Ilyen volt az oroszlán őse

A Dormaalocyon latouri rekonstrukciója

Bár kutyáink és macskáink őseit a földtörténet távoli múltjában kell keresni, a legújabb leletek szerint térben csak a közeli Belgiumig nyúlnak a szálak.

A Belgiumban talált új fosszíliák a legismertebb és legkedveltebb modern emlősállatok eredetére nézve szolgáltatnak új adatokat. A kutyák és a macskák, valamint más húsevő állatok (medvék, menyétek, fókák és a többiek), melyek rendszertanilag a Carnivoraformes csoportba tartoznak, igen távoli ősökkel rendelkeznek. Származásuk legalább az eocén korszak legelején (55 millió évvel ezelőtt) élt primitív húsevő emlősökig követhető vissza. A Journal of Vertebrate Paleontology legújabb számában közölt publikáció a csoport eredetét tárgyalja, és a primitív rokonok egyik legkorábbi képviselőjének néhány példányát írja le.

A Dormaalocyon latouri névre keresztelt fajt már korábban felfedezték a belgiumi Dormaal lelőhelyen, amire a nemzetség neve is utal. A most talált példányok azonban a korábbiaknál sokkal jobb megtartásúak, így a kutatók pontosabban tudták jellemezni az állatot, és precízebben be tudták illeszteni a fajt a húsevők evolúciós történetébe. Az új adatok alapján érthetőbbé vált a legkorábbi carnivoraformák eredete, változatossága és ökológiája.

A Dormaalocyon latouri rekonstrukciója Forrás: Charlene Letenneur (MNHN), Pascale Golinvaux (RBINS)

Az új leletegyüttes több mint 250 fogat és bokacsontot tartalmaz. A fogmaradványok lehetővé tették a Dormaalocyon teljes fogsorának leírását, míg a korábbi maradványok csak két felső zápfogat tartalmaztak. Az új anyagban emellett gyakoriak voltak az elhullatott korai tejfogak is. A paleocén-eocén határ környékéről előkerült fogak nagyon primitív megjelenésűek, ami igazolja, hogy a Dormaalocyon a carnivoraformák kialakulásához nagyon közel helyezkedik el az evolúciós törzsfán. A belgiumi maradványok egyúttal azt jelzik, hogy a csoport kialakulása a mai Európa területén következhetett be.

A Dormaalocyon rekonstruált csontváza, bokacsontjai, állkapcsa, tejfogai és teljes fogazata Forrás: Charlene Letenneur (MNHN), Pascale Golinvaux (RBINS)

A most előkerült bokacsontok arra utalnak, hogy a Dormaalocyon fákon élő és mozgó erdei állat volt. A lelőhely környékének őskörnyezeti rekonstrukciója 55 millió évvel ezelőtt meleg, nedves és erdős területet feltételez ezen a vidéken. A kérdéses üledékrétegek nem sokkal a „paleocén-eocén hőmérsékleti maximumnak” nevezett esemény után rakódtak le. Ez a rendkívül meleg időszak számos emlős csoport, köztük a carnivoraformák evolúcióját is befolyásolta. A Dormaalocyon erdei életmódja, és az a tény, hogy a carnivoraformák Európa után nagyon gyorsan megjelentek Észak-Amerikában is, támogatja azt az elméletet, mely szerint a hőmérsékleti maximum idején egy folyamatos örökzöld erdő öv létezett viszonylag magas földrajzi szélességen.

A húsevő emlősök családfája a paleocén-eocén határ és a Dormaalocyon helyzetének bejelölésével. Az ábra jól mutatja a korai carnivoraformák kapcsolatát a modern csoportokkal, a macska-félékkel (Feliformia) és a kutya-félékkel (Caniformia) Forrás: Charlene Letenneur (MNHN), Pascale Golinvaux (RBINS)

A carnivoraformák eredetének a megértése nemcsak a csoport szempontjából fontos, hanem annak rekonstruálásához is, hogyan alkalmazkodtak a méhlepényes emlősök a húsevő életmódhoz. A Dormaalocyon fontos információkat szolgáltatott a méhlepényes emlősök korai evolúciójáról, miután a legnagyobb dinoszauruszok eltűntek a Föld színéről a kréta-paleocén határon. Habár a vizsgált faj a carnivoraformák megjelenésének közelében helyezkedik el a törzsfán, az ősmaradványok azt sugallják, hogy ennél primitívebb fajok is léteztek a paleocén korszakban. Az adatok azt mutatják, hogy a carnivoraformák nagyon változatossá váltak az eocén elejére, ami arra enged következtetni, hogy már a paleocén végén is változatosak voltak. Ez azt jelenti, hogy a kutatóknak még további fosszíliákat kellene felfedeznie a paleocén rétegekben, hogy házikedvenceink korai rokonságának kialakulása még világosabbá váljon.