Túl sikeresen telepítettük vissza a hódokat

Eurázsiai hód

Valószínűleg nem sokan gondolták volna 1996-ban, a magyarországi hód-visszatelepítési program kezdetén, hogy közel húsz évvel később az ország bizonyos részein rendszeresen konfliktusokat fognak okozni az elszaporodott rágcsálók. Ami az egyik oldalról természetvédelemi siker, a gazdálkodók szempontjából már kevésbé az.

A múltban a Kárpát-medencében teljesen közönséges állatnak számított a hód: többek között előfordult a Duna, a Rába, a Garam és az Ipoly mentén is. A túlzásba vitt vadászat miatt azonban a 19. században már csak a Duna és a Száva mentén találkoztak vele, és itt látták az utolsó példányát is 1865-ben.

Sikeres volt a visszatelepítés

A WWF Magyarország természetvédelmi szervezet munkatársai 1996 és 2008 között összesen 234 eurázsiai hódot (Castor fiber) engedtek szabadon Gemencen, a Hanságban, a Tisza mentén és a Drávánál. A cél akkor az volt, hogy az őshonos hód ismét elterjedjen, és ahol alkalmas élőhelyek vannak, ott stabil állomány alakuljon ki a Kárpát-medencében. A visszatelepítés sikeres volt, ma becslések szerint több mint ezer hód él országszerte, jelentős részük Győr-Moson-Sopron megyében. Elszaporodásukhoz jelentősen hozzájárultak a határon túlról, Ausztriából érkező egyedek is.

Ilyen rágásnyomokat hagy a hód Forrás: Czabán Dávid

A hódok ragaszkodnak a vízhez, általában 15-20 méternél messzebb nem távolodnak el tőle. Az emberekkel való konfliktusaik az életmódjukból adódnak, ugyanis növényevők, és míg nyáron lágyszárúakkal táplálkoznak, télen fákat rágcsálnak, és kérgét, rostjait eszik. Ha pedig nincs olyan széles parti sáv, ahol nem zajlik gazdálkodás, akkor a hódok által kirágott fa a gazdálkodókat károsítja, – ez történik most a Kisalföldön

Egy hódcsalád félhektárnyi friss nyárfást is tönkretehet, építményeik elzárják a csatornákat. Nem hagytunk elég helyet az őshonos állatnak a folyók mentén. Van megoldás?.

„Sok szabályozott vízfolyásunk van, ahol nem elég szélesek a part menti sávok, és ütköznek az igények” – mondta az Origónak Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhely-védelmi programjának vezetője. Szerinte a hódok okozta kár nem különbözik attól, amikor a vadállomány megrágja az erdőben az újulatot, a különbség az, hogy a hód védett állat. A védett állat pedig köztulajdon, nem a hatóság és nem is az állam a tartója. Ha mást nem lehet rá kötelezni, a védett állat okozta kárt az ingatlan tulajdonosának kell viselnie, így rendelkezik az 1996-os természetvédelmi törvény. A tulajdonosnak kell gondoskodnia a terület megfelelő védelméről, ellenkező esetben nem tehet panaszt.

Hódkölyök Forrás: WWF

Bár a visszatelepítést a WWF koordinálta, nincs olyan szerv, amely a megfigyeléseket most központilag irányítaná, és országos szintű monitorozás sem folyik, ezért az ezer példányos állomány mindössze egy durva becslés. A szervezet ugyanakkor a közeljövőben megpróbálja asztalhoz ültetni az érintetteket (a természetvédelemért felelős államtitkárságot, vízügyi igazgatóságokat, nemzeti parki igazgatóságokat, illetve a környezetvédelmi hatóságokat), hogy közösen próbáljanak meg kidolgozni egy kezelési tervet – mondta Gruber.

Az áttelepítés nem megoldás

Ausztriában és Németországban már számos bevált módszer van, amelyekkel sikeresen elsimították a konfliktusokat az állatok és a gazdálkodók között. A legjobb megoldás a távol tartás, például kerítéssel vagy a fák törzsét védő hálóval. A másik lehetőség, hogy a hódok által használt part menti sávot nem veszik kezelésbe a gazdálkodók. Felmerülhet még a csapdázás és az áttelepítés, ami elsőre gyors és hatékony megoldásnak tűnhet, valójában azonban nem az, mert ahonnan elvisznek egy családot, ott hamarosan egy másik jelenik meg.

A ragadozók számának növelése Magyarországon nem jöhet szóba, a hódnak ugyanis a farkas és a medve a természetes ellensége, és minimális az esély rá, hogy elszaporodjanak a hódok által lakott vízpartokon. Az állatok befogása és sterilizálása szintén nem járható út, mert nagyon költséges. A vadászat viszont nagyon hatékony módszer, de a hódprém ma már nem képvisel nagy értéket, és az állat húsát sem fogyasztják.

Hazánkban a hódvárak és gátak kevésbé okoznak gondokat, mert inkább a kanadai faj épít ilyeneket. A várak és gátak elbontása egyébként leggyakrabban csak átmeneti megoldás, ugyanis az állatok néhány napon belül képesek újraépíteni. A vízáramlás azonban folyamatossá tehető hosszanti csatornák kialakításával, így ez viszonylag könnyen kezelhető.

Eurázsiai hód Forrás: WWF

A hazai állományban jelenleg a Duna menti hódok terjeszkednek, ám a Tisza mentén csak a Közép-Tiszán fordulnak elő hódok. „Ami ezeknek az állatoknak igazán számít, az a táplálék mennyisége, valamint az állandó mennyiségű víz” – mondta Gruber. Ezért nem tudtak például elterjedni a Tisza aszályos területein vagy Gemencen, amit rendszeresen elönt egy nagyobb árhullám. Ezzel szemben a Szigetköz stabil vízviszonyai ideálisak számukra.

Majdnem kiirtották Európából

Az eurázsiai hód Európa legnagyobb rágcsálója, tömege 20-30 kilogramm között mozog, testhossza pedig farok nélkül elérheti akár az egy métert. Csepp alakú teste és lapos farka tökéletesen alkalmazkodott a vízi életmódhoz. Orrát és fülét hártya zárja le víz alá merüléskor, nyelvével a torkát is le tudja zárni, így a víz alatt is tud rágni. Két pár metszőfoga narancssárga színű, és rágcsálókra jellemző módon folyamatosan nő. Kloakás állat, vagyis a kiválasztószervei, az emésztőszervei és a tápcsatornája közös kivezető nyílásba torkollik. Ürüléke tömör fűrészporlabdához hasonlít, és a vízbe üríti.

Az őshonos európai faj a 19. század végére a túlzott vadászat miatt nemcsak Magyarországról, de a kontinens más országaiból is eltűnt. Kanadai rokonát (Castor canadensis) a 20. században Európa több országába betelepítették, de állományait mára a legtöbb helyen felszámolták, és helyét az eurázsiai faj vette át. A visszatelepítési programoknak köszönhetően Európában ma már egymilliónál is több eurázsiai hód él.