöttük és az orosz típus között.
A passzív biztonsági rendszereken túl a Paksra szánt reaktor ugyanazon elvek alapján működik, mint a most használt négy paksi blokk. Nyomottvizes reaktorról van szó, a kifejezés arra utal, hogy a radioaktív bomlással termelődő hőt nagy nyomású víz szállítja egy gőzfejlesztőbe. (A 100–150 bar nyomásra azért van szükség, mert a nukleáris reakció több mint 300 Celsius-fokosra forralja fel a vizet, amely másképp gőz halmazállapotban lenne.) Itt egy külön rendszerben keringő, úgynevezett tápvíz alakul át gőzzé, ez hajtja meg a turbinákat, azok pedig az áramtermelő generátorokat. A tápvíz a kondenzátorokon és buborékmentesítőn keresztül kerül vissza a gőzfejlesztőbe.
A reaktortartályt (az aktív zónát), a gőzfejlesztőt és járulékos berendezéseiket tartalmazó rendszer neve primer kör, ahol pedig a kis nyomású tápvíz kering, az a szekunder kör. A kétkörös, zárt elrendezés biztosítja, hogy a radioaktívan szennyezett víz nem kerül rá a turbinákra. A lényeg az, hogy a radioaktív primer körből nem jut ki anyag a környezetébe.
A primer kört egy hermetikus védőépületben, az úgynevezett konténmentben helyezik el. A MIR-1200 esetében ez egy ötven méter átmérőjű, kettős falú, kupolás betonépület (ilyen dupla falú épülettel nem rendelkezik most a paksi atomerőmű). A konténment az Atomenergoprojekt tervezőintézet összefoglalója szerint elviseli egy nagyméretű utasszállító repülőgép becsapódását, illetve földrengés esetén a 0,25 g-s vízszintes talajelmozdulást (utóbbi Paks I. esetében is így van). Kibírja a 108 kilométer/órás állandó szélsebességet tízméteres magasságban, és a Fujita-skála szerinti 3,6-os erősségű tornádót is.
Mindez megfelel-e a magyar követelményeknek és a paksi adottságoknak? Ezt még nem lehet tudni, mert a telephely vizsgálata csak most fog megtörténni – mondta Fichtinger Gyula, a Magyar Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója az Origónak. A két új blokkot a négy jelenlegi blokk szomszédságában képzeli el a beruházó. A helyszínen az OAH biztonsági ellenőrei öt hónapon át mérik majd fel a földrengésveszélyt, az időjárási jellemzőket, az ipari viszonyokat, de azt is, hogy valóban van-e elég hűtővíz a Dunában az új erőmű ellátásához (az Magyar Villamos Művek szerint duzzasztás nélkül is van). „Miután ezekkel a paraméterekkel tisztában vagyunk, akkor lehet elbírálni azt, hogy a reaktor-alaptípus adaptálható-e a helyi viszonyokra” – magyarázta Fichtinger Gyula.
Ezután következik a beruházás részletes engedélyeztetési eljárása, amelyben hat fő és körülbelül 6000 kisebb engedélyt kell megkapnia az új erőműnek. Ezután indulhat el az építkezés, amely 40 hónap, vagyis bő három év a tervezőintézet szerint.