Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
1956 első hónapjaiban Nagy Imre számára úgy tűnhetett, véget ért politikai pályafutása. 1955 áprilisában ugyanis leváltották minden tisztségéből, és Rákosi Mátyás tért vissza a hatalomba. Nagy Imrét aztán decemberben még az állampártból, a Magyar Dolgozók Pártjából (MDP) is kizárták. Ez a döntés az egypárti diktatúrában a politikai karrier végét jelenthette, noha az ilyen döntések nem mindig voltak véglegesek. A politizáló értelmiség köreiben ugyanakkor egyre többen benne látták a Rákosi-korszak kiúttalan politikájával szemben a reményt. Ennek az érzésnek Nagy Imre 1953-ban meghirdetett, a közvéleményben szép emlékként élő kormányprogramja, és a többi vezetőtől különböző, sokaknak rokonszenves személyisége adott alapot.
A pártban és a közéletben egyre fontosabb szerepet játszó pártellenzék hangja 1956 nyarán egyre hallhatóbb lett. Jelentős mérföldköve volt ennek a folyamatnak Nagy Imre 1956. június 7-én megrendezett születésnapja, ahol szónoklatok ugyan nem hangzottak el, ám közel hatvanan tették tiszteletüket a volt kormányfő Orsó utcai lakásán. Nem csupán a párt belső ellenzékének fontos alakjai – köztük Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Vásárhelyi Tibor – jelentek meg, hanem a párt második vonalbeli vezetői közül is többen fölköszöntötték Nagy Imrét. Tovább erősítette a Nagy visszatérésébe vetett reményeket, hogy július közepén megbukott Rákosi Mátyás, és a helyébe lépő Gerő Ernő sem hozott jelentős változást.
Nagy Imre a nyár végeztével egyre növekvő optimizmussal figyelte a fejleményeket. Politikustársai visszaemlékezései szerint arra számított, hogy hamarosan helyreállítják párttagságát, és komoly feladattal, akár a kormány vezetésével bízzák meg. Ennek ellenére programot még nem készített elő, és személyi kérdésekkel sem foglalkozott, hanem igyekezett pártszerűen viselkedni, hogy mihamarabb helyreállítsák párttagságát.
A forradalom előtti hónapokban lassan megkezdődött Nagy Imre politikai rehabilitációja. 1956. október 6-án a volt miniszterelnök és felesége megjelent Rajk László és társainak újratemetésén. A róla készült képek még a képes újságokba is bekerültek, és 1954 óta először még a filmhíradóban is szerepelt jellegzetes alakja. Október 13-án aztán valóra vált Nagy Imre régi vágya: a Magyar Dolgozók Pártjának legfőbb vezető testülete, a Politikai Bizottság (PB) helyreállította párttagságát.
Október 20-án arról is határozott a PB, hogy november közepére összehívják az MDP Központi Vezetőségét. Ez a döntés személycserék lehetőségét vetítette előre, és további reményekkel töltötte el Nagy Imrét és a pártellenzék hozzá kötődő képviselőit. Az október 20-át követő napokban ezért program megfogalmazásába kezdtek, majd október 23-án délelőtt az új vezetésre vonatkozó személyi javaslatokat is készítettek. Terveikben természetesen nem számoltak tömegmozgalommal: elképzeléseik szerint az állampárt megszokott döntési mechanizmusa révén emelkedett volna vissza Nagy Imre a hatalomba, hogy valóra váltsa reformelképzeléseit.
Nagy Imre október 22-én a Zabó-család meghívására Badacsonyba volt hivatalos szüretre, az eredeti tervek szerint Badacsonyban aludt volna. Az egyre feszültebbé váló fővárosi események miatt azonban késő délután gépkocsi érkezett érte Tapolcáról, ami hazaszállította őt Orsó utcai otthonába. Itt többen is fölkeresték: először Mező Imre és Köböl József, a Központi Vezetőség tagjai látogattak el hozzá.
Késő este telefonon tájékoztatták Nagy Imrét a Műszaki Egyetemen lezajlott diáktüntetésről, majd fél tizenkettő körül a gyűlés néhány résztvevője személyesen is megjelent lakásán. Arra kérték őt, hogy menjen el a diákokhoz, és nyugtassa meg őket. Nagy Imre azonban határozottan visszautasította a részvételt, hiszen egyelőre még nem ismerte a párt hivatalos állásfoglalását a kibontakozó eseményekkel kapcsolatban.
A volt kormányfő október 23-án délelőtt a megszokott tevékenységeit végezte. Unokái betegek voltak, így rájuk kellett vigyáznia, és közben még arra is maradt ideje, hogy elolvassa a Szabad Nép aznapi számát. Közben telefonon beszélt Losonczy Gézával, aki lakására hívta Nagy Imrét és a pártellenzék legszűkebb magját: Haraszti Sándort, Vásárhelyi Miklóst, Újhelyi Szilárdot és Gimes Miklóst.
A késő délelőtt, Losonczy lakásán megkezdődött tanácskozás egészen délután fél háromig tartott. A beszélgetésnek két fő témája is volt: egyrészt a pártvezetés megújításának személyi feltételeiről egyeztettek, és még listát is készítettek a pozíciók tervezett elosztásáról, másrészt pedig a majdani új pártvezetés programjának részleteiről vitatkoztak. A legnagyobb vitát mégis a délutánra tervezett diáktüntetés váltotta ki, aminek a tanácskozás részvevői igazából nem örültek. Úgy érezték, hogy reformterveiket a pártvezetés döntése révén is megvalósíthatják, a tömegmozgalom pedig eddig nem ismert, kiszámíthatatlan tényezőt jelent.
Vitájuk közben rádión követték a délután eseményeit. A diáktüntetés délután egy óra után kihirdetett betiltásával senki nem értett egyet, ám amikor a betiltást alig másfél óra után visszavonták, Nagy Imre egyedül maradt a döntést elutasító véleményével. Szerinte ha már meghozták a döntést, akkor ragaszkodni kellett volna hozzá. Társai próbálták rábeszélni, hogy vegyen részt a délutáni felvonuláson, ám kitartott korábbi véleménye mellett, és elutasította a részvételt.
Miután fél háromkor hazatért, Nagy Imre megebédelt, és szunyókált egyet. Kissé furcsának tűnő döntése mögött talán a kímélő életmódot előíró orvosi utasítás és a hosszúra nyúlt előző nap utáni fáradtság állhatott. Amikor késő délután fölébredt, sorra érkeztek hozzá a hírek a Kossuth téren, majd a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székházánál zajló eseményekről.
Kora este többen is fölkeresték Nagy Imrét, hogy személyesen tájékoztassák a kibontakozó eseményekről. Megjelent nála többek között Déry Tibor, Veres Péter, sőt még egy ifjúsági küldöttség is meglátogatta. Noha többen kérték, egészen addig nem állt szándékában a Parlamenthez menni, amíg Erdei Ferenc miniszterelnök-helyettes, majd másik két miniszterelnök-helyettes is meg nem kérte erre. Nagy Imrét tehát az ország és a párt hivatalos vezetése kérte meg arra, hogy beszédével próbálja meg lecsitítani a Parlament előtt gyülekező tömeget.
Miközben az esti órákban Nagy Imre társai Gerő Ernő tüntetéseket erősen elítélő rádióbeszédét hallgatták, a volt kormányfő a dolgozószobájában a beszédén dolgozott. A szöveget fölolvasta társainak is, akiknek egyáltalán nem tetszett a tervezett beszéd, üresnek találták. Nagy Imre korábbi terveiben egyáltalán nem szerepelt, hogy tömegmozgalom támogatásával legyen ismét miniszterelnök, így beszéde inkább tűnt a Központi Vezetőség tagjainak szánt szónoklatnak, mint a Kossuth tér forradalmi hangulatához illőnek. Nagy Imre nem fogadta meg a változtatásra szánt javaslatokat.
A minisztertanács titkárságának vezetője autóval szállítatta Nagy Imrét az Országház épületébe, ahová az egyre nagyobbra duzzadó tömeg miatt csak nehezen tudott bejutni. Nagyot a három miniszterelnök-helyettes és a tüntetők küldöttsége fogadta, és fölkísérték az északi szárny egyik emeleti szobájába, ahol az ablakban állva mondta el beszédét az ekkorra már a katonai híradósok által behangosított téren.
A beszéd eredeti, Nagy Imre lakásán fölolvasott – később elveszett – változatát ismerők szerint a szónok a helyzethez némileg alkalmazkodva változtatott a szövegen: főként tömörített, helyenként egész bekezdéseket hagyott ki. Nagy Imre az ablakba lépve ugyanis világosan érezhette, hogy olyan hangulattal áll szemben, amihez az eredeti szöveg nem illik. Már rögtön a beszéd első szava problémát jelentett, hiszen évtizedes közéleti szerepléséből fakadó rutinból az „Elvtársak!” megszólítást alkalmazta. Ez azonban elégedetlenné tette a tömeget, úgyhogy Nagy Imre rögtön korrigálta magát: „Kedves fiatal barátaim!”
Rainer M. János történész értékelése szerint a beszéd nem volt rossz szónoki teljesítmény, ám az adott helyzetben nem felelt meg a tömeg elvárásainak, hiszen a Kossuth téri tüntetők radikálisabb hangot vártak, míg Nagy Imrének az is fontos volt, hogy megszólalása ne menjen szembe a párt számára igazából még nem ismert hivatalos álláspontjával. Leghatásosabb és a tömeg hangulatával leginkább találkozó gesztusa kétségtelenül az volt, hogy szónoklata végén elénekeltette a Himnuszt.
Miután befejezte beszédét, Nagy Imre Erdei Ferenc miniszterelnök-helyettes irodájában értesült arról, hogy a Rádiónál tűzharc bontakozott ki. Első gondolata az volt, hogy személyesen megy oda lecsitítani a kedélyeket, ám ezt a Politikai Bizottság jelenlévő tagjai határozottan ellenezték. Nagy Imre és a PB-tagok így gyalog átsétáltak az MDP Akadémia utcai székházába, ahol a párt vezetői már kora este óta tanácskoztak. Amikor háromnegyed tíz körül Nagy Imre belépett Gerő Ernő irodájába, az első titkár a szovjet vezetőkkel tárgyalt telefonon: Hruscsov éppen a szovjet csapatok beavatkozásáról hozott döntésről tájékoztatta Gerőt.
A Központi Vezetőség ülése ez után, este tizenegykor kezdődött. Ezen Nagy Imre csak részben vett részt, hiszen formálisan semmilyen tisztséget nem viselt, noha a jelenlévők szerint már sokan úgy kezelték őt, mint jövendő miniszterelnököt. A hajnalba nyúló értekezleten Gerő Ernő értékelte a kialakult helyzetet, majd a személyi változásokról vitatkoztak. Az öt órakor megszülető javaslat szerint Gerő marad a párt első titkára, Nagy Imrét pedig kormányfővé kívánták kinevezni.
Nagy Imre – noha nem értett egyet azzal, hogy Gerő tisztségében marad – fegyelmezetten elfogadta a döntést, noha ez az állapot távol állt az általa elképzelt vagy éppen a délelőtt Losonczy lakásán megbeszélt ideális állapottól. Miután reggel hatkor a Központi Vezetőség hivatalosan is elfogadta a javaslatokat, nyolc óra tizenhárom perckor a rádió ismertette a személyi változásokat: Nagy Imre a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke lett. A küszöbön álló szovjet beavatkozás, a statáriumról meghozott döntés és a párt Politikai Bizottságának összetétele azonban az éjszakát átvirrasztó Nagy Imre számára is kétségessé tették, hogy feladatát tervei és elvei szerint tudja majd végrehajtani.
Cikkünk Rainer M. János munkái nyomán készült.
