Meghatározó a társadalmi helyzet a rák kezelésében

2013-ban több mint 1,6 millió emlőrákos esetet diagnosztizáltak világszerte. Bár a legtöbb kóros elváltozást még mindig a fejlett világban derítik fel, az évenkénti 450 000 haláleset egyenlő arányban oszlik meg a fejlődő és a fejlett országok között.

Az alacsony jövedelmű országokban – különösen az afrikai államokban – élő nők gyakran már csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor emlődaganatuk már előrehaladott állapotban van, és a rák átterjedt a test más részeire is. A világ legszegényebb térségeiben csaknem minden páciens mellrákja valamelyik végállapotban található. Ebben a stádiumban már csak tüneti kezelés lehetséges, ez azonban gyakran nem áll rendelkezésre.

A fejlett országokban sokkal kevesebb nőt diagnosztizálnak III. (előrehaladott) és IV. (áttétek) stádiumban, de a gyógyulási esélyekben a gazdagabb országokon belül is jelentős az eltérés. A fő ok az egyes társadalmi csoportok között fennálló anyagi, életmódbeli, kulturális különbségek. Egy korábbi tanulmány szerint például a skóciai Glasgow-ban két azonos életkorú nő esetében hiába alkalmazzák ugyanazt a terápiát egyazon időben ugyanarra a kórképre, az ötéves túlélési esélyekben így is 10%-os eltérés mutatkozhat annak függvényében, hogy a páciens a város gazdagabb vagy szegényebb részéből érkezik.

A növekvő népességszám, a várható élettartam meghosszabbodása, a betegséget övező megbélyegzés eltűnése, a fokozódó tudatosság, valamint az új, korai detektálást lehetővé tévő programok bevezetése a diagnosztizált esetek számát jelentősen meg fogja növelni a jövőben (az ismert megbetegedések száma 3,1%-kal növekedik évente).

Ennek megfelelően a kezelési lehetőségeket mindenképpen biztosítani kellene világszerte. Ehhez képest a sugárterápiás kezelés például nem vagy csak korlátozottan elérhető az elmaradottabb régiókban, ráadásul a végstádiumban lévő nők számára nem állnak rendelkezésre opioid (kábító) fájdalomcsillapítók.