Nagyon gyorsan akarták elvinni a budapesti zsidóságot

Hetven évvel ezelőtt ezekben a napokban indultak el az utolsó vonatok Magyarországról Auschwitz felé. A deportálások májusi kezdete óta eltelt szűk két hónapban a teljes vidéki zsidóságot, több mint 400 ezer embert deportáltak.

Visszahúzódott Horthy a német bevonulás után

Miután a német csapatok 1944. március 19-én bevonultak Magyarországra, Horthy Miklós kormányzó új miniszterelnököt nevezett ki. A március 23-án megalakult, Sztójay Döme, korábbi berlini követ vezette kormány a németek valamennyi gazdasági, politikai és katonai követelését készségesen teljesítette. A kormányzó a német megszállás előtt Klessheimben folytatott tárgyalások eredményeként úgy döntött, hogy nem mond le hivataláról. Abban bízott, hogy kormányzóként tud majd az ország érdekében cselekedni, és el tudja majd érni azt, hogy a német csapatok kivonuljanak az országból. Leginkább a hadsereg ügyei voltak fontosak számára, a többi ügyet lényegében a Sztójay-kormányra hagyta.

Horthy Miklós még 1940. szeptember 5-én Szatmárnémetiben Forrás: Wikimedia Commons

Horthy, miután bizalmasai közül sokakat letartóztattak a németek, lényegében tétlen visszavonultságban élt a Várban, márciusban és áprilisban csupán néhányszor jelent meg államfőként a nyilvánosság előtt. Mindez egybevágott Veesenmayer német követ és teljhatalmú megbízott törekvéseivel is, az ő fő célja az volt, hogy a kormányzót minél inkább kikapcsolja a politikai életből. A külső körülmények és saját elhatározása is arra ösztönözte a kormányzót, hogy – néhány kisebb jelentőségű ügyet leszámítva – a megszállás első hónapjaiban csak kevéssé éljen államfői jogosítványaival. A német megszállás első hónapjaiban nem tett kísérletet mozgástere határainak föltárására.

Horthy és a gettósítás

1944 áprilisában megkezdődött a gettók fölállítása, május 14-én pedig Nyíregyházáról elindultak az első deportáló szerelvények is Auschwitzba. Július 9-éig 400 ezer embert szállítottak el. A Sztójay-kormány – különösen két buzgó államtitkára, Endre László és Baky László – mindent megtett azért, hogy a zsidók kiszállítása minél gyorsabban és minél kevesebb zavarral megtörténjen. Horthyt nem volt szükséges beavatni a részletekbe, hiszen a kormányzó kérésére valamennyi zsidókérdéssel kapcsolatos rendelkezést kormányrendeletek formájában alkották meg, ami nem igényelt államfői jóváhagyást. Horthy tehát nem vett részt tevőlegesen a gettósításban és a deportálásokban, ám államfőként június végéig nem sokat tett azok megakadályozására vagy enyhítésére sem.

Erősen vitatott, hogy Horthy mennyire volt informálva a gettókban uralkodó szörnyű állapotokról és a deportálás pontos céljáról. Baky és Endre arra törekedtek, hogy – noha Horthy nem tartott igényt ilyesmire – folyamatosan tájékoztassák a kormányzót az intézkedésekről. Április elején Horthy fogadta Bakyt és Endrét, ám erről a fontos találkozóról egykorú forrás nem maradt fönn. Baky László a háború után a perében azt vallotta, hogy Horthy ezen a találkozón hozzájárult a „galíciai zsidók” deportálásához, ám ezt más forrás nem erősíti meg. Elképzelhető, hogy Baky csupán a felelősség áthárításáért mondta mindezt a perben.

Horthy a zsidókkal kapcsolatos intézkedésekről 1.

„A miniszterelnök úr szerint... a Kormányzó Úr Őfőméltósága az összes zsidórendeletre vonatkozólag szabad kezet adott az ő vezetése alatt álló kormánynak, és ezek tekintetében nem akar befolyást gyakorolni.” – Részlet a minisztertanács március 28-i ülésének jegyzőkönyvéből. Ezen az ülésen fogadták el az első zsidóellenes rendeletcsomagot.

A gettók „valóságos szanatóriumok”

A gettók embertelen körülményeiről már létrehozásuk első napjaiban eljutottak hírek a fővárosba. Április 12-én Ravasz László református püspök személyes találkozón hívta föl a kormányzó figyelmét a gettókban uralkodó embertelen körülményekre, és figyelmeztette a kormányzót személyes felelősségére is. Horthy ennek hatására magához rendelte Jaross Andort belügyminisztert, aki Endre László államtitkárt küldte el megvizsgálni a gettókat. Endre Horthyhoz eljuttatott jelentésében leírta, hogy a gettók „valóságos szanatóriumok”, és megállapította, hogy minden a legnagyobb rendben van. Április 28-án Ravasz László az újabb hírek hatására ismét megpróbált közbenjárni a kormányzónál, ám Endre jelentése után Horthy fölöslegesnek találta a további aggódást.

Május első felében a kormányzót más ügyek – köztük egy Lakatos Géza vezette új kormány fölállítása – kötötték le, ám május közepén ismét megkísérelték fölvilágosítani a zsidóság sorsával kapcsolatban. Miközben május közepén elkezdődtek az auschwitzi transzportok, a kormányzót családtagjain keresztül próbálták megszólítani. Ifj. Horthy Miklós közvetítőként szolgált a Zsidó Tanács és kormányzó között, így május 25-én sikerült eljuttatni a kormányzóhoz egy memorandumot, ami részletesen bemutatta a deportálások szörnyű körülményeit, ám – noha a memorandum szerzői valószínűleg ismerték az igazságot – nem szóltak Auschwitzról. Ezt követően Horthy csak nagyon bátortalan lépéseket tett, köztük egy Sztójay miniszterelnöknek írt levéllel próbált javítani a deportáltak helyzetén.

A Sztójay-kormány államtitkárai, Endre László és Baky László a későbbi tárgyalásukon Forrás: Yad Vashem

Amerikai fenyegetés

Június utolsó hetében külföldről igen nagy nyomás hárult a magyar kormányra a deportálások ügyében, hiszen a nemzetközi sajtóban – különösen a svájciban – egyre több cikk is tárgyalta a magyarországi gettók és a deportálás kegyetlen körülményeit. Június 25-én XII. Pius pápa írt táviratot Horthynak, amiben – noha a levél nem említette a zsidókat – cselekvésre szólította föl a kormányzót, majd V. Gusztáv svéd király és a török kormány levele sürgette hatékonyabb fellépésre a kegyetlenségek ellen. A legnagyobb súllyal talán Franklin D. Roosevelt amerikai elnök üzenete hatott, amiben figyelmeztetett: a fegyverek erejére is támaszkodni fognak, ha a magyar kormány nem hagy fel a zsidók üldözésével. Ezt az üzenetet Budapest július 2-án bekövetkezett nagy amerikai-angol bombázása során röplapokon is megismételték.

Június utolsó napjaiban már a magyar kormány is kénytelen volt foglalkozni a deportálás külpolitikai következményeivel. Jungerth-Arnóthy Mihály külügyminiszter-helyettes a kormányüléseken többször is fölhívta a figyelmet arra, hogy a deportálásokról szóló híradások lehetetlen helyzetbe hozzák Magyarországot külföldön. Végül ismét Endrétől és Bakytól, a deportálásokat szervező államtitkároktól kértek jelentést, akik természetesen ismét mindent rendben találtak. Jungerth-Arnóthy keserű gúnnyal jegyezte meg a két államtitkár szemérmetlenül hazug jelentését követően: „igazán sajnálhatja az ember, hogy nem zsidó, és így ezeken a kedves kirándulásokon nem vehet részt.”

Forrás: OSA Archívum

A budapesti zsidóság

A deportálások tehát zavartalanul folytak tovább. Utolsónak a legnagyobb létszámú közösséget, a mintegy 200 ezer főt számláló budapesti zsidóságot hagyták, hiszen a semleges országok követségei szeme előtt történt volna lényegében minden. A nagy létszám miatt nem látták lehetségesnek gettó fölállítását, ezért a kormányzat elhatározta a „csillagos házak” kijelölését: a június 16-án kibocsátott rendelet értelmében csak a kijelölt lakóházakban lakhattak zsidók, június 25-től kezdve csupán délután 2 és 5 óra között léphettek ki az utcára a zsidók. A zsidóság „koncentrálása” a deportálás előkészítését szolgálta.

A június elején kidolgozott terv szerint a fővárosi zsidóságot nagyon rövid idő – akár egyetlen nap – alatt kívánták deportálni. Az elképzelések szerint először propaganda-hadjáratot indítottak volna a zsidósággal szemben, majd a csendőrség és a Gestapo csapatai megszállták volna a fővárost. Ezekre a napokra leállították volna a forgalmat, és minden elképzelhető közlekedési eszközzel – gépkocsikkal, villamosokkal, buszokkal – elszállították volna a zsidókat Budapestről. Az elképzelés szerint minden egyenruhást igénybe vettek volna, még a postásokat és a kéményseprőket is. A budapesti zsidóság deportálását először június 30-ra, majd július 6-ára tervezték.

Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, a deportálás vége Forrás: Kongresszusi Könyvtár

A kormányzó dönt

Vitatott, hogy a kormányzó pontosan mikor ismerte meg a teljes igazságot az auschwitzi koncentrációs táborról és a deportált zsidók sorsáról. Karsai László történész szerint már 1943-ban tudnia kellett mindent, Haraszti György történész feltételezése szerint 1944. június elején ismerte meg a legfőbb tényeket, más nézetek szerint – például Horthy Istvánné visszaemlékezése szerint, amit Horthy Miklós memoárja is támogat – csupán július elején jutott el hozzá az igazságot tartalmazó auschwitzi jegyzőkönyv szövege, ami immáron teljes bizonysággal szolgált a deportált zsidók sorsáról. Az bizonyos, hogy a hozzá elérkező információk, a külföldi és belföldi tiltakozások, valamint a németek számára kedvezőtlen háborús események hatására Horthy június végén a határozottabb fellépés mellett döntött. Erre ösztönözte őt egyébként a bujkáló Bethlen István volt miniszterelnök is.

Döntésében szerepet játszott az is, hogy a kormány nem reagált írásban megfogalmazott kéréseire, így csupán a személyes föllépésben bízhatott. Első lépésként Roosevelt jegyzékének megérkezése után a megszállás óta először június 26-án koronatanácsot – az államfő részvételével megtartott minisztertanácsot – hívott össze, ahol követelte Baky és Endre államtitkárok leváltását és azt, hogy ne deportálják a budapesti zsidókat. A budapesti zsidóság deportálását elhalasztották, a két államtitkárt pedig „ideiglenesen fölmentették” hivatalából, ám továbbra is ők irányították a vidéki zsidóság utolsó megmaradt csoportjainak deportálását.

Horthy a zsidókkal kapcsolatos intézkedésekről 2.

„Én ezt tovább nem tűröm! Nem engedem meg, hogy a deportálás továbbra is szégyent hozzon a magyarságra! Intézkedjen a kormány Bakynak és Endrének helyéről való eltételéről! A budapesti zsidók deportálását pedig szüntessék be!” Horthy Miklós kormányzó kijelentése a koronatanács június 26-i ülésén Jungherth-Arnóthy Mihály külügyminiszter-helyettes visszaemlékezése szerint.

A budapesti zsidóság deportálásának megakadályozása

Horthy végül belátta, hogy akaratának keresztülviteléhez katonai erőre és ügyes konspirációra van szükség. Június legvégén a Budapest köré a deportálás végrehajtására gyülekező jelentős létszámú csendőralakulat adott indokot a cselekvésre. A fővárosban máskor szolgálatot nem teljesítő csendőrök a Hősök terén megtartandó zászlószentelés ürügyén érkeztek Budapestre.

A kormányzó először Vörös János vezérkari főnököt tájékoztatta arról, hogy Baky államtitkár és a Gestapo a csendőrök segítségével puccsot akar elkövetni, noha valójában ilyen veszély feltehetően nem fenyegetett.

A kormányzó vélhetően szándékosan túlozta el a csendőralakulatok jelentette veszélyt, hogy fölszólíthassa a vezérkari főnököt a megfelelő ellenlépések megtételére. Amikor látta, hogy Vörösre nem számíthat, saját testőrsége parancsnokára, Lázár Károlyra bízta Budapest katonai parancsnokságát, hogy megakadályozza az esetleges „puccsot” és a zsidók deportálását. Július 5-én utasította Koszorús Ferenc ezredest, hogy Budapestről északra állomásozó páncélosaival nyújtson fegyveres támogatást, ha szükséges.

Magyarországi zsidók deportálása Forrás: OSA Archívum

Noha Vörös János igyekezett lebeszélni Horthyt a katonai erő alkalmazásáról, a kormányzót nem győzték meg a vezérkari főnök érvei a lehetséges fenyegető német válaszlépésekről. Horthy július 6-án megparancsolta a csendőrségnek Budapest elhagyását, Bakyt és Endrét pedig végleg leváltotta. Két feszült napot követően a csendőrség alakulatai végül július 7-én este megkezdték a kivonulást, ami július 8-án estére már be is fejeződött. A kormányzó ezúttal helyesen mérte föl a helyzetet: a németeket teljesen váratlanul érte a kormányzó lépése, ráadásul katonai szempontból is jelentős fölényben volt a főváros körzetében.

Budapest környékéről még július 9-én is deportáltak

Hitler meglehetősen ingerülten reagált a deportálások leállítására, ám komolyabb német válaszlépés nem történt. A komoly válasz a németek felkészületlensége mellett azért maradt el, mert június 6-án elkezdődött a normandiai partraszállás, és a keleti front eseményei miatt egyszerűen nem volt a németeknek megfelelő katonai erejük újabb fegyveres konfliktus vállalására. A másik fontos tényező Veesenmayer német követ viselkedése volt: véleménye szerint hamarosan folytatódni fog a zsidóság deportálása, ezért nem szükséges további beavatkozás.

A deportálások július 9-én fejeződtek be: mivel Horthy rendelkezései csupán Budapestre vonatkoztak, július 9-én mód nyílt még a Budapest környéki zsidóságot deportálni. A teljes vidéki zsidóság – 400 ezer fő – deportálása után Budapest zsidósága átmenetileg megmenekült, noha később az üldözések újrakezdődtek. A kormányzó számára pedig tágabb cselekvésre nyílt lehetőség, aminek eredményeként – kedvező külső körülmények között – augusztus végén lehetősége nyílt leváltani a Sztójay-kormányt is.

A cikk Thomas Sakmyster, Ránki György, Götz Aly és Christian Gerlach munkái nyomán készült.